Élő víz
Törvény és evangélium
Kérdés: van-e olyan törvény az evangélikus egyházban, hogy vasárnaponként kötelező templomba járni? Válasz: van!
Nem szüntettük meg a Tízparancsolatot, érvényességét senki nem vonhatja kétségbe. Luther a Kis kátét a Tízparancsolat magyarázatával kezdi, jelezve a bibliai törvény fontosságát. A negyedik parancsolat pedig így hangzik: „Szenteld meg az ünnepnapot!” Isten rendelte ezt a parancsolatot, és nem szabad elfelejteni, hogy az Úr Jézus Krisztus kijelentette a Hegyi beszédben, hogy nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt (Mt 5,17). Ez pedig azt is jelenti, hogy értelmesen kell betölteni a törvényt, ezt a parancsolatot is.
Vagyis ha valakinek egy-egy adott vasárnapon vagy ünnepnapon konkrét akadály – munkahelyi elfoglaltság, betegség, utazás, egyéb valóságos és nem kitalált teendő – áll az útjában, természetesen nem tekinthetjük törvényszegőnek, Istennel szemben hűtlenkedőnek, de akinek csak „olyan kedve van”, vagy éppen „olyan kedve nincs”, azaz lustaságból, érdektelenségből, közömbösségből nem szenteli meg a vasárnapot, azt el kell marasztalni Isten igéjének a fényében. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsid 10,36)
Kérdés: csak az tekinthető hívő kereszténynek, aki minden alkalommal megszenteli az ünnepnapot? Válasz: igen!
Természetesen nemcsak a templomba jövetel biztosíthatja a megszentelést, hanem a teljes lelki odaszánás is. Hangsúlyozzuk: ne keressen senki kifogást a lelki lustaságra vagy hányavetiségre! A vasárnap vagy ünnepnap megszentelése egyszerűen azt jelenti, hogy azon a napon kiemelten is Isten dolgainak szentelem időm jelentős részét. Ezt kivételesen biztosíthatja egy-egy televíziós vagy rádiós istentisztelet is, de nem tekinthető normális képletnek, mert a hitélet feltételeihez hozzátartozik az imádkozó élet, a Szentírás forgatása és a gyülekezeti (lelki) közösségben való részvétel.
Kérdés: olvashatunk a Szentírásban arról, hogy minden bűnt megbocsát Isten, de a Szentlélek elleni bűnt nem? Mit értsünk ezen? A válasz nem könnyű, mert a Lélek vezetésére van szükségünk hozzá, de egy alapvető igazságot szívleljünk meg. Nézzük meg a szentigét: „Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” (Mt 12,32)
Azt nem tudjuk pontosan, hogy mi lehet egészen konkrétan a Szentlélek elleni megbocsáthatatlan bűn, de akkor fordítsuk meg a választ, és ne kockáztassunk. Vagyis aligha kapunk lelki kényelmességet biztosító, leszűkítő választ a kérdésünkre, hanem törekedjünk élő hitéletre, gyakorlatra – igehallgatásra, szentségünneplésre –, és akkor kizárjuk annak kockázatát, hogy vétkezünk a Szentlélek ellen. Mert a Szentlélek Isten indít bennünket hitre, és ha elfogadjuk ösztökélését, hívását, indítását, és járjuk a hitélet Krisztus által tanított keskeny útját, akkor aligha véthetünk a Szentlélek ellen.
Nézzünk egy példát: Pál apostol még mint Saul nagyon keményen üldözte az Úr Jézus tanítványait, és természetesen harciasan szólt az Emberfia ellen. De amikor a nagy lélektörténés bekövetkezett a damaszkuszi kapu előtt, és az Úr Jézus a Szentlélek által konkrétan megszólította az apostolt, nem mondott ellent, hanem elfogadta átmeneti vakságát, hogy azután teljesen megnyíljon emberi lelke az Isten Lelke előtt.
Kérdés: hogyan fogalmazzuk meg tehát a törvény és az evangélium viszonyát evangélikus módon? Válasz: az Úr Jézus által is megerősített törvény segít, medret ad az evangélium megélésére, átélésére, megtapasztalására.
A törvény egyrészt Krisztushoz vezérlő mesterünk, másrészt lelki önismereti eszközünk és új életünk közlekedési szabálya. Ennek a szerepe a mindennapi életre vonatkozik, az evangélium tartalma – a bűnbocsánat kegyelme – pedig az örök életre, üdvösségünkre irányul. A törvény segíti a hitéletünket, az evangélium biztosítja az örök életünket Jn 3,16 szerint.
A kettőt nem szabad egymással szembeállítani, ezért nem jó az „és” kapcsolás (törvény és evangélium), hanem úgy kell fogalmaznunk, hogy a törvény ismerete nélkül számunkra nincs evangélium, ezért a törvény is jelentős szerepet kap a hitélet alakításában – de egyedül az evangélium biztosítja a hitélet boldog felszabadultságát és az örök üdvösséget. Mindezt hit által. A törvény a hitélet segítője, az evangélium a kegyelemből fakadó bűnbocsánat jó híre, ezért az üdvösség hordozója és egyedüli forrása minden, Krisztusban hívő ember számára.
Az írásom elején feltett kérdésre a válasz: az ünnep megszentelése, a vasárnapi istentisztelet mégsem pusztán törvény, hanem drága alkalom és lehetőség az evangélium, az örömhír meghallására. Nem a törvény külső kényszere a döntő, hanem a belülről fakadó éhezése az élet kenyerének és az élet italának (Jn 6,35).
Ribár János