Kultúrkörök

Erős várak

Dél-Er­dély há­rom nagy lé­lek­szá­mú, tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nyok­ban igen gaz­dag, szá­szok ál­tal fel­vi­rá­goz­ta­tott nagy­vá­ro­sa, Bras­só, Nagy­sze­ben és Se­ges­vár mel­lett érez­he­tő­en hát­tér­be szo­rul Med­gyes vá­ro­sa, mind a Ma­gyar­or­szág­ról oda irá­nyu­ló uta­zá­so­kat, mind a ha­tá­ron tú­li té­mák­kal fog­lal­ko­zó saj­tót te­kint­ve. Pe­dig tör­té­nel­mi vo­nat­ko­zá­sai okán ér­de­kes, mű­em­lé­kek­ben igen gaz­dag, egy­ko­ron evan­gé­li­kus né­me­tek ál­tal fel­vi­rá­goz­ta­tott te­le­pü­lés­re ér­kez­het a tör­té­nel­mi Szász­föld uta­zó­ja.

A hon­fog­la­lást kö­ve­tő­en szé­ke­lyek, majd Raj­na- és Mos­el-vi­dé­ki né­me­tek és val­lo­nok lak­ták (az utób­bi­a­kat 1146-ban II. Gé­za ki­rá­lyunk te­le­pí­tet­te le a ké­sőbb Ki­rály­föld­nek ne­ve­zett te­rü­let­re).

A vá­ros el­ső hi­va­ta­los em­lí­té­se 1267-ből szár­ma­zik, 1318-tól a szász uni­ver­zi­tás Med­gyes szé­ké­nek köz­pont­ja, 1359-től sza­bad ki­rá­lyi vá­ros. Több or­szág­gyű­lés szín­he­lye, az ön­ál­ló Er­dély po­li­ti­kai éle­té­nek fon­tos szín­te­re, fe­je­del­mek es­kü­té­te­lé­nek és trón­fosz­tá­sá­nak szem­ta­nú­ja. A tri­a­no­ni tra­gé­di­á­ig a se­ges­vá­ri szék­he­lyű Nagy-Kü­kül­lő vár­me­gye ré­sze. 1919. ja­nu­ár 8-án a szász nem­zet­gyű­lés itt mond­ta ki a Ro­má­ni­á­hoz va­ló csat­la­ko­zást.

Leg­főbb ne­ve­ze­tes­sé­gei a vá­ros erő­dít­mény­rend­sze­ré­hez kap­cso­ló­dó bel­ső, va­la­mint kül­ső, egy­ko­ron vi­zes­árok övez­te bás­tya- és ka­pu­tor­nyai. Több­sé­gü­ket a he­lyi mes­ter­em­be­rek cé­hei épí­tet­ték, így töb­bek kö­zött Arany­mű­ve­sek, Ke­rék­gyár­tók, Kö­tél­sod­rók, Sza­bók tor­nyá­nak ne­ve­zik őket. A bel­ső vé­dő­fal öle­li kö­rül a ré­gi vá­ros­há­zát, a ha­rang­tor­nyot, az egy­ko­ri evan­gé­li­kus is­ko­lát és lel­kész­la­kot és azt, ami min­den er­dé­lyi szász nagy­vá­ros­ban és fa­lu­ban ra­bul ej­ti a lá­to­ga­tót: az ódon, ro­busz­tus fa­lak­kal öve­zett, ugyan­ak­kor a leg­ki­fi­no­mul­tabb íz­lés­ről ta­nús­ko­dó evan­gé­li­kus erőd­temp­lo­mot.

A 15. szá­za­di, négy ko­ráb­bi egy­ház, utóbb egy ben­cés temp­lom alap­ja­in emelt ké­ső gó­ti­kus is­ten­há­zát Szent Mar­git­nak szen­tel­ték, és a gyü­le­ke­zet­nek, il­let­ve a vá­ros­nak a lu­the­ri ta­nok­ra tör­tént át­té­ré­se óta szol­gál az evan­gé­li­ku­sok­nak. Meg­kö­ze­lí­tő­leg het­ven­mé­te­res tor­nyá­ba zár­at­ta Má­tyás ki­rály a ké­sőbb Dra­ku­la­ként el­hí­re­sült ha­vas­al­föl­di Vlad Te­pest; négy fia­tor­nyos to­rony­si­sak­ja 1551-re ké­szült el.

A hí­res be­ret­hal­mi temp­lom­hoz ha­son­la­tos, gó­ti­kus szár­nyas ol­tár­ja ki­emel­ke­dő mű­vé­sze­ti al­ko­tás, akár­csak kő­fa­rag­vá­nyai, de ér­té­ke­sek az el­ha­gyott szász temp­lo­mok­ból ide­ke­rült ol­tá­rok és kegy­tár­gyak is. Or­go­ná­ja 1732-ből szár­ma­zik; pá­rat­lan hang­zá­sát a hely­ben meg­vá­sá­rol­ha­tó CD-k jó­vol­tá­ból akár egy ké­nyel­mes ka­ros­szék­ben ül­ve is él­vez­het­jük.

R. N.