Élő víz

Ha a bú­za­szem nem esik a föld­be, és nem hal meg, egy­ma­ga ma­rad; de ha meg­hal, sok­szo­ros ter­mést hoz.(Jn 12,24)

Böjt 4. he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi Krisz­tus ál­do­za­tát hir­de­tik; ő az élet ke­nye­re. „Ar­ról is­mer­jük meg a sze­re­te­tet, hogy Jé­zus az ő éle­tét ad­ta ér­tünk.” (1Jn 3,16; LK) Él(tet)ő ke­nyér­ré lett szá­munk­ra bú­za­mag ­tes­te, s vé­re ál­tal meg­sza­ba­dí­tott bű­ne­ink­től, ezért La­eta­re: ör­vend­je­tek! „Az Úr az én pász­to­rom, nem szű­köl­kö­döm.” (GyLK 683) Lu­ther sze­rint ez az iga­zi öröm tit­ka: „Tart­sa ma­gát az em­ber tel­jes szív­vel az igé­hez, vi­gasz­tal­ván ma­gát Krisz­tus drá­ga ígé­re­té­vel, hogy ő az Atyá­val együtt ve­lünk ma­rad, meg­ol­tal­maz.” Az is­ten­fé­lő gö­rö­gök a két gö­rög ne­vű ta­nít­vány­hoz for­dul­tak, hogy Jé­zust meg­is­mer­hes­sék. Jé­zus vá­la­sza nemcsak Fü­löp­nek s And­rás­nak szólt, de min­den­ko­ri ta­nít­vá­nya­i­nak is: „Ha va­la­ki ne­kem szol­gál, en­gem kö­ves­sen; és ahol én va­gyok, ott lesz az én szol­gám is…” (Jn 12,26) Az tud iga­zán ör­ven­dez­ni s Is­tent di­cső­í­te­ni, akit már meg­vi­gasz­talt „a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, az ir­ga­lom Aty­ja és min­den vi­gasz­ta­lás Is­te­ne” (2Kor 1,3). Is­mer­jük (f)el, hogy Is­ten jó­sá­ga hű­ség­re kö­te­lez, ő élő igé­jé­vel táp­lál. Tart­suk meg pa­ran­cso­la­ta­it, mert „nem­csak ke­nyér­rel él az em­ber, ha­nem mind­az­zal él az em­ber, ami az Úr szá­já­ból szár­ma­zik” (5Móz 8,3). Jób ugyan pa­nasz­ko­dik: ő „ke­se­rű­ség­gel la­kat jól”, de el­is­me­ri: „ő nem em­ber, mint én”, s ezért „ha iga­zam vol­na, sem vá­la­szol­hat­nék ne­ki” (Jób 9,18.32.15). Élő igé­jé­ben Krisz­tus kér, ki­je­lent s pa­ran­csol, hogy a mi örö­münk tel­jes­sé le­gyen: „…ma­rad­ja­tok meg az én sze­re­te­tem­ben – én vá­lasz­tot­ta­lak ki, és ren­del­te­lek ti­te­ket – azért pa­ran­cso­lom nek­tek, hogy sze­res­sé­tek egy­mást.” (Jn 15,9.16.17) Re­for­má­to­runk is fel­is­mer­te: „Ab­ban van az ör­dög örö­me, mu­lat­sá­ga és fő­ tö­rek­vé­se, hogy a ke­resz­tyé­nek kö­zött a sze­re­te­tet meg­za­var­va csu­pa gyű­lö­le­tet és irigy­sé­get tá­masszon. Mert jól tud­ja, hogy a ke­resz­tyén­sé­get a sze­re­tet épí­ti és tart­ja meg.” Pál tud­ja, hi­szi, mint aki lát­ja a lát­ha­tat­lant, „hogy aki fel­tá­masz­tot­ta az Úr Jé­zust, az Jé­zus­sal együtt min­ket is fel­tá­maszt, és ma­ga elé ál­lít ve­le­tek együtt” (2Kor 4,14). Jé­zus kül­de­té­se az ön­ként vál­lalt bú­za­mag­sors, és ez ma is meg­ha­son­lást tá­maszt az em­be­rek kö­zött, mert nem min­den­ki hi­szi, hogy ő a Mes­si­ás – Krisz­tus! Az ok: „…de ti nem hisz­tek, mert nem az én ju­ha­im kö­zül va­lók vagy­tok.” (Jn 10,26) Mi­ként le­het bár­ki Is­ten gyer­me­ke s így a jó pász­tor ju­ha? Jé­zus nem hagy bi­zony­ta­lan­ság­ban sen­kit: „Én va­gyok az út, az igaz­ság és az élet; sen­ki sem me­het az Atyá­hoz, csak­is énál­ta­lam.” (Jn 14,6) Ju­ha­it így bá­to­rít­ja: „…de ti meg­lát­tok, mert én élek, és ti is él­ni fog­tok. Azon a na­pon meg­tud­já­tok, hogy én az Atyám­ban va­gyok, ti én­ben­nem, én pe­dig ti­ben­ne­tek.” (Jn 14,19–20) Ezt a ki­je­len­té­sét így is szem­lél­tet­het­jük: „Nem­csak a pisz­ka­vas van a tűz­ben, ha­nem a tűz is a vas­ban!” S ez a mi böj­ti örö­münk for­rá­sa! „Jé­zus, Üd­vö­zí­tőm él, / Ve­le együtt én is élek. (…) Hí­ve­it ő nem hagy­ja. / Sőt mind ma­gá­hoz von­ja.” (EÉ 369,2) Ju­ha vagy-e már?

Ga­rai And­rás