Napról napra
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Jézus mondja: „Én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.” Lk 21,15 (Zsolt 7,2;Mt 8,5–13; Róm 1,/14–15/16–17; Zsolt 3) De jó is lenne mindig győztesnek lenni a napi szócsatákban otthon, munkahelyen, utcán, bevásárláskor! Általában mégsem ezt tapasztalom. Mégis vannak helyzetek, mikor igenis tudom, mit kell mondani, noha még magam sem értem, hogy honnan jön, de jön a válasz. Ezek olyan helyzetek, amikor miatta üldöznek, amikor róla beszélek. Egy háromórás beszélgetés után, amikor már minden érvből kifogytam, és úgy tűnt, győz az „ellenség”, rövid imát mondtam: „Uram, Istenem, hozzád menekülök!” – és jött egy mondat. Erre „ellenfelem” felállt: „Köszönöm ezt a mondatot, így egészen más a helyzet.”
Hétfo
Nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. Zsolt 73,28 (Lk 9,2; Ézs 19,19–25; Lk 7,1–10) A tanítványok tapasztalata ez: jó Isten közelsége! És hogy ezt mások is megtudják, mennek, hirdetik Isten országát, és ők is csodák részesei lesznek. Isten először magához hív, és amikor megtapasztalja az ember, hogy jó Isten közelsége, akkor megy, mert hallja a küldő szót, és hirdeti Isten országát.
Kedd
Mózes azt felelte Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. 2Móz 3,11–12a (ApCsel 18,9; 1Kir 17,8–16; Lk 7,11–17) Eszembe jut az első látogatás. Idős gyülekezeti tag. Beteg. Mielőtt felcsengetek, egy pillanatra megállok: „Biztos, hogy én erre alkalmas vagyok? Hiszen annyival idősebb, annyival több tapasztalata van. Mit mondhatok neki, amikor megkérdezi: miért? Amikor olyan dolgokat hoz fel, amelyekre nem tudom a választ? Meg tudom-e vigasztalni? El tudom-e mondani a betegágy mellett, hogy Isten szereti őt, vele van, nem hagyja el?” Pedig ő egy idős gyülekezeti tag, nem ellenség, ahogyan Mózesnek a fáraó. Megnyomom a gombot, hallom a csörgést és benne egy hangot: „Bizony, én veled leszek.” Egyszerre megnyugszom. Ha ő velem van, akkor minden rendben. Nagy levegő… Belépek az ajtón. Velem volt!
Szerda
Krisztus mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Jn 4,14 (Zsolt 36,10; Ruth 1,1–8/9–15/16–19a/19b–21/; Lk 7,18–23) Hat-hét nap. Ennyi az ember élete víz nélkül. Szervezetünk jelzi, hogy folyadékra van szükségünk: izomgörcs, anyagcserezavar, bágyadtság, szédülés… De vajon csak a testünk nem bírja víz nélkül? Jézus azt mondja: a léleknek is víz kell a túléléshez, de nem mindegy, milyen. Sokféle lelki vizet reklámoznak, de csak az a víz igazi szomjoltó, amelyet ő ad. Amelyet ha megiszunk, már nem vágyunk másra, mert tökéletesen kielégíti lelkünk igényét: örök életet ad.
Csütörtök
Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid. 1Móz 37,14 (Fil 2,4; ApCsel 13,42–52; Lk 7,24–35) Jákób elküldi Józsefet a testvérei után. Ő megy, pedig tudja, hogy testvérei féltékenyek rá. Isten küld: add tovább az örömhírt, pedig tudom, hogy akikhez mennem kell, nem szívesen látnak. Talán nem ölnek meg, és el sem adnak, de kellemetlenséget okoznak, kinevetnek, gúnyolódnak. Mégis azt mondja: menj! Ezért?! József Egyiptomba kerül, és nemsokára az ország felügyelője lesz. Elmennek hozzá a testvérei, és ő segíthet nekik, az életük múlik rajta. Talán elém is odalép majd egyszer valaki, aki kinevetett, és akkor segíthetek neki, hogy eljusson az életre.
Péntek
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Zsolt 94,19 (Lk 24,32; Lk 4,22–30; Lk 7,36–50) Recesszió, gázválság, zord időjárás, munka, család. Aggodalmak, hogyan lesz tovább, lesz-e tovább? Olyan szépen fejezi ki a zsoltár: „…megtelik szívem aggodalommal.” Szépen lassan, napok, hetek, hónapok alatt, egy csöpp innen, egy vödör onnan. Megtelik, és ha megtelt, akkor már vágyunk a jelenlétére. Ő pedig mellénk lép, vigasztal. Észrevesszük-e? Felismerjük-e? Beszél hozzánk, és mi értjük is, meg nem is. Az aggodalmaink, a hogyan továbbok eltakarják őt. De ő türelmesen vár. Addig a pillanatig, amikor meglátjuk végre, felismerjük, és felüdül a lelkünk.
Szombat
Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges. Lk 18,27 (Jer 32,27; Jel 15,1–4; Lk 8,1–3) „…a lehetetlenség konok falán / Zúzod véresre koponyád” – írja Reményik Sándor. Angol agaraknál megesik, hogy a nyúlvadászaton a kutya annyira el akarja kapni a zsákmányt, hogy nem veszi észre a fát maga előtt, és teljes erővel beleszalad. Miután feleszmél, újra futásnak indul. Nem ugyanezt tesszük-e, amikor kihúzott derékkal azt mondjuk: „Én majd megcsinálom, meggyógyulok, mert erős vagyok, legyőzöm a bűnt, mert lelkileg is erős vagyok!” És csak az összetört koponya, a megroppant egészség, a derékba tört karrier, az atomjaira hullott család állít meg. Isten azt mondja, nem kell! Állj meg egy pillanatra, és nézz rá! Egyedül ő az, akinek minden lehetséges, még az is, hogy megújuljon az életed, hogy begyógyuljon a sebed – bízz benne!