Evangélikusok

A sop­ro­ni Eöt­vös Jó­zsef Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um és Egész­ség­ügyi Szak­kö­zép­is­ko­la két vég­zős di­ák­ja, Hor­váth Zsu­zsan­na és Elek Gab­ri­el­la do­bo­gós (1. és 3.) he­lye­zést ért el a szak­ma­cso­por­tos szak­mai elő­ké­szí­tő érett­sé­gi tan­tár­gyak ver­se­nyén (SZÉTV), az egész­ség­ügy szak­ma­cso­por­ton be­lül. A Szol­no­kon áp­ri­lis 6–8-án meg­ren­de­zett ver­seny­ről, az iz­gal­mak­ról és örö­mök­ről di­ák­tár­sa­ik kér­dez­ték őket és fel­ké­szí­tő ta­ná­ru­kat, Tóth Lász­ló­né Weisz Zsu­zsan­nát.

– Hon­nan le­he­tett tud­ni a ver­seny­ről?

Zsu­zsa né­ni: Az ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um hon­lap­ján ol­vas­tam a szak­mai tan­tár­gyak­ból ren­de­zett or­szá­gos szin­tű ver­seny­re szó­ló fel­hí­vást. Azt gon­dol­tam, hogy az emelt szin­tű érett­sé­gi­re ké­szü­lő ta­nít­vá­nya­im­nak se­gít a fel­ké­szü­lés­ben és a kel­lő ru­tin meg­szer­zé­sé­ben.

– Vol­tak-e már a ko­ráb­bi évek­ben is részt­ve­vők az is­ko­lá­ból?

Zsu­zsa né­ni: Ilyen or­szá­gos szin­tűn nem, csak te­rü­le­ti ver­se­nye­ken. 2004-ben Győr­ből el­hoz­tuk a má­so­dik és az ötö­dik he­lye­zést.

– Hány for­du­ló­ból állt a meg­mé­ret­te­tés?

Ga­bi: Ket­tő­ből. Az el­ső csak írás­be­li volt, amit az is­ko­lá­ban ír­tunk, és Zsu­zsa né­ni ja­ví­tot­ta, a dön­tő pe­dig Szol­no­kon volt, írás­be­li és szó­be­li egy bi­zott­ság előtt.

– Lá­nyok, mit érez­te­tek ak­kor, ami­kor be­ju­tot­ta­tok a dön­tő­be?

Ga­bi: Na­gyon meg­ijed­tem, mert tud­tam, hogy ren­ge­te­get kell még ta­nul­nunk rá.

Zsu­zsi: Az volt a prob­lé­ma, hogy há­rom hét­tel a dön­tő előtt tud­tuk meg, hogy me­he­tünk, és öt­fé­le tan­tárgy négy­év­nyi anya­gát kel­lett át­néz­nünk. Rá­adá­sul há­rom hét­tel az érett­sé­gi előtt.

– Az egész­ség­ügyi is­me­re­tek mely te­rü­le­te­i­ből kel­lett fel­ké­szül­nö­tök?

Ga­bi: Az em­be­ri test, ál­ta­lá­nos lé­lek­tan, fej­lő­dés­lé­lek­tan, gon­do­zás­tan és egész­ség­tan.

– Me­lyik a leg­ne­he­zebb?

Ga­bi: A lé­lek­ta­nok. Bár­mennyi­re is azt hi­het­né min­den­ki, hogy az ana­tó­mia a leg­ne­he­zebb, az egy kör­vo­na­la­zott, át­te­kint­he­tő tu­do­mány. A lé­lek­tan nem olyan meg­fog­ha­tó.

– Mi­kor oda­ke­rül­te­tek, mi volt a leg­na­gyobb ki­hí­vás?

Zsu­zsi: Na­gyon fél­tünk a szó­be­li­től, de mi­kor meg­kap­tuk az írás­be­li fel­adat­sort, rá­jöt­tünk, hogy at­tól kel­lett vol­na fél­nünk.

Zsu­zsa né­ni: Sok kér­dés vo­nat­ko­zott az ana­tó­mi­á­ra, kü­lö­nö­sen az ideg­rend­szer­re és a hor­mo­ná­lis rend­szer­re. A lá­nyok jó meg­ol­dá­sa­i­nak azért is örü­lök, mert nagy­részt egye­dül kel­lett eze­ket az anyag­ré­sze­ket át­néz­ni­ük, hi­szen nem volt elég időnk, hogy min­dent ala­po­san meg­be­szél­jünk.

– Mi­ért je­lent­kez­te­tek a ver­seny­re?

Zsu­zsi: Jó fel­ké­szü­lés volt az érett­sé­gi­re, más­részt több­let­pon­to­kat ka­punk ér­te a fel­vé­te­li­nél. Az el­ső tíz he­lye­zett­nek, így ne­künk is nyolc­van pont jár. Meg a ta­ná­ra­ink is örül­nek ne­ki.

– Le­het, hogy egy ki­csit az ő ér­de­mük is?

Zsu­zsi: Hát per­sze.

– Mi­lyen volt át­él­ni a ver­seny­hely­ze­tet?

Ga­bi: Fur­csa volt, hogy nem­csak az egész­ség­ügyi is­me­re­te­in­ket kel­lett „moz­gó­sí­ta­ni”, ha­nem kény­te­le­nek vol­tunk min­den­fé­le öt­le­tet al­kal­maz­ni, kom­bi­nál­ni. A szó­be­li pe­dig at­tól volt iz­gal­mas, hogy még nem vol­tunk ilyen hely­zet­ben, ami­kor össze­sze­det­ten elő­adást kel­lett tar­ta­nunk egy tu­do­má­nyos té­má­ról. Ez­után már az érett­sé­gi sem lesz ne­héz.

– Mi­lyen ér­zés volt meg­hal­la­ni a jó ered­mé­nye­ket? Mit érez­te­tek?

Zsu­zsi: Én nem hit­tem el.

Bé­kés Bri­git­ta, Csá­ki Alexand­ra, Fin­ta Zsa­nett 12. osz­tá­lyos di­á­kok