Evangélikusok

Van­nak em­lé­kek, me­lyek vé­gig­kí­sé­rik az em­ber éle­tét. Ak­kor is, ha év­ti­ze­dek múl­tá­val idé­ződ­nek fel, meg­fog­ha­tat­lan jó ér­zés­sel töl­te­nek el.

Így to­lul fel most az em­lé­ke­im­ben Ke­me­nes­söm­jén, egy kis föld­szin­tes ház hosszú ud­va­rá­val és a kony­ha, ahol so­kat be­szél­get­tünk Irén né­ni­vel. Ízes, szép ke­me­nes­al­jai be­szé­de, jó hu­mo­ra, a csa­lá­dért és a ki­csiny le­ány­gyü­le­ke­ze­tért ér­zett sze­re­te­te erőt ad­ha­tott. És most kap­tam a hírt, hogy bi­zony már egy hó­nap­ja, hosszú szen­ve­dés után, csend­ben, nyolc­van­nyolc éves ko­rá­ban el­hunyt.

Nem is gon­dol sok­szor az em­ber ar­ra, hogy va­jon mi le­het azok­kal, aki­ket sze­ret, hi­szen olyan ter­mé­sze­tes, hogy él­nek, hogy itt van­nak ve­lünk eb­ben a vi­lág­ban. Ha kép­ze­let­ben Söm­jén­ben jár­tam, ő volt az el­ső, aki­re gon­dol­tam év­ti­ze­dek tá­vo­lá­ból is. Em­lék­szem, egy­szer­re két kis ha­ran­got hú­zott a ha­lot­ta­kért, és ami­kor cso­dál­koz­tam, hogy nem ve­ri fél­re, csak mo­soly­gott.

Most ér­te szól­tak azok a ha­ran­gok. Ér­te és so­ka­kért, akik már elő­re­men­tek. Jós­ka bá­csi­ért, Te­ri né­ni­ért és a töb­bi­e­kért, aki­ket ezek­ben az évek­ben bú­csúz­ta­tott a cell­dö­möl­ki gyü­le­ke­zet vagy a fi­li­ák. Sze­ret­ték a föl­det és az em­be­re­ket. Most ez a föld fo­gad­ta ma­gá­ba özv. Hor­váth La­jos­nét, Irén né­nit is. Hi­tünk­kel azon­ban vall­juk, hogy nem­csak a drá­ga söm­jé­ni föld­be ke­rült, ha­nem a ke­gyel­mes Is­ten ke­zé­be is, aki Krisz­tus­ban ir­gal­má­ba fo­gad­ta meg­fá­radt gyer­me­két.

Nagy Lász­ló