Élő víz

Krisz­tus mond­ja: Ha­lott vol­tam, de íme, élek örök­kön-örök­ké, és ná­lam van­nak a ha­lál és a po­kol kul­csai. (Jel 1,18)

Hús­vét he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi ezt zen­gik: „Az Úr fel­tá­madt! Az Úr va­ló­ban fel­tá­madt! Di­csér­jük az Urat! Hal­le­lu­ja!” (Agen­da) Ve­zér­igénk­ben ezt az öröm­hírt a hús­vé­ti hit Te­rem­tő­je je­len­ti be, aki fel­tá­madt meg­iga­zu­lá­sunk­ra! Ezért min­den­kor „ál­dott az Is­ten (…), aki nagy ir­gal­mas­sá­ga sze­rint új­já­szült min­ket élő re­mény­ség­re Jé­zus Krisz­tus­nak a ha­lál­ból va­ló fel­tá­ma­dá­sa ál­tal” (1Pt 1,3; LK). A fel­tá­ma­dás ün­ne­pe: „Ez az a nap, mit az Úr szer­zett né­künk.” (GyLK 751) A hét el­ső nap­ján egy fe­hér ru­há­ba öl­tö­zött if­jú ad­ta tud­tul e jó hírt a sír­bolt­ban, elő­ször az asszo­nyok­nak: „Fel­tá­madt, nin­csen itt.” (Mk 16,6) „Leg­utol­já­ra pe­dig, mint egy torz­szü­lött­nek, meg­je­lent ne­kem is” (1Kor 15,8) – vall­ja a „leg­ki­sebb” apos­tol. „Jé­zus Krisz­tus le­győz­te a ha­lált, és vi­lá­gos­ság­ra hoz­ta az el nem mú­ló éle­tet az evan­gé­li­um ál­tal.” (2Tim1,10; LK) Lu­ther sze­rint: „Há­rom el­len­ség tá­mad rá egy­szer­re. Ha­lál, bűn és ör­dög. És íme, mind­há­rom el­len­sé­ge lá­bá­nál he­ver. E di­cső győ­zel­met ün­ne­pel­jük ma.” Az em­mau­si két ta­nít­vány­ról Márk ezt ír­ja: Jé­zus „ez­után más alak­ban je­lent meg kö­zü­lük ket­tő­nek út­köz­ben, ami­kor vi­dék­re men­tek. (…) de ne­kik sem hit­tek” (Mk 16,12–13) kö­ve­tői, pe­dig e ket­tő fü­lé­ben s szí­vé­ben még vissz­han­goz­tak az Úr sza­vai: „Hát nem ezt kel­lett-e el­szen­ved­nie a Krisz­tus­nak, és így meg­di­cső­ül­nie?” (Lk 24,26) Ko­rint­hus­ban (is) ta­gad­ták a ha­lot­tak tes­ti fel­tá­ma­dá­sát, de Pál hir­det­te: „…el­ső zsen­ge­ként tá­madt fel Krisz­tus, az­után az ő el­jö­ve­te­le­kor kö­vet­kez­nek azok, akik a Krisz­tu­séi.” „Ha csak eb­ben az élet­ben re­mény­ke­dünk a Krisz­tus­ban, min­den em­ber­nél nyo­mo­rul­tab­bak va­gyunk.” (1Kor 15,23.19) Én egye­te­mes ke­resz­tény hit­val­lá­sunk sza­va­i­val „hi­szem a test fel­tá­ma­dá­sát és az örök éle­tet”! „De meg­kér­dez­het­né va­la­ki: ho­gyan tá­mad­nak fel a ha­lot­tak? Mi­lyen test­ben je­len­nek meg?” (1Kor 15,35) Pál vá­la­szai, cím­sza­vak­ban: lel­ki test­ben, di­cső­ség­ben, erő­ben, ro­mol­ha­tat­lan­ság­ban, hal­ha­tat­lan­ság­ban; az utol­só har­so­na­szó­ra, egy szem­pil­lan­tás alatt lesz „tel­jes a di­a­dal a ha­lál fö­lött” (1Kor 15,54). Is­ten ne­künk eze­ket Jé­zus Urunk ha­lá­la és fel­tá­ma­dá­sa ál­tal ad­ja, „mert a mi hús­vé­ti bá­rá­nyunk, a Krisz­tus már meg­ál­doz­ta­tott” (1Kor 5,7). S fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, er­ről szól Pál evan­gé­li­u­ma, hogy a vá­lasz­tot­tak „is el­nyer­jék a Krisz­tus Jé­zus­ban va­ló üd­vös­sé­get örök di­cső­ség­gel. Igaz be­széd ez: Ha ve­le együtt hal­tunk meg, ve­le együtt fo­gunk él­ni is.” (2Tim 2,10–11) Lu­ther ezt így gon­dol­ta to­vább: „Ahol Krisz­tus van, ott van bi­zonnyal az Atya is és a Szent­lé­lek is. Ahol pe­dig a Szent­há­rom­ság van, ott nincs tör­vény, csak me­rő ke­gye­lem; nincs bűn, ha­nem ir­gal­mas­ság; nincs ha­lál, csak élet; nincs po­kol, csak tisz­ta menny­or­szág. Így vi­gasz­tal en­gem a Krisz­tus mű­ve – mint­ha vol­na sa­já­tom.” Sa­ját val­lo­má­sod­ként zen­ged te is? „Az élet né­kem Krisz­tus, / A ha­lál nye­re­ség. / Ez az én re­mény­sé­gem: / Kez­det­té lesz a vég.” (EÉ 504,1)

Ga­rai And­rás