Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 19 - A sze­les­tei ar­bo­ré­tum

Kultúrkörök

Ki­rán­du­ló gyü­le­ke­ze­tek fi­gyel­mé­be

A sze­les­tei ar­bo­ré­tum

Ma­gyar­or­szág a ter­mál­vi­zek or­szá­ga – hall­juk gyak­ran. Ám egy kis túl­zás­sal hoz­zá­te­het­nénk: meg az ar­bo­ré­tu­mo­ké. Hi­szen ha­zánk nem egé­szen száz­ezer négy­zet­ki­lo­mé­te­rén szám­ta­lan ar­bo­ré­tu­mot, bo­ta­ni­kus ker­tet, dísz­par­kot ta­lál­ha­tunk. Mint pél­dá­ul a du­nán­tú­li gyöngy­szem, a Sár­vár­tól és Szom­bat­hely­től egy­aránt kő­ha­jí­tás­nyi­ra lé­vő sze­les­tei ar­bo­ré­tum.

A Sze­les­te fa­lu kö­ze­pén elterülő, Fes­te­tics An­dor ál­tal 1873-ban ala­pí­tott, gyer­mek­ko­runk me­se­be­li er­de­jét idé­ző kert az an­gol kert­épí­té­si ha­gyo­má­nyo­kat kö­ve­ti. Vad­re­gé­nyes bo­zó­tos, sze­líd li­ge­tes er­dő és pá­zsi­tos rét vált­ják egy­mást utunk so­rán.

Az al­ko­tók hoz­zá­ér­té­sét és a nö­vé­nyek irán­ti sze­re­te­tét tük­rö­zi a ki­ala­kí­tás. Gir­be­gur­ba uta­kon, kü­lön­le­ges feny­ves­cso­por­tok és ti­sza­fák kö­zött sé­tál­ha­tunk a csend­ben, ame­lyet csak a ma­da­rak élénk csi­ri­pe­lé­se tör meg időn­ként. A nyí­ló vi­rá­gok kü­lö­nös szí­nek­ben tar­kál­la­nak, il­la­tuk be­töl­ti a le­ve­gőt. A zöld szín­nek pe­dig ta­lán az összes lé­te­ző ár­nya­la­ta meg­ta­lál­ha­tó. Az ár­nyas fák alatt jár­va-kel­ve meg­pi­hen a test, meg­nyug­szik a lé­lek.

Az egyéb­ként nem nagy park kö­ze­pén ál­ló egy­ko­ri Fes­te­tics-kas­tély ma szál­lo­da. Fő­úri pom­pá­ja le­nyű­gö­ző. Tor­nyá­ba fel­ka­pasz­kod­va messzi­re ka­lan­doz­hat te­kin­te­tünk a va­si dom­bo­kon, Ke­me­nes­al­ja sze­líd lan­ká­in.

A szál­ló mel­lett ott­jár­tunk­kor élénk mun­ka folyt. A tu­laj­do­nos nő­vé­ré­nek kez­de­mé­nye­zé­sé­re – és sok jó szán­dé­kú em­ber együtt­mű­kö­dé­sé­nek kö­szön­he­tő­en – egy ki­csiny ká­pol­na ki­ala­kí­tá­sán fá­ra­doz­tak. Az egy­ko­ri kút­há­zat ala­kí­tot­ták át – kü­lö­nös le­le­ménnyel – vö­rös­réz ke­reszt­tel dí­szí­tett, ég­be tö­rő tor­nyú ká­pol­ná­vá. Jó szán­dé­ku­kat mi sem jel­lem­zi job­ban, mint hogy a kis szak­rá­lis épü­le­tet a há­la­adás, az el­mé­lyü­lés, az Úr­hoz for­du­lás he­lyé­nek szán­ják min­den­ki szá­má­ra. „Min­dig nyit­va lesz” – ígér­ték. S alig­ha kell ké­tel­ked­nünk a lel­kes épí­tők sza­vá­ban.

A Du­nán­tú­lon jár­va, a nyu­ga­ti or­szág­rész fel­ke­re­sé­se­kor ér­de­mes úgy ter­vez­ni prog­ra­mun­kat, hogy út­ba ejt­hes­sük ezt a csöpp­nyi cso­dát, amely je­len­leg az ön­kor­mány­zat ke­ze­lé­sé­ben és gon­do­zá­sá­ban van, és sza­ba­don, kor­lá­to­zás nél­kül lá­to­gat­ha­tó.

S ha már szót ej­tet­tünk a ter­mál­vi­zek­ről, ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy a szom­széd­sá­gá­ban le­vő – má­jus­tól üze­me­lő – für­dőt a hely­szí­nen fúrt kút­ból lát­ják el az igen ma­gas ás­vá­nyi­a­nyag-tar­tal­ma mi­att a gaz­dag ha­zai „víz­kí­ná­lat­ban” is elő­ke­lő he­lyen jegy­zett víz­zel.

Gyar­ma­ti Gá­bor