Kultúrkörök

Iva­siv­ka Má­tyás pé­csi pe­da­gó­gus a hat­va­nas évek­ben az anya­gi­ak­ban igen­csak szű­köl­kö­dő Ál­la­mi Nagy La­jos Gim­ná­zi­um­ban ok­ta­tott ze­nei tár­gya­kat.

Az am­bi­ci­ó­zus fi­a­tal­em­ber le­vél­ben ke­res­te meg a kor je­les ze­ne­szer­ző­it: Sztra­vinsz­kijt, Brit­tent, Sosz­ta­ko­vi­csot, Hind­emit­het, Ha­csa­tur­jánt és Orf­fot, kér­ve őket, hogy mű­ve­ik­kel, kot­ták­kal tá­mo­gas­sák az is­ko­lát. Egy sze­mély ki­vé­te­lé­vel min­den­ki­től ka­pott vá­laszt, s Orff-fal in­ten­zív le­ve­le­zés is ki­ala­kult. 1965-ben egy te­her­au­tó állt meg az is­ko­la előtt a ze­ne­szer­ző aján­dé­ka­i­val meg­rak­va: kot­ták, uta­sí­tá­sok, hang­sze­rek ke­rül­tek elő a pony­va alól. Az inst­ru­men­tu­mok hű­en tük­röz­ték az orf­fi ze­nei vi­lá­got: a me­tal­lo­fo­nok, xi­lo­fo­nok, ha­rang­já­té­kok, ütős hang­sze­rek in­kább az in­do­néz ga­me­lan, mint­sem a klasszi­kus ze­ne­ka­rok szer­szá­ma­i­hoz áll­tak kö­zel. Az ado­mány nyo­mán a lel­kes kar­nagy irá­nyí­tá­sá­val 1965-ben meg­ala­kult a ma is rend­sze­re­sen kon­cer­te­ző, ti­zen­nyolc ta­gú Orff ze­ne­kar. Iva­siv­ka Má­tyás a név­adó­val sze­mé­lye­sen so­ha­sem ta­lál­ko­zott, de a ze­ne­szer­ző ha­lá­lá­ig sű­rűn le­ve­lez­tek.

„Orff egy egyé­ni vi­lág ka­pu­ját nyi­tot­ta meg – be­szél a né­met ze­ne­szer­ző­ről a pé­csi mes­ter. „To­ná­lis, ne­op­ri­mi­tív irány­zat­nak lett a szü­lő­aty­ja, ahol a rit­mu­son, a dek­la­má­ci­ón van a hang­súly. Van olyan mű­ve, amely­ben nincs is ze­ne. Stí­lu­sá­nak tör­té­ne­te ha­lá­lá­val be­zá­ró­dott, ép­pen egyé­ni irány­za­ta mi­att kö­vet­ni le­he­tet­len s egy­ben ér­tel­met­len is.”