Egyházunk egy-két hete
Pedagógusnap az Északi Egyházkerületben
Az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola látta vendégül június 8-án az Északi Egyházkerület gimnáziumainak és általános iskoláinak pedagógusait. A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának székházában tartott találkozón a gimnázium igazgatója, Fellegvári Zoltán köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Fabiny Tamás, az egyházkerület püspöke Pál apostol életét és munkásságát mutatta be a képzőművészet tükrében.
Válságról válságra! – Hogyan jutottunk idáig? címmel dr. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja tartott előadást, melyben a gazdasági válság és a morális problémák összefüggéseit elemezte. A délutáni előadás-sorozat második felében Bányász Mónika, a helyi gimnázium tanára a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók integrált oktatásának specifikumait és lehetőségeit ismertette.
A pedagógusnap alkalmából a jelenlevők külön is köszöntötték hatvanadik születésnapján dr. Kocziszky Györgyöt, valamint az Eötvös József-díjjal kitüntetett Mihályi Zoltánnét, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztályának vezetőjét. Záróáhítatában Buday Barnabás iskolalelkész az evangélikus identitás sokszínűségét és a reformátori alapelvek ma is aktuális érvényességét emelte ki.
Czöndör István