Élő víz

Az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­ke­res­se és meg­tart­sa az el­ve­szet­tet. (Lk 19,10)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 3. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben Is­ten bű­nö­sö­ket hív – meg­té­rés­re. „Jó és igaz az Úr: út­ba­iga­zít­ja a vét­ke­ző­ket.” (Zsolt 25,8; LK) „A te Szent­lel­ked ve­zes­sen he­lyes úton!” (GyLK 774) – kér­het­jük ezt szo­ron­ga­tott hely­ze­tünk­ben. „Ez a Krisz­tus tisz­te, mű­ve és hi­va­ta­la” – mond­ja ve­zér­igénk­ről Lu­ther. „Csu­pa vi­gasz­ta­lás a sza­va: El­ítélt vi­lág­ba jö­vök. Én azon­ban fel­füg­gesz­tem az íté­le­tet, hogy a kár­ho­zot­tak üd­vö­zül­je­nek.” A két el­ve­szett fiú kö­zül a fi­a­ta­labb, bű­ne­it bán­va, ön­ként vissza­tért ap­ja há­zá­ba: „Atyám, vét­kez­tem az ég el­len és te­el­le­ned, és nem va­gyok mél­tó ar­ra, hogy fi­ad­nak ne­vez­ze­nek.” Az idő­sebb fi­út az ap­ja kér­lel­te – mi­ként gyer­me­ke­it mennyei Atyánk –, jöj­jön be az ün­ne­pi la­ko­má­ra: „Fi­am, te min­dig ve­lem vagy, és min­de­nem a ti­ed. Vi­gad­nod és örül­nöd kel­le­ne, hogy ez a te test­vé­red meg­halt és fel­tá­ma­dott, el­ve­szett és meg­ta­lál­ta­tott.” (Lk 15,21.31–32) Jé­zus most min­ket hív; ne zár­juk ki ön­ma­gun­kat az örök élet­ből, a Bá­rány me­nyeg­ző­jé­nek va­cso­rá­já­ról! Pál az Is­ten bű­nö­sö­ket meg­men­tő ke­gyel­me el­ső min­ta­ké­pé­nek te­kin­ti ma­gát, ám mi is le­he­tünk pél­dák­ká! Mert „Jé­zus azért jött el a vi­lág­ba, hogy a bű­nö­sö­ket üd­vö­zít­se, akik kö­zül az el­ső én va­gyok. De azért kö­nyö­rült raj­tam, hogy Jé­zus Krisz­tus el­ső­sor­ban én­raj­tam mu­tas­sa meg vég­te­len tü­rel­mét, pél­da­ként azok­nak, akik majd hisz­nek ben­ne, és így az örök élet­re jut­nak.” (1Tim 1,15–16) Pé­ter és Pál apos­to­lok név­ün­ne­pén Má­té evan­gé­lis­ta el­hí­vá­sá­ról ol­va­sunk, ám ma ne­künk szól az Úr hí­vá­sa: „Kö­vess en­gem!” De ránk „il­lik-e” Jé­zus in­dok­lá­sa? „Nem azért jöt­tem, hogy az iga­za­kat hív­jam, ha­nem a bű­nö­sö­ket meg­té­rés­re.” (Lk 5,27.32) Az „osz­lop” apos­to­lok Uru­kat hir­det­ték, „ön­ma­gun­kat pe­dig mint szol­gá­i­to­kat Jé­zu­sért” (2Kor 4,5). Is­ten szol­gá­ja­ként így kö­nyö­rög Mó­zes bál­vány­imá­dó né­pé­ért: „Ó, jaj! Igen nagy vét­ket kö­ve­tett el ez a nép, mert arany­ból csi­nált is­tent ma­gá­nak. Még­is, bo­csásd meg vét­kü­ket!” (2Móz 32,31–32) „Akarsz-e meg­gyó­gyul­ni?” Urunk e kér­dé­sé­re se ke­res­sünk ki­fo­gá­so­kat, hogy az egész­ség el­vesz­té­sé­nél va­la­mi rosszabb: az örök élet el­vesz­té­se ne tör­tén­jék meg ve­lünk! Jé­zus ma is gyógy­víz nél­kül gyó­gyít, akár a har­minc­nyolc éve be­te­get, csu­pán élő igé­jé­vel: „Íme, meg­gyó­gyul­tál, töb­bé ne vét­kezz…” (Jn 5,6.14) Mit is je­lent a test­vé­ri­ség jé­zu­si meg­élé­se a gyü­le­ke­zet­ben? Ha vét­ke­zik test­vé­red, há­rom lé­pés­ben intsd meg: négy­szem­közt, több­szem­közt és vé­gül sok­szem­közt! „Ha pe­dig a gyü­le­ke­zet­re sem hall­gat, te­kintsd olyan­nak, mint a po­gányt vagy a vám­sze­dőt.” (Mt 18,17) Ma élünk-e a kö­tés és ol­dás Urunk­tól nyert esz­kö­zé­vel kö­zös­sé­ge­ink­ben?! Jú­dás bűn­val­lá­sát nem Jé­zus­nak mond­ta el: „Vét­kez­tem, mert ár­tat­lan vért árul­tam el.” (Mt 27,4) Nem ta­lál­ta a meg­bá­nás he­lyét. Akik el­ju­tot­tak a ke­resz­tig, „nincs te­hát most már sem­mi­fé­le kár­hoz­ta­tó íté­let azok el­len, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mi­vel az élet Lel­ké­nek tör­vé­nye meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től” (Róm 8,1–2). „Bű­nö­sök­nek Meg­vál­tó­ja, / Jé­zus, lel­künk Meg­tar­tó­ja! (…) Né­ked él­jek, né­ked hal­jak!” (EÉ 382,1.6) Én is!

Ga­rai And­rás