Egyházunk egy-két hete

Je­len­tős anya­gi és fi­zi­kai erőt moz­gat­tak meg az el­múlt esz­ten­dő­ben Za­la­ist­ván­don az idő­sze­rű­vé vált temp­lom­fel­újí­tás meg­kez­dé­se ér­de­ké­ben. A köz­egy­ház­tól igé­nyelt tá­mo­ga­tás zsi­na­ti el­fo­ga­dá­sá­nak tu­da­tá­ban már­ci­us 8-ra az egy­ház­köz­ség há­la­adó na­pot szer­ve­zett, mely­re meg­hív­ták a pá­lyá­zat el­ké­szí­té­sé­ben részt ve­vő szak­em­be­re­ket és a tá­vo­labb élő gyü­le­ke­ze­ti ta­go­kat is. A szép­szá­mú gyü­le­ke­zet nagy vá­ra­ko­zás­sal te­kin­tett az ese­mény elé, jól­le­het idő­köz­ben ar­ról ér­ke­zett hi­va­ta­los ér­te­sí­tés, hogy egy­há­zunk költ­ség­ve­té­sé­ből még­sem fut­ja a ter­ve­zett fel­újí­tás tá­mo­ga­tá­sá­ra…

A dél­előtt fo­lya­mán Ro­szík Gá­bor hir­det­te Is­ten igé­jét Za­la­szent­gró­ton és az anya­gyü­le­ke­zet is­ten­tisz­te­le­tén. A har­minc év­vel ez­előtt e gyü­le­ke­ze­tek­ben szol­gá­ló lel­kész Ke­resz­te­lő Já­nos val­lo­má­sá­ból ki­in­dul­va he­lyez­te a gyü­le­ke­zet szí­vé­re a ma is ak­tu­á­lis kér­dést: „Mi­lyen szín­ben aka­rod lát­ni a vi­lá­got, és meg­lá­tod-e ben­ne Krisz­tust, az Is­ten Bá­rá­nyát?”

Dél­után ke­rült sor az ere­de­ti­leg el­ter­ve­zett „fel­újí­tás előt­ti temp­lom­bú­csúz­ta­tó is­ten­tisz­te­let­re” és azt kö­ve­tő­en sze­re­tet­ven­dég­ség­re.

„Ne­héz igét vá­lasz­tot­tam, de ne­héz is a hely­zet” – kezd­te ige­hir­de­té­sét Sze­me­rei Já­nos es­pe­res, aki a sző­lő­mun­ká­sok pél­dá­za­ta (Mt 20,1–16) alap­ján pré­di­kált. Mint el­mond­ta, az egy­há­zat is el­ér­te a vál­ság. A né­hány nap­ja még biz­tos­nak lát­szó tá­mo­ga­tás eb­ben az év­ben el­ma­rad, mert a be­ru­há­zá­si tá­mo­ga­tá­so­kat át kel­lett cso­por­to­sí­ta­ni. „Ter­vünk, vá­gyunk és imád­sá­gunk az volt, hogy át­ad­juk a temp­lo­mot a fel­újí­tó mun­ká­sok­nak, de most csa­ló­dott­ság van a szí­vünk­ben. Nem hi­á­ba jöt­tünk azon­ban ma össze. Csa­ló­dott­sá­gunk olyan, mint a sző­lő­mun­ká­sok csa­ló­dott­sá­ga. Le­he­tő­sé­günk az, hogy el­ső lé­pés­ként fe­dez­zük fel: nem vesz­te­sek va­gyunk, hi­szen Is­ten a te­nye­rén hord ben­nün­ket. El­lát annyi­val, amennyi­vel él­he­tünk. A má­so­dik lé­pés, hogy há­lát tud­junk ad­ni azért, ami van. Van temp­lo­munk, meg­aján­dé­ko­zot­tak va­gyunk az ige­hir­de­tés­sel és a szent­sé­gek­kel, és él a gyü­le­ke­zet! Nem fe­lej­tett el Is­ten, ha­nem újabb le­he­tő­sé­get adott, hogy újul­jon Za­la­ist­vánd né­pe bel­ső­leg, Is­ten irán­ti sze­re­tet­ben” – szö­gez­te le pré­di­ká­ci­ó­já­ban az es­pe­res.

Ko­czor György, a gyü­le­ke­zet lel­ké­sze kö­szö­ne­tet mon­dott a ter­ve­zők­nek, ki­vi­te­le­zők­nek és a gyü­le­ke­zet épí­té­si bi­zott­sá­gá­nak a ki­tar­tó és lel­ki­is­me­re­tes mun­ká­ért és a gyü­le­ke­zet­nek az erő fe­let­ti ada­ko­zá­sért. Meg­erő­sí­tet­te, hogy nem ad­ják fel, és ke­re­sik az új le­he­tő­sé­ge­ket. Most azon­ban a kő­mű­ves­ka­la­pá­csot, me­lyet az épí­tő­mun­ká­sok­nak akar­tak át­ad­ni, Is­ten kez­di hasz­nál­ni, hogy a mi éle­tün­ket újít­sa.

Vé­gül az ének­kar fo­gal­maz­ta meg a gyü­le­ke­zet vá­la­szát: „Térj be, Jé­zus, hoz­zám! (…) Építsd fel a temp­lo­mod!”

Z. I. D