Keresztutak
Oltalmat találni
Hajléktalan ember nem volt a tél áldozatai között Nyíregyházán! Ez nemcsak azt jelenti, hogy az Oltalom Szeretetszolgálat meg tudja menteni a fedél nélkül élõket a szabolcsi megyeszékhelyen, de annak a törekvésüknek a helyességét is igazolja, melyért már hosszabb ideje dolgoznak: hogy a hajléktalanság miatt veszélyeztetettekre, a mélyszegénységben élõkre is terjedjen ki a munkájuk. Az idei tél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatai ugyanis mind magányos, mélyszegénységben élõ és általában idõs emberek voltak.
A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában és a várossal szerzõdésben mûködõ Oltalom Szeretetszolgálat szakmai vezetõje, Dezanove Bartolomeu Inacio nem osztályoz, amikor az idei tél tapasztalatiról kérdezzük, a „szöveges értékelést” választja:
– Ha nincs társadalmi összefogás, a munkánk nem lehet eredményes, ez az elsõ tanulság, és észre kell venni, hogy az idei téli krízis idején ez az összefogás elõször létrejött! Emellett infrastruktúra és humán erõforrás szükséges ahhoz, hogy az embereket menteni tudjuk. Azt kell látni, hogy azok között vagyunk eredményesek, akiket ez az ellátórendszer elér, de akik nincsenek a látókörünkben – a bokortanyákban, a peremkerületekben mélyszegénységben tengõdõk –, azok nincsenek biztonságban. A mai világban nem mondhatjuk, hogy száz százalékban felkészültek vagyunk, de a nappali centrum, mely képes rugalmasan alkalmazkodni a szükségletekhez, fontos elõrelépés.
A Nappali Szolgáltató Központ Nyíregyháza szélén, a Rákóczi úton európai uniós támogatással valósult meg, elsõdleges funkciója a nappali melegedõ és a népkonyha mûködtetése, de olyan információs és szociális szolgáltatásokra is képes, melyek éppenséggel megóvják a hajléktalan sorstól a nehéz helyzetbe jutott embereket.
– Olykor pusztán azért lesz valaki hajléktalan, mert nem tudja, hogy van más lehetõsége is – magyarázza a nyíregyházi hajléktalanellátásban kis híján évtizedes tapasztalattal bíró szakember. – Megérkezik valaki a városba egy kevéske pénzzel, amibõl mondjuk tizenöt napig tud élni. Ha nincs szociális háló, amely képes számolni azzal, hogy mi következhet az illetõ számára tizenöt nap múlva, akkor biztos megreked a hajléktalan létben…
A német Bahnhof misszió példájának megfelelõen mosási és tisztálkodási lehetõség, az okmányok beszerzésében, pótlásában nyújtott segítség, ingyenes telefonálás, albérlet-közvetítés piaci vagy baráti alapon – olyan mozzanatok, melyeken egy ember további sorsa múlhat. S akik képesek és akarnak dolgozni, azoknak segítenek visszatalálni a munka világába. Mindez megtörténhet még az elõtt, hogy a kisiklott életû ember bõrébe beleégne a hajléktalanság bélyege…
A nappali melegedõn, népkonyhán, krízisellátáson, szolgáltatásokon kívül itt mûködik a szenvedélybetegek nappali ellátó helye, és ez is fontos eszköz a teljes lecsúszás megelõzésében, hisz talán ma már senkinek sem kell magyarázni, hogyan függ össze az alkoholizmus, a munkahely elvesztése, válás, hajléktalanság, társadalmi kirekesztõdés alkotta ördögi kör, amelybe megfelelõ szakértelemmel be lehet és be kell avatkozni. Mire a kliensek ráakadnak az ellátóra, inkább már a visszakapaszkodásról beszélhetünk persze, de nem szabad türelmetlennek lenni.
– Együtt dolgozik az orvos és a szociális munkás. A mi feladatunk visszaadni azokat a képességeket, melyek lehetõvé teszik a társadalmi integrációt. Az idejárók nyolcvanöt százaléka már hajléktalan, de tizenöt nem, a többségük alkoholista, és már nagyon sok a játékszenvedéllyel küzdõ ember is. A mi támogatásunkkal megtartják az absztinenciát, és mi segítünk megfelelõen eltölteni azt a szabad idõt, amely egyébként a legnagyobb veszély az állapotuk romlása szempontjából.
Még csak a hajdan munkásõrlaktanyaként, majd rendõrõrsként funkcionáló épület átalakításának terveivel ismerkedtünk, amikor elhangzott, hogy hajléktalanok idõsotthonát is magukban foglalnak a tervek. Ez a szál közben mintha elveszett volna, de mint az intézményvezetõ magyarázza, oka van, hogy kevesebb szó esett a bentlakásos intézményrõl:
– Nem volt az uniós pályázat része, a nappali centrumtól teljesen elkülönítve dolgoztunk rajta. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával és saját források felhasználásával alakítottuk ki az ötven férõhelyes bentlakásos intézményt. Ez is sikertörténet, mert nagyon kevés ehhez hasonló létesítmény van.
– De miért van rá egyáltalán szükség? Ha valaki megöregszik, miért nem lehet akármelyik szociális otthonban elhelyezni?
– Magyarországon számos olyan ellátási forma van – nem csak a szociális szférában –, melyeket akár diszkriminatívnak is nevezhetnénk. Az egészségügyi utókezelõket is ilyennek lehet tekinteni. De ha behatóbban tanulmányozzuk e rendszerek mûködését, rájövünk, hogy a társadalom zavartalan mûködéséhez néha szükséges akár szegregatív ellátás megszervezése is, csak hogy kiegészítse az integrációt.
Egy hajléktalan, ha szociális otthoni elhelyezését kéri, csak a várólistáig jut el. Ez tapasztalat, és ezzel nem érdemes vitatkozni, ezért a minisztérium is rájött, hogy ki kell egészíteni az ellátórendszert a hajléktalanok idõsotthonával. Az országban csak kilenc ilyen mûködik, pedig az igény nagy. A mi régiós ellátást biztosítani hivatott intézményünket fél éve nyitottuk meg, és már nekünk is terjedelmes a várólistánk, huszonegyen vannak rajta. Amíg helyet tudunk biztosítani nekik, addig átmeneti szállón, éjjeli menedékhelyeken laknak.
Most nem baj, hogy a nyíregyházi átlagember még nem pontosan tudja, hogy ami a Rákóczi úton az Oltalom Szeretetszolgálat szakembereinek áldozatos munkájával felépült, pontosan mit is takar, de legalábbis nem forrt össze a szemre tetszetõs, szép, modern épület a hajléktalanság fogalmával. Hogy ide bárki betérhet, akinek segítségre van szüksége, azt a szeretetszolgálat eddig is hirdette. A szolgálat által nyújtott támasz a téli krízis idején értékelõdött fel, amikor Nyíregyházának égetõ szüksége volt arra, hogy megnevezze a helyet, a címet, ahol az ajtó valóban nyitva van minden rászoruló elõtt. Meg is találta mindenki az Oltalmat, aki kereste.
Veszprémi Erzsébet