Kultúrkörök

Erős vá­rak

A Fej­ér me­gyei, Szé­kes­fe­hér­vár­hoz kö­ze­li Csó­ka­kő vá­rá­ban egy for­ró au­gusz­tu­si na­pon jár­tunk. Hét­vé­gén, va­sár­nap. En­nek el­le­né­re szor­gos ke­ze­ket lát­tunk, ame­lyek se­ré­nyen, kő­ről kő­re, tég­lá­ról tég­lá­ra pó­tol­ták a hosszú év­szá­za­dok so­rán fo­lya­ma­to­san pusz­tu­ló erő­dít­mény fa­la­it.

Azon­ban a va­sár­na­pi mun­ka­vég­zés kap­csán ne gon­dol­junk a Tíz­pa­ran­cso­lat meg­sze­gé­sé­re vagy a pi­he­nő­na­pon a be­vá­sár­ló­köz­pon­tok­ban mun­ká­ra kény­sze­rí­tett dol­go­zók­kal kap­cso­la­tos, igen­csak ak­tu­á­lis prob­lé­mák­ra. Itt min­den­ki pi­he­nés­ként, tar­tal­mas hob­bi­ként, a hét­köz­na­pok ta­po­só­mal­má­ból ily mó­don ki­lép­ve vé­gez­te ezt a ne­mes fel­ada­tot. Az 1995-ben lét­re­jött, mun­ká­ját ré­gé­szek­kel és mű­em­lék­vé­dők­kel kö­zö­sen, meg­fe­le­lő szak­mai hát­tér biz­to­sí­tá­sá­val vég­ző Csó­ka­kői Vár­ba­rá­tok Tár­sa­sá­ga tag­ja­ként, a he­lyi ön­kor­mány­zat hat­ha­tós tá­mo­ga­tá­sá­val.

A Vér­tes vo­nu­la­ta­in tró­no­ló vá­rat a ta­tár­já­rás után, az 1200-as évek má­so­dik fe­lé­ben emel­tet­te a ha­tal­mas és be­fo­lyá­sos Csák nem­zet­ség. El­ső írá­sos em­lí­té­se 1299-re da­tál­ha­tó. Év­ti­ze­de­ken át a csa­lád kü­lön­bö­ző ágai bir­to­kol­ták, majd 1327-ben ke­rült ki­rá­lyi tu­laj­don­ba, az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág be­fo­lyá­sát to­vább erő­sí­tő An­jou ural­ko­dók, Ká­roly Ró­bert, majd Nagy La­jos ke­zé­be, ké­sőbb a sár­ká­nyos lo­vag, a ma­gyar trón mel­lett a né­met-ró­mai csá­szá­ri cí­met is meg­szer­ző Zsig­mond ki­rály fenn­ha­tó­sá­ga alá. Utóbb fő­úri csa­lá­dok, töb­bek kö­zött a Roz­go­nyi­ak, a Ka­ni­zsa­i­ak, a Ná­dasdyak bír­ták.

Az osz­mán be­to­la­ko­dók 1544-ben hó­dí­tot­ták meg, és 1687-ig tar­tot­ták meg­szál­lás alatt, bár a ha­di­sze­ren­cse for­dul­tá­val hosszabb-rö­vi­debb ide­ig a csá­szá­ri csa­pa­tok is el­len­őriz­ték. A tö­rök ki­űzé­sét kö­ve­tő­en a Habs­bur­gok Hoch­burg bá­ró­nak ado­má­nyoz­ták, majd a Lam­berg gró­fi csa­lá­dé lett.

Mi­vel ha­dá­sza­ti sze­re­pe már nem volt, az 1800-as évek ele­jén pusz­tu­lás­nak in­dult, fa­lai le­om­lot­tak, kö­ve­it szét­hord­ták, vi­téz­sé­gé­nek egy­ko­ri dics­fé­nye meg­ko­pott. Más­fél év­ti­ze­de tar­tó „re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ja” azon­ban már nap­ja­ink­ban is jól lát­ha­tó és kéz­zel­fog­ha­tó ered­ményt ho­zott.

Re­zsa­bek Nán­dor