Élő víz

Krisz­tus mond­ja: Ha fel­emel­te­tem a föld­ről, ma­gam­hoz von­zok min­de­ne­ket. (Jn 12,32)

Hús­vét ün­ne­pe után a 6. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi a ke­reszt­re, majd a menny­be fel­emel­te­tett Jé­zus e föl­dön szol­gá­ló és a Lé­lek ve­ze­té­se alatt élő gyü­le­ke­ze­té­nek min­den­nap­ja­i­ba en­ged­nek be­pil­lan­tást. Pün­kösd ad­vent­jé­ben/böjt­jé­ben kér­jük: „Halld meg, Uram, hí­vó han­go­mat! Kö­nyö­rülj raj­tam, hall­gass meg en­gem!” (GyLK 687,6) „Az Úr gaz­da­gon meg­áld min­den­kit, aki őt se­gít­sé­gül hív­ja.” (Róm 10,12; LK) Meg­íra­tott: „…meg­me­ne­kül min­den­ki, aki se­gít­sé­gül hív­ja az Úr ne­vét…” (Jó­el 3,5) Az Úr Jé­zus meg­hall­gat­ja erőt­len né­pe ki­ál­tá­sát, s Aty­ja jobb­ján köz­ben­jár egy­há­zá­ért. Az Is­ten s a vi­lág kö­zöt­ti per­ben ügyé­nek vé­dő­jét ígé­ri: „Ami­kor el­jön a Párt­fo­gó, akit én kül­dök nek­tek az Atyá­tól, az igaz­ság Lel­ke, aki az Atyá­tól szár­ma­zik, az tesz majd bi­zony­sá­got én­ró­lam; de ti is bi­zony­sá­got tesz­tek…” (Jn 15,26–27) Lu­ther: „Mi­kor a ke­resz­tyén meg­is­mer­te Krisz­tust mint Urát és Meg­vál­tó­ját, kész­ség­gel igyek­szik min­den­kit hoz­zá­se­gí­te­ni eh­hez az ál­dás­hoz, hogy má­sok is ve­gyék a ke­gye­lem­nek s kö­nyö­rü­let­nek ezt a Lel­két.” Pál vé­le­mé­nye: csak a Lé­lek mun­ká­ja ál­tal le­het­sé­ges az Is­ten Krisz­tus­ban meg­je­lent sze­re­te­té­nek meg­is­me­ré­se, ezért köz­ben­já­ró imá­já­ban ké­ri az Atyá­tól: „…ad­ja meg nek­tek…, hogy ha­tal­ma­san meg­erő­söd­jék ben­ne­tek a bel­ső em­ber az ő Lel­ke ál­tal; hogy a Krisz­tus lak­jék szí­ve­tek­ben a hit ál­tal, a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve…” (Ef 3,16–17) Is­ten a szét­szó­ra­tás­ban élő, vá­lasz­tott né­pé­nek meg­ígér­te már a ha­za­té­rést: „Egy szí­vet adok majd ne­kik, és új lel­ket adok be­lé­jük…” (Ez 11,19) Be­tel­je­sí­tet­te: „…aki fel­tá­masz­tot­ta Jé­zust a ha­lot­tak kö­zül, az élet­re kel­ti ha­lan­dó tes­te­te­ket is a ben­ne­tek la­kó Lel­ke ál­tal.” (Róm 8,11) Jé­zus vissza­jö­ve­te­le előtt, a nagy meg­pró­bál­ta­tás ide­jén ül­döz­te­tés éri kö­ve­tő­it; de ez al­ka­lom a Krisz­tus­ról szó­ló ta­nú­ság­té­tel­re! „Áll­ha­ta­tos­sá­go­tok­kal nye­ri­tek meg majd a lel­ke­te­ket” (Lk 21,19), éle­te­te­ket! Jé­zus bá­to­rít­ja ba­rá­ta­it: „…ha va­la­ki val­lást tesz ró­lam az em­be­rek előtt, az Em­ber­fia is val­lást tesz ar­ról az Is­ten an­gya­lai előtt.” Ró­lunk is? Ne ag­gód­junk, mi­ként vé­de­kez­zünk az egy­há­zi s vi­lá­gi fel­sőbb­ség előtt, „mert a Szent­lé­lek ab­ban az órá­ban meg­ta­nít majd ti­te­ket ar­ra, amit mon­da­no­tok kell” (Lk 12,8.12). A Lé­lek je­len volt az el­ső pün­kös­döt vá­rók éle­té­ben is: „Ezek va­la­mennyi­en egy szív­vel és egy lé­lek­kel ki­tar­tó­an vet­tek részt az imád­ko­zás­ban…” Is­mer­ték az Írás­ból a Szent­lé­lek pró­fé­ci­á­ját Jú­dás­ról, s a he­lyé­re szent sors­ve­tés ál­tal Is­ten dön­té­sét kér­ték: „…a sors Má­tyás­ra esett, és a ti­zen­egy apos­tol kö­zé so­rol­ták őt.” (Ap­Csel 1,14.26) Ha­lá­la előtt Jé­zus gon­dos­ko­dott any­ja föl­di sor­sá­ról: „Asszony, íme, a te fi­ad!” – „Íme, a te anyád!” (Jn 19,26.27) A mes­si­á­si el­hí­vott­nak be kell fe­jez­nie a temp­lom épí­té­sét; ám eb­ben csak Is­ten Lel­ké­nek tá­mo­ga­tá­sá­ra szá­mít­hat! Már pün­kösd előtt fel­zeng az ün­nep üze­ne­te: „Az Úr igé­je ezt mond­ja Ze­rub­bá­bel­nek: Nem ha­ta­lom­mal és nem erő­szak­kal, ha­nem az én lel­kem­mel! – mond­ja a Se­re­gek Ura.” (Zak 4,6) „Ó jöjj, te­rem­tő Szent­lé­lek…” (EÉ 231,1)

Ga­rai And­rás