e-világ

„Fog-e a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház csen­de­sen til­ta­koz­ni az egy­re job­ban el­ha­ra­pó­dzó erő­szak el­len vég­re ak­kor is, ami­kor az ál­do­zat ma­gyar – gyil­ko­sa pe­dig bi­zo­nyí­tot­tan ci­gány? – tet­te fel a pro­vo­ka­tív­nak szánt kér­dést az is­me­ret­len te­le­fo­ná­ló. Sza­vai a to­váb­bi­ak­ban ugyan­ak­kor ar­ra en­ged­tek kö­vet­kez­tet­ni, hogy in­kább azt sze­ret­né „üzen­ni”: tart­suk tá­vol ma­gun­kat a Ma­gyar Gár­da fi­gye­lem­kel­tő de­monst­rá­ci­ó­já­val pá­ro­su­ló ese­mény­től. Mi­u­tán meg­tud­tam, hogy a csa­lád a te­le­pü­lés ko­ráb­bi evan­gé­li­kus lel­ké­szét kér­te fel Krá­lik At­ti­la bú­csúz­ta­tás­ra, már érteni véltem: va­ló­já­ban szer­kesz­tő­sé­günk is meg­hí­vást ka­pott a gyász­szer­tar­tás­ra…

Ha tehát sen­ki más, la­punk egy ol­va­só­ja most egé­szen biz­to­san kí­ván­csi, mi­ként kom­men­tál­juk a jú­ni­us 20-án le­zaj­lott ke­gye­le­ti ak­tust. Előbb azon­ban áll­jon itt a saj­tó­or­gá­nu­mok­ban több­nyi­re gon­do­san el­hall­ga­tott hír.

A hó­nap ele­jén bru­tá­lis ke­gyet­len­ség­gel meg­gyil­kolt Krá­lik At­ti­la, Nagy­bör­zsöny né­hai er­dé­sze a te­le­pü­lés szélén lakott. Az 54 éves fér­fi tor­kát ott­ho­ná­ban vág­ta el az idő­köz­ben kéz­re ke­rí­tett tet­tes, aki­nek zsák­má­nya az ál­do­zat mo­bil­te­le­fon­ja és húsz­ezer fo­rin­tja volt. A ra­va­ta­lo­zó­nál fel­vo­nult és dísz­sor­fa­lat állt a Ma­gyar Gár­da, amely­nek meg­hí­vott elő­adói a gyász­szer­tar­tás után – im­már a te­me­tőn kí­vül – in­téz­tek be­szé­de­ket az egy­be­gyűl­tek­hez.

Vé­le­mé­nyün­ket il­le­tő­en ab­ban a „sze­ren­csés” hely­zet­ben va­gyunk, hogy idéz­he­tünk a Ma­gyar Gár­da hon­lap­ján meg­je­lent be­szá­mo­ló­ból. Ott ugyan­is a tu­dó­sí­tó így sum­máz­ta a tör­tén­te­ket: „Az evan­gé­li­kus lel­kész, Thu­ránsz­ky Ist­ván meg­bo­csá­tó ke­gyel­met kért a gyil­kos­ra is, mert mi ilye­nek va­gyunk, de én most azt mon­dom nek­tek, rá­érünk még az­zal a ke­gye­lem­mel.” Nos, mi vi­szont az evan­gé­li­kus lel­késszel együtt vall­juk: Is­ten meg­bo­csá­tó ke­gyel­mé­re (amely nem té­vesz­ten­dő össze a vi­lá­gi igaz­ság­szol­gál­ta­tás el­né­ző ke­gyé­vel) bi­zony mind­annyi­an rá­szo­ru­lunk. Job­ban, mint ar­ra a vé­de­lem­re, ame­lyet a gyász­szer­tar­tás nap­ján – tel­je­sen szük­ség­te­le­nül – két­száz-va­la­hány ki­ve­zé­nyelt rend­őr je­len­lé­té­ben él­vez­het­tek – a gyil­kos hoz­zá­tar­to­zói.

T. Pintér Károly