Élõ víz
Heti útravaló
Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bûnösök voltunk. (Róm 5,8)
Böjt 2. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi az Úr engedelmes Szolgáját és az õ ószövetségi elõképeit állítják elénk, hogy emlékezzünk atyai szeretetére. „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,7.8; LK) A gonosz szõlõmûvesek példázatában jelentette be a Fiú saját sorsát: „Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! Megragadták, megölték, és kidobták a szõlõn kívülre.” (Mk 12,7–8) De kié lesz a Fiú öröksége? Aki életét a sarokkõre alapozza! Jézus az írást magára vonatkoztatta: „Az a kõ, amelyet az építõk megvetettek, az lett a sarokkõ. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.” (Zsolt 118,22–23) S „mert amikor még erõtlenek voltunk, a rendelt idõben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért” (Róm 5,6). Heti igénkrõl Luther ezt tanítja: „Az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen »bûnöse«, mert hiszen mindnyájunk bûne rajta van; másrészt pedig az egyetlen igaz és szent, mert hiszen senki sem lehet Isten elõtt igaz és szent, hanem csak õáltala.” Könyörögjünk így is: „Emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktõl fogva vannak.” (GyLK 686,5) Az Úr három ószövetségi szolgája az engedelmes Fiúra emlékeztet. Jeremiás az Úr házában ezt hirdette az õ parancsa szerint: „Ha nem hallgattok rám (…), akkor úgy bánok ezzel a házzal, mint Silóval; ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld minden népe! (…) De tudjátok meg, ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket…” (Jer 26,4.6.15) A böjtnek mind a hat hetében találkozhatunk az Úr kitartóan feddhetetlen s becsületes szolgájával, aki betegségében is istenfélõ maradt. „A Sátán (…) megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetõtõl talpig.” Ám õ átok helyett ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentõl, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,7.10) Mózes, akit meg akart kövezni népe, Isten szent szava szerint cselekedett: „Én majd ott állok elõtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belõle, és ihat a nép.” (2Móz 17,6) A szeretett tanítvány, János így bátorítja a bûnvalló bûnösöket: „Gyermekeim (…), ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert õ engesztelõ áldozat a mi bûneinkért…” (1Jn 2,1–2) Négy héttel nagypéntek elõtt Jézus – most nekünk – másodszor szól haláláról és feltámadásáról; de értjük ezt a kijelentést? „…az Emberfia emberek kezébe adatik!” (Lk 9,44) Pál, a pogányok apostola levele kulcsversében elmondja háromszor, hogy senki sem igazul meg a törvény betartása által, a megigazuláshoz ugyanis elengedhetetlen a Krisztusba vetett élõ hit (lásd Gal 2,16)! Ez számára nem tantétel, hanem napi valóság: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem…” (Gal 2,20) Mi is kérhetjük tõle: „Életem, Jézus, egyedül te töltsd be…” (EÉ 387,1)
Garai András