e-világ

Több mint száz­húsz­ezer fo­rint la­pult ab­ban a pénz­tár­cá­ban, ame­lyet Lá­zár Oli­vér egye­te­mis­ta ta­lált fu­tás köz­ben a sop­ro­ni er­dő­ben a na­pok­ban. A pénzt eszé­be sem ju­tott meg­tar­ta­ni, vissza­ad­ta a tu­laj­do­no­sá­nak, és mind­össze egy kö­szö­ne­tet fo­ga­dott el a csa­lád­tól.

– A na­pok­ban dél­előtt el­vit­tük a lá­nyun­kat te­nisz­edzés­re, és mi­vel csak egy óra múl­va kel­lett ér­te men­ni, mint ilyen­kor min­dig, a má­sik két gye­rek­kel és a ku­tyá­val az er­dő­be men­tünk sé­tál­ni – me­sél­te el a Kis­al­föld­nek a tör­tén­te­ket Lo­son­czi­né Ta­más Te­o­dó­ra.

– Ké­sőbb vissza­men­tünk a lá­nyun­kért, majd a jég­pá­lyán kö­töt­tünk ki. Mi­kor ha­za­in­dul­tunk, fér­jem ész­re­vet­te, hogy a pénz­tár­cá­ja hi­ány­zik a ka­bát­zse­bé­ből. Pá­nik­ba es­tünk, mert elég sok pénz volt ben­ne és a fér­jem összes ira­ta. Most hol ke­res­sük? A te­nisz- vagy a jég­pá­lyán? Az er­dő­ben? Tel­je­sen re­mény­te­len­nek tűnt a do­log, en­nek el­le­né­re a fér­jem el­in­dult, hogy be­jár­ja a hely­szí­ne­ket. Az er­dő­ből te­le­fo­nált ha­za el­ke­se­red­ve, se­hol sem­mi, ami­kor hir­te­len ész­re­vet­te, hogy a friss hó­ba va­la­ki be­le­ír­ta a kö­vet­ke­zőt: „A TÁR­CÁ­DAT MEG­TA­LÁL­TAM”. Ép­pen le­tet­tem a te­le­font, ami­kor csen­get­tek – mond­ta Lo­son­czi­né Ta­más Te­o­dó­ra.

Egy fi­a­tal fiú állt az aj­tó­ban, és át­ad­ta az el­ve­szett­nek hitt pénz­tár­cán­kat, ben­ne a ren­ge­teg pénz­zel és irat­tal. Döb­ben­ten áll­tam ott, nem győz­tem kö­szön­ni. Há­lánk je­lé­ül sze­ret­tem vol­na ne­ki vi­szon­zá­sul pénzt ad­ni, de hi­á­ba győz­köd­tem, nem fo­ga­dott el sem­mit. Ez­úton is kö­szön­jük ne­ki fá­ra­do­zá­sát. A szü­lei büsz­kék le­het­nek rá.

– Nem tar­tom nagy do­log­nak, hogy va­la­ki vissza­ad egy pénz­tár­cát a gaz­dá­já­nak – mond­ta sze­ré­nyen Lá­zár Oli­vér el­ső­éves er­dő­mér­nök-hall­ga­tó. – Gon­do­lom, a sa­ját, ne­héz mun­ká­val össze­sze­dett pén­ze volt ben­ne. Ép­pen fu­tot­tam az er­dő­ben a Ká­roly-ki­lá­tó­hoz, ami­kor ész­re­vet­tem, hogy előt­tem he­ver a hó­ban a tár­ca. Fel­vet­tem és meg­néz­tem. Több mint száz­húsz­ezer fo­rint kész­pénz la­pult ben­ne és sze­mé­lyes ira­tok. Zseb­re tet­tem, nem mon­dom, majd le­húz­ta ró­lam a ga­tyát a hegy­nek fel­fe­lé, volt ben­ne töl­te­lék. A De­ák-kút­nál az út szé­lé­re oda­ír­tam a hó­ba, hogy meg­ta­lál­tam a pénz­tár­cát, hogy a gaz­dá­ja, mi­kor ezt el­ol­vas­sa, meg­nyu­god­jon, és ne kell­jen to­vább ke­res­gél­nie. Az­tán vissza­fu­tot­tam a kol­lé­gi­um­ba, le­zu­ha­nyoz­tam, át­öl­töz­tem, meg­néz­tem a ne­ten, hol van az az ut­ca, ami a lak­cím­kár­tyán sze­re­pel, meg­ír­tam egy e-mailt Lo­son­czi úr­nak, hogy ne ag­gód­jon, mert vi­szem vissza a tár­cá­ját. Mi­kor hoz­zá­juk ér­kez­tem, csak a fe­le­sé­ge volt ott­hon, de na­gyon örült, hogy meg­ke­rült a tár­ca. Meg akart ju­tal­maz­ni, de nem fo­gad­tam el. Meg­kö­szön­te, ne­kem jó ér­zés volt, hogy se­gí­tet­tem va­la­ki­nek, ez­zel el van in­téz­ve.

A fi­a­tal­em­bert sze­ret­tük vol­na fény­kép­pel is be­mu­tat­ni ol­va­só­ink­nak, ő azon­ban et­től el­zár­kó­zott, mond­ván: iga­zá­ból sem­mi kü­lön­le­ges nin­csen a szto­ri­ban. „Ilye­nek az NY­ME hall­ga­tói – mond­ta. „A sel­me­ci ha­gyo­má­nyok szel­le­me nem­csak az ivás­ról meg a nó­tá­zás­ról szól, ha­nem va­la­mi mást is ta­nít ne­künk: össze­tar­tást, tisz­tes­sé­get, be­csü­le­tes­sé­get és má­sok tisz­te­le­tét, ami a mai vi­lág­ból kezd ki­vesz­ni.”

Gosz­to­nyi Mik­lós (For­rás: Kis­al­föld.hu)