Keresztény szemmel

Ugyan ki em­lék­szik még a ré­gi, nem iga­zán szép idők­re, ami­kor fu­tó­tűz­ként ter­jedt a hír is­me­rő­se­ink kö­ré­ben: ba­nán ér­ke­zett a kö­ze­li bolt­ba! A benn­fen­te­sek már ezt meg­elő­ző­en meg­kap­ták a fü­lest bol­ti el­adó is­me­rő­sük­től, ne­kik a pult alól ad­ták oda az elő­re el­ké­szí­tett szaty­rot. Más ha­lan­dók meg be­áll­tak a sor­ba, és re­mény­ked­tek: mi­előtt el­fogy­na a ba­nán, ők is sor­ra ke­rül­nek.

Ma már té­len-nyá­ron ott a ba­nán, a na­rancs és más eg­zo­ti­kus dé­li­gyü­mölcs a szu­per­mar­ke­tek és a kis zöld­ség-gyü­mölcs áru­sok pol­ca­in. Akár tél­víz ide­jén is le­het chi­lei cse­resz­nyét és föl­di­ep­ret vagy dél-af­ri­kai sár­ga­dinnyét vá­sá­rol­ni – an­nak per­sze, aki meg tud­ja fi­zet­ni. Jó­ma­gam ma­ra­dok a meg­szo­kott mel­lett, té­len együk a jó­fé­le ma­gyar jo­na­tán és gol­den al­mát, eset­leg ak­kor, de csak­is ak­kor a na­ran­csot. Nyá­ron meg fo­gyasszuk az itt­hon ter­mett, nap ér­lel­te íz­le­tes gyü­möl­csö­ket, pap­ri­kát és pa­ra­di­cso­mot.

Mos­ta­ná­ban új­faj­ta bol­ti tö­meg­je­le­ne­tek bor­zol­ják a ke­dé­lye­ket. A mi­nap az egyik üz­let­lánc né­hány bolt­já­ban es­te hét és nyolc óra kö­zött öt­száz­öt­ven fo­rin­tért árult egy gu­ri­ga Trap­pis­ta saj­tot. Az érin­tett bol­tok­ban min­de­nütt ha­tal­mas tö­meg gyűlt össze. Az em­be­rek tü­le­ked­tek a saj­tért, pa­rázs han­gu­lat ala­kult ki. A bol­ti el­adók nem bír­ták fenn­tar­ta­ni a sajt­ra áhí­to­zók kö­zött a ren­det, volt, ahol rend­őri be­avat­ko­zás­ra ke­rült sor.

Há­la Is­ten­nek, hogy most nem sé­rült meg sen­ki sem. Ugyan­is má­sutt, ha­son­ló hely­zet­ben, már ha­lá­los ál­do­za­ta is volt az ilyen üz­le­ti ak­ci­ók­nak. Volt, hogy el­ta­pos­tak egy em­bert, a tu­dó­sí­tás sze­rint több szá­zan gya­lo­gol­tak ke­resz­tül a sze­ren­csét­le­nen.

Most azon­ban az em­be­rek nem ol­csó lap­to­pért, ked­vez­mé­nyes árú mik­ro­sü­tő­ért tü­le­ked­tek, ha­nem saj­tért. Most nem pár tíz­ezer fo­rin­tot tu­dott meg­ta­ka­rí­ta­ni a szem­fü­les, ide­jé­ben ér­ke­ző. Egy da­rab sajt meg­szer­zé­se ese­tén pár száz fo­rint le­he­tett a nye­re­ség. No meg per­sze a si­ker­él­mény…

Ennyi­re sze­gé­nyek len­nénk? Ide ju­tot­tunk, hogy van­nak hon­fi­tár­sa­ink, akik­nek ez a né­hány száz fo­rint is je­len­tős meg­ta­ka­rí­tást je­lent? Biz­to­san így is van. Nem lá­tok be­le per­sze má­sok pénz­tár­cá­já­ba, de az el­múlt hét év gaz­da­sá­gi lejt­me­ne­te, majd mély­re­pü­lé­se egé­szen biz­to­san so­kak anya­gi le­he­tő­sé­ge­it kur­tí­tot­ta meg ala­po­san. Fel­mé­ré­sek so­ra ta­nú­sít­ja, hogy egy­re szé­le­se­dik a sze­gény­ség­ben élők szá­ma, de azo­ké is, akik már a tar­ta­lé­ka­i­kat élik fel. Va­ló­ban, akik ön­hi­bá­ju­kon kí­vül ke­rül­tek ennyi­re ki­szol­gál­ta­tott hely­zet­be, azok­nak a négy-, öt­száz fo­rint meg­ta­ka­rí­tás is szá­mít.

Van itt azon­ban még más is. Ezt ta­lál­tam az In­dex című in­ter­ne­tes új­ság­ban: „Min­den szo­ci­ál­pszi­cho­ló­gi­ai alap­ve­tés­ben ben­ne van, hogy ha va­la­mi­re azt mond­juk, ke­vés van be­lő­le, ak­kor az em­be­rek kez­de­nek úgy vi­sel­ked­ni, mint­ha fon­tos len­ne ne­kik. Ha va­la­mi­ből ke­vés van, ak­kor is vágy­nak rá, ha egy­ál­ta­lán nincs rá szük­sé­gük – mond­ja dr. Fü­löp Már­ta pszi­cho­ló­gus, az MTA Pszi­cho­ló­gi­ai Ku­ta­tó­in­té­ze­té­nek tu­do­má­nyos fő­mun­ka­tár­sa. – A szű­kös erő­for­rás mo­ti­vá­ci­ót te­remt, és evo­lú­ci­ós ver­sen­gés­re kész­tet. Sen­ki nem akar vesz­tes len­ni. A hely­zet ar­ról szól, hogy győz­ni akar. És ab­ban a pil­la­nat­ban ez már más­ról szól. Ez már nem a sajt.”

Ami­re a pszi­cho­ló­gus azt mond­ja, hogy az adott hely­zet­ben nor­má­lis és ki­szá­mít­ha­tó em­be­ri vi­sel­ke­dés, ah­hoz a ke­resz­tény még mást is hoz­zá tud ten­ni. És­pe­dig azt, hogy az em­ber­nek igen­is van le­he­tő­sé­ge el­len­áll­ni az őt érő be­ha­tá­sok­nak. Töb­bek közt et­től em­ber. Nem kö­te­le­ző sod­ród­nia, nem kell a nyáj­ban ön­ma­gát min­den­kép­pen fel­ad­nia. Sza­bad­sá­ga van ar­ra, hogy ő irá­nyít­sa a fo­lya­ma­to­kat, s ne a kö­rül­mé­nyek irá­nyít­sák őt. Sőt má­so­kat is meg­győz­het mind­er­ről. Az em­ber­nek nem­csak ösz­tö­nei és vá­gyai van­nak. Azt is tud­ja, mi a jó, és mi a rossz, mi he­lyes, és mi hely­te­len. S ha még ke­resz­tény is, ak­kor a for­rást is is­me­ri, amely­ből me­rít­ve fe­lül­emel­ked­het a kö­rü­löt­te ka­var­gó in­du­la­to­kon.

S ha nem, ak­kor ma­rad az, amit egy szem­ta­nú így írt le: „A han­gu­lat és lát­vány a há­bo­rús ré­gi­ók­ra jel­lem­ző, éhe­ző em­be­rek ön­ma­guk­ból ki­vet­kő­zött vi­sel­ke­dé­sé­re kí­sér­te­ti­e­sen em­lé­kez­tet. Egy ki­ló saj­tért meg­lök­dös­ték és in­zul­tál­ták egy­mást, gye­re­ke­ket ta­pos­tak és nyug­dí­ja­so­kat te­per­tek le.”

Lup­ták György