Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 21 - Már hát­rál az éj­jel

Cantate

Stro­fi­kus gyü­le­ke­ze­ti éne­kek

Már hát­rál az éj­jel

A Gyü­le­ke­ze­ti li­tur­gi­kus könyv (GyLK) stro­fi­kus éne­ke­i­nek be­ve­ze­tő da­rab­ja Jo­hann Ge­org Ah­le és Phi­lipp von Ze­sen reg­ge­li éne­ke: Die güld­ne Sonne bringt Le­ben und Wonne – Már hát­rál az éj­jel (GyLK 790).

Phi­lipp von Ze­sen (1619–1689) Wit­ten­berg­ben és Le­iden­ben ta­nult. 1643-ban köl­tői tár­sa­sá­got ala­pí­tott Ham­burg­ban Ro­s­en­ges­ells­chaft né­ven. Lí­ri­kus volt és el­be­szé­lő. Ki­for­rott mű­vei a ba­rokk iro­dal­mi ha­gyo­má­nyo­kat kö­ve­tik.

Éne­künk szö­ve­ge 1641-ben je­lent meg elő­ször nyom­ta­tás­ban. A ver­set jól is­mer­te s bi­zo­nyos ér­te­lem­ben elő­ké­pé­nek te­kin­tet­te Pa­ul Ger­hardt is azo­nos kez­de­tű ver­se meg­al­ko­tá­sa­kor: Die güld­ne Sonne voll Freud und Wonne. Ger­hardt ver­sé­hez a dal­la­mot Jo­hann Ge­org Ebe­ling ké­szí­tet­te, aki Jo­hann Crü­ger ha­lá­la után vált Ger­hardt fő ze­nei mun­ka­tár­sá­vá. Kö­zös ki­ad­vá­nyuk 1666–67-ben je­lent meg.

A ma­gyar evan­gé­li­kus gya­kor­lat­ba a né­me­tek­nél oly nép­sze­rű Ger­hardt–Ebe­ling-ének nem ke­rült be. A GyLK jó­vol­tá­ból azon­ban előt­tünk van most – hi­ány­pót­lás­ként – a szin­tén igen ked­velt Ze­sen–Ah­le-fé­le vál­to­zat, amely reg­ge­li ének, imád­ság és ál­dás.

Jo­hann Ge­org Ah­le (1651–1706) egy­ház­ze­nész, or­go­nis­ta, ze­ne­szer­ző, te­o­re­ti­kus. Mühl­ha­us­en­ben szü­le­tett, el­ső ze­ne­órá­it édes­ap­já­tól vet­te. Gyü­le­ke­ze­ti gya­kor­la­tunk­ban az édes­apa, Jo­hann Ru­dolf Ah­le (1625–1673) ne­ve sem is­me­ret­len, hi­szen egyik leg­is­mer­tebb éne­künk dal­la­ma az ő mun­ká­ja: Jé­zus Krisz­tus, itt va­gyunk (EÉ 274). Mind apa, mind fia szí­ve­sen fog­lal­ko­zott az egy­ház­ze­ne mű­ve­lé­se mel­lett köl­té­szet­tel épp­úgy, mint köz­ügyek­kel. Mind­ket­ten vá­ro­si ta­ná­cso­sok vol­tak.

Jo­hann Ge­org Ah­le hu­szon­há­rom éves ko­rá­ban lé­pett ap­ja örö­ké­be, a St. Bla­si­us-temp­lom or­go­nis­tá­ja­ként. (Jo­hann Se­bas­ti­an Bach élet­raj­zá­ból jól is­mer­jük a tü­rin­gi­ai Mühl­ha­us­ent, a temp­lo­mot és or­go­nát, hi­szen a nagy mes­ter is dol­go­zott itt 1707–1708-ban. Er­re az idő­re te­het­jük leg­is­mer­tebb or­go­na­mű­vé­nek, a d-moll toc­ca­ta és fú­gá­nak ke­let­ke­zé­sét.) Ah­le da­lo­kat, ári­á­kat írt, sok­szor sa­ját ver­sei fel­hasz­ná­lá­sá­val. 1671-ben gyűj­te­ményt je­len­te­tett meg Ne­ues Zehn Ge­ist­li­cher Ari­en (Tíz új lel­ki ének/ária) cí­men. Az utó­kor­ra a tel­jes kö­tet he­lyett saj­nos csak egyet­len hi­á­nyos pél­dány ma­radt. 1680-ban I. Li­pót csá­szár ki­tün­tet­te Ah­le köl­té­sze­tét.

A Ze­sen-vers­hez friss, pá­rat­lan lük­te­té­sű dúr dal­la­mot al­ko­tott Ah­le, mely fel­üté­se­i­vel és haj­lí­tá­sa­i­val, mély­ből ma­gas­ba tö­rek­vő dal­lam­íve­i­vel, majd a tán­cos lük­te­tés és vi­dám ka­rak­ter dal­la­mi és rit­mi­kai meg­nyug­ta­tá­sá­val, le­zá­rá­sá­val jól il­lesz­ke­dik a szö­veg­hez.

Míg Ger­hardt és Ebe­ling „ro­kon” éne­ke, a Die güld­ne Sonne voll Freud und Wonne hat négy­üte­mes dal­lam­sort hasz­nál, s mon­da­ni­va­ló­ját ti­zen­két vers­ben fej­ti ki, ad­dig Ze­sen és Ah­le éne­ke mind­ezt sok­kal tö­mö­reb­ben, hat két­üte­mes sor­ban és össze­sen öt vers­szak­ban te­szi. Mind­két ének né­met nyelv­te­rü­le­ten va­ló nép­sze­rű­sé­gét is­mer­ve úgy gon­do­lom, ez a szem­pont, az­az a rö­vid­ség és össze­fo­gott­ság ve­zé­rel­het­te a GyLK szer­kesz­tő­it vá­lasz­tá­suk­ban.

Ezen a pon­ton ter­mé­sze­te­sen ki kell emel­ni a szö­veg for­dí­tó­já­nak, Ker­tész Esz­ter­nek a mun­ká­ját is, aki ne­héz fel­adat­ra vál­lal­ko­zott. A né­me­tes lük­te­tés ma­gyar­ra va­ló át­ül­te­té­se igen ne­héz, kü­lö­nö­sen, ha a szö­veg­hű­ség­hez is ra­gasz­kod­ni sze­ret­nénk.

Éne­künk ta­nu­lá­sá­hoz és kí­sé­re­té­hez sok se­gít­sé­get kap­ha­tunk az in­ter­ne­ten. Le­tölt­het­jük kot­tá­ját a kán­tor­kép­ző hon­lap­já­ról, vagy más he­lyen gyü­le­ke­ze­ti kör­nye­zet­ben is meg­hall­gat­hat­juk.

Sze­re­tet­tel aján­lom az éne­ket hit­ok­ta­tók, kán­to­rok, lel­ké­szek, de egyé­ni el­csen­de­se­dés­re vá­gyók fi­gyel­mé­be is!

W. Kincz­ler Zsu­zsan­na