Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 19 - Egy­ház­épí­tés ön­kén­tes mun­ka­tár­sak­kal

A hét témája

Egy­ház­épí­tés ön­kén­tes mun­ka­tár­sak­kal

Az egy­ház- és gyü­le­ke­zet­épí­tés te­rü­le­tén nem szü­le­tett va­la­mi­re­va­ló mun­ka az utób­bi évek­ben, sőt év­ti­ze­dek­ben, amely­nek ne az lett vol­na a vi­lá­gos hely­zet­ér­té­ke­lé­se: ön­kén­tes mun­ka­tár­sak nél­kül el­kép­zel­he­tet­len az egy­ház jö­vő­je, cse­lek­vő­ké­pes­sé­ge. Nem cso­da te­hát, hogy egy­há­zunk stra­té­gi­ai vi­ta­ira­ta is érin­ti ezt a té­mát, még­hoz­zá az úgy­ne­ve­zett „ho­ri­zon­tá­lis cé­lok” kö­zött – az­az olyan sür­ge­tő fel­adat­ként, amely nem egy a sok kö­zül, ha­nem min­den to­váb­bi konk­rét terv­nek és mun­ka­te­rü­let­nek egyik elő­fel­té­te­le. Mind­ezt két fon­tos célt ki­tű­ző jel­ző­vel erő­sí­ti meg: mun­ka­tár­sa­ink le­gye­nek mo­ti­vál­tak és kép­zet­tek.

Az egy­ház a gyü­le­ke­ze­te­i­ben lé­nye­gé­ben sem­mi más­ból nem áll, mint bel­ső­leg mo­ti­vált mun­ka­tár­sak­ból, az­az ke­resz­tény ta­nít­vá­nyok­ból. A ket­tő – az oly so­kat han­goz­ta­tott egye­te­mes pap­ság el­ve alap­ján is – össze­tar­to­zik. Na­gyobb, ha­té­ko­nyabb vagy akár a ta­nít­vány­ság­gal egyen­ér­té­kű mo­ti­vá­ci­ót ke­res­ni az egy­ház­ban nem csu­pán ele­mi té­ve­dés len­ne, ha­nem ön­pusz­tí­tás is. Ugyan­ak­kor a stra­té­gi­ai gon­do­la­tok fel­ve­té­se en­nek tu­da­tá­ban jo­go­san hív­ja fel a fi­gyel­met ar­ra, hogy a meg­be­csü­lés és ér­tel­mes ter­ve­zés csak jót hoz­hat ezen a té­ren – már az­zal is, ha rá­éb­re­dünk: ma sem csak pénz­zel le­het mo­ti­vál­ni ke­resz­tény em­be­re­ket.

Szak­ér­tő és se­gí­tő mun­ka­tár­sak­ra az egy­ház min­den­na­pi éle­té­ben egy­re na­gyobb szük­ség van. En­nek kü­lön­bö­ző for­má­it azon­ban nem le­het csu­pán egy ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­ni. A tel­jes­ség igé­nye nél­kül em­lít­sünk meg há­rom for­mát!

Nem bol­do­gu­lunk az egy­ház – el­ső­sor­ban a gyü­le­ke­ze­tek éle­tét se­gí­tő or­szá­gos szin­ten – pro­fi, szak­ér­tői stáb­ja nél­kül. Ez ter­mé­sze­te­sen csak fő­ál­lá­sú, fi­ze­tett, tel­jes idős stáb le­het, en­nek ön­kén­tes­sé té­te­le ko­moly­ta­lan és koc­ká­za­tos el­kép­ze­lés, ami­nek a gyü­le­ke­ze­tek épp­úgy sú­lyos ká­rát lát­nák, mint or­szá­gos fenn­tar­tá­sú in­téz­mé­nye­ink. Ha­son­ló a mun­ka­tár­si rész­vé­tel az egy­ház szol­gá­la­tá­ban az ok­ta­tás-ne­ve­lés­ben, sze­re­tet­szol­gá­lat­ban, oly­kor még in­téz­mé­nye­se­dett gyü­le­ke­ze­ti szol­gá­la­tok­ban is.

Egé­szen más azon­ban az egy­ház el­ső szá­mú fel­ada­ta, a misszi­ói erő­fe­szí­tés, amely­ben az ön­kén­tes em­be­ri fel­aján­lás ma­gá­tól ér­tő­dő, nem he­lyet­te­sít­he­tő fi­ze­tett sta­tisz­ták­kal, „bér­ke­resz­té­nyek­kel”. Akár a vál­lalt, bel­ső gyü­le­ke­ze­ti szol­gá­lat­ról van szó – az irat­ter­jesz­tés­től a lá­to­ga­tá­sig –, akár a tár­sa­dal­mi meg­szó­la­lás­ról ak­tu­á­lis kér­dé­sek­ben, mind­ez meg­old­ha­tó ön­kén­tes fel­aján­lás­ból.

Ha gyü­le­ke­ze­te­ink­nek va­ló­ban nö­ve­ke­dé­si táv­la­tot ál­mo­dunk, ak­kor a leg­szű­kebb kör meg­szi­lár­du­lá­sa, majd a har­minc-negy­ven fős, szol­gá­lat­ban is ak­tív gyü­le­ke­ze­ti ré­teg ki­ala­ku­lá­sa után har­ma­dik fá­zis­ban már el­kép­zel­he­tet­len, hogy a lel­kész vagy lel­ké­szek egye­dül el tud­ják ér­ni a kö­vet­ke­ző, akár szá­zas nagy­ság­ren­dű be­von­ha­tó gyü­le­ke­ze­ti kört. Ez a gyü­le­ke­zet­épí­tői si­ker épp­úgy el­kép­zel­he­tet­len több tu­cat ele­ven gyü­le­ke­ze­ti tag, mint lel­ké­szi el­kö­te­le­zett­ség nél­kül.

A vi­ta­irat – be­val­lott, de nem ment­he­tő – hi­á­nyos­sá­ga még­is meg­tor­pa­nás­ra kész­tet: konk­rét hely­zet­elem­zés, egy­há­zunk és gyü­le­ke­ze­te­ink va­lós ál­la­po­tá­nak fel­mé­ré­se nél­kül pusz­tán jó szán­dé­kú erő­meg­fe­szí­tés és öt­let­elés, hogy ne mond­jam, sok ener­gia­vesz­te­ség­gel já­ró ár­nyék­bok­szo­lás foly­hat csu­pán. Eh­hez is fel­so­rol­ha­tunk most né­hány ta­pasz­ta­la­tot.

Ki kell mon­da­nunk a meg­bán­tás szán­dé­ka nél­kül, hogy mun­ka­tár­si kö­rünk leg­több­ször nem azo­nos a pres­bi­té­ri­um­mal. Jó eset­ben nagy át­fe­dés van, sok eset­ben még az sem. Saj­nos nem min­den pres­bi­te­rünk­re jel­lem­ző a lel­ke­se­dés, az ál­do­zat­vál­la­lás, a sze­mé­lyes el­kö­te­le­zett­ség. A nép­egy­há­zi kor­szak tár­sa­dal­mi meg­be­csü­lé­sé­hez tar­to­zó tét­len elöl­já­ró­ság még ma sem is­me­ret­len – ugyan­ak­kor en­nek el­len­ke­ző­je is igaz, hi­szen van­nak éj­jel-nap­pal, lé­nye­gé­ben má­sok he­lyett is mun­kál­ko­dó pres­bi­te­ri se­gí­tő­ink.

A mun­ka­tár­sak kö­ré­nek azon­ban min­den­kép­pen sok­kal szé­le­sebb­nek kell len­nie, mint a pres­bi­té­ri­um. Min­den­ki­re szük­sé­günk van, aki az ön­szer­ve­ző­dés­ben a lel­késszel és a gyü­le­ke­zet­tel má­sok­ra te­kin­tet­tel kész együtt­mű­köd­ni.

Az el­múlt év­ti­zed szá­mos te­rü­le­ten meg­erő­sí­tet­te az el­kö­te­le­zett egy­ház­ta­gok rész­vé­te­lét, szak­mai-tar­tal­mi be­le­szó­lá­sát egy­há­zunk és gyü­le­ke­ze­te­ink min­den­na­pi éle­té­be, sok he­lyen meg­erő­sö­dött a fel­ügye­lői és pres­bi­te­ri tiszt­sé­get vi­se­lők rész­vé­te­le. A ki­lenc­ve­nes évek­ben ezt – is­mer­ve az ez­zel el­len­té­tes lel­ké­szi ma­ga­tar­tást is – több­nyi­re igye­ke­zett tá­mo­gat­ni az egy­ház. Má­ra vi­szont sok­szor odá­ig me­rész­ked­tünk, hogy teo­ló­gi­ai és egy­há­zi alap­kér­dé­sek­ben sem szá­mít a teo­ló­gi­ai dip­lo­ma, a lel­ké­szi vég­zett­ség. Pe­dig ez is ko­moly is­me­ret és szak­kép­zett­ség, s az egy­ház­ban alig van­nak olyan kér­dé­sek, amelyek­nek ne len­né­nek teo­ló­gi­ai-egy­há­zi össze­füg­gé­seik. Hely­re kel­le­ne te­hát ál­lí­ta­ni az el­to­ló­dott egyen­sú­lyo­kat, lel­ké­szek és püs­pö­kök le­gye­nek gyü­le­ke­ze­tek és az egy­ház ve­ze­tői a vi­lá­gi mun­ka­tár­sak és fel­ügye­lők ak­tív tá­mo­ga­tá­sá­val.

A stra­té­gia an­nak a te­rü­let­nek is új len­dü­le­tet ad­hat, amely az el­múlt esz­ten­dők­ben in­dult el egy­há­zunk­ban: aki ke­re­si a le­he­tő­sé­get, hogy mun­ka­tár­si kép­zé­sen ve­hes­sen részt, egy­re több ilyen kö­zött vá­lo­gat­hat. Az egy­há­zunk ál­tal tá­mo­ga­tott, Sze­bik Im­re nyu­gal­ma­zott püs­pö­künk ál­tal szer­ve­zett gyü­le­ke­ze­ti­mun­ka­társ-kép­ző tan­fo­lyam éven­te öt­ven-száz vi­lá­gi mun­ká­sunk­nak ad új is­me­re­te­ket, a gyü­le­ke­ze­ti élet­ben hasz­no­sít­ha­tó tu­dást. Az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­te­men gyü­le­ke­ze­ti ka­te­ké­ták és kán­to­rok kép­zé­se mel­lett nagy si­ker a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­se és a ta­valy meg­in­dult le­ve­le­ző mun­ka­társ­kép­zés, ame­lyen nagy lel­ke­se­dés­sel vesz részt kö­zel ugyan­ennyi ér­dek­lő­dő – erő­sít­ve egy­há­zunk és is­ko­lá­ink egy­há­zi is­me­re­te­it, el­kö­te­le­zett­sé­gét, vá­gyott misszi­ói ka­pu­nyi­tá­sát. A kép­zés gyü­le­ke­ze­ti szin­tű te­rü­le­te a fel­nőt­tek ke­resz­te­lé­si és kon­fir­má­ci­ós ok­ta­tá­sa, amely­nek ter­mé­sze­tes ré­sze kell, hogy le­gyen a szol­gá­lat­ra va­ló in­dí­tás is.

Vé­gül: mo­ti­vált és jól kép­zett mun­ka­tár­sak – akár­csak a lel­ki­pász­to­ri szol­gá­lat – el­kép­zel­he­tet­le­nek sze­mé­lyes, eg­zisz­ten­ci­á­lis el­kö­te­le­zett­ség nél­kül. Ez azt is je­len­ti, hogy a szol­gá­la­tuk le­gyen ön­kén­tes, de – vi­tat­koz­va a vi­ta­anyag szó­hasz­ná­la­tá­val – sem­mi­kép­pen sem „sza­bad­idős”. A „se­gí­tek, ami­kor ép­pen rá­érek, de most még­sem, mert két hó­na­pig nem érek rá” töb­bet árt­hat egy-egy gyü­le­ke­ze­ti cso­port­nak vagy mun­ka­ág­nak, mint amennyit hasz­nál.

A gyü­le­ke­zet és az egy­ház – be­csü­le­tes, ki­szá­mít­ha­tó – mun­ka­tár­si mun­kát igé­nyel, s nem le­het sza­bad­idős hob­bi­ke­resz­tény­ség. A mai vi­lág­ban en­nek le­het ezer aka­dá­lya, ne­héz­sé­ge, ha azon­ban va­la­ki sze­re­ti a kö­zös­sé­get, ezt is vál­lal­hat­ja ér­te.

Ko­rá­nyi And­rás