Élő víz

El­is­me­rem, hogy a cím kis­sé sza­bad­egy­há­za­san hang­zik, de sze­ret­nék meg­nyug­tat­ni min­den­kit: ez az a mon­dat, amely má­jus 9-én Ik­la­don biz­to­san nem hang­zott el. Az Észak-Pest Me­gyei Egy­ház­me­gye el­ső hit­ta­nos-csen­des­nap­já­ra ér­ke­zett mint­egy száz­húsz gyer­mek még­is így fe­jez­te ki örö­mét – nem kis meg­le­pe­té­sünk­re.

Ami­kor túl vol­tunk a bib­lia­ta­nul­má­nyo­zá­son, a já­té­kon, a spor­ton és a kéz­mű­ves-fog­lal­ko­zá­son, és el­hang­zott a zá­ró­áhí­tat is, be­le­kezd­tünk az utol­só ének­be. És ak­kor tör­tént va­la­mi fur­csa. Ta­lán nem hang­zik olyan nagy do­log­nak, de ben­nünk, akik ott vol­tunk, örök él­ménnyé fog ne­me­sed­ni. A vé­gén ugyan­is a gye­re­kek annyi­ra meg­tel­tek öröm­mel, hogy tap­sol­ni kezd­tek ének­lés köz­ben, és az ének utá­ni nagy lel­ke­se­dé­sük­ben ha­tal­mas vas­taps­ban tör­tek ki.

Bab­ka Lász­ló lel­kész kol­lé­gám­mal za­var­tan mo­so­lyog­tunk egy­más­ra. Amit más­kor ke­rül­ni szok­tunk – hi­szen mi­fe­lénk a temp­lom­ban még hang­ver­seny után sem igen szok­tunk tap­sol­ni –, az most a leg­tisz­tább Is­ten-di­cső­í­tés­sé lett. A gye­re­kek a ma­guk egy­sze­rű és oda­adó mód­ján fe­jez­ték ki örö­mü­ket és há­lá­ju­kat. Tap­sol­tak Is­ten­nek. Tap­sol­tak az ik­la­di gyü­le­ke­zet­nek a hi­bát­lan ven­dég­lá­tá­sért, a fel­nőtt se­gí­tők­nek a sze­re­tet­tel­jes ve­ze­té­sért, és tap­sol­tak Is­ten­nek, hogy mind­ezt le­he­tő­vé tet­te. Per­sze nem hi­szem, hogy a gon­do­lat ennyi­re tu­da­to­san meg­fo­gal­ma­zó­dott ben­nük, de a túl­ára­dó gyer­me­ki öröm­ben va­la­hol ott vol­tak ezek az ele­mek.

Én pe­dig ez­úton is kö­szö­nöm a gyer­me­kek­nek, hogy lel­ke­se­dé­sük­kel eszem­be jut­tat­ták sa­ját gyer­mek­ko­ro­mat, a nyolc­va­nas évek du­nán­tú­li csen­des­nap­ja­it, ame­lyek­ről sen­ki sem akart le­ma­rad­ni kö­zü­lünk.

Ma­nap­ság so­kan ar­ra pa­nasz­kod­nak, mi­lyen ne­héz a szá­mí­tó­gép és – a vil­lany­pász­tor funk­ci­ó­ját be­töl­tő – te­le­ví­zió von­zá­sá­ból ki­sza­kí­ta­ni és egy­há­zi al­kal­mak­ra „el­csá­bí­ta­ni” a fi­a­ta­lo­kat. Jó volt lát­ni, hogy ugyan­az az al­ka­lom ugyan­az­zal az üze­net­tel ezek­ből a tel­je­sen más be­ál­lí­tott­sá­gú gye­re­kek­ből ugyan­azt a lel­ke­se­dést vál­tot­ta ki, amit mi húsz év­vel ez­előtt érez­tünk ak­ko­ri cim­bo­rá­im­mal együtt.

Re­mél­jük, hogy a hal­lott ige és az egy­ház­hoz tar­to­zás él­mé­nye hosszan el­kí­sé­ri eze­ket a gyer­me­ke­ket. Ad­ja meg az Úr, hogy mi, fel­nőt­tek is tud­junk ilyen egy­sze­rű­en és őszin­tén há­lát ad­ni, és meg­tel­jen az éle­tünk a tisz­ta öröm hang­ja­i­val, mert Is­ten cso­dá­la­to­san cse­le­ke­dett.

Sá­ghy Ba­lázs