Kultúrkörök

A 16. szá­zad de­re­kán a ma­gyar­ság hit­éle­tét is je­len­tő­sen meg­vál­toz­tat­ta a re­for­má­ció ta­na­i­nak gyors ter­je­dé­se, így rö­vid idő alatt éne­kes kul­tú­ránk szer­ves ré­szé­vé vál­tak a leg­szebb gen­fi zsol­tá­rok is.

A Kál­vin ne­vé­vel fém­jel­zett éne­kes­könyv szá­mos da­rab­ja ha­mar nap­vi­lá­got lá­tott ma­gya­rul. Ezek a ko­ra­be­li nép­nyelv for­du­la­ta­it is mes­te­ri­en al­kal­ma­zó for­dí­tá­sok a mo­há­csi ka­taszt­ró­fa után meg­ren­dült em­be­rek szá­má­ra biz­ta­tást, hi­tet és re­ményt köz­ve­tí­tet­tek. Anya­nyel­vű köl­té­sze­tünk is óri­á­si len­dü­le­tet ka­pott tő­lük, a kot­ta­nyom­ta­tás fel­ta­lá­lá­sa pe­dig a dal­la­mok gyors ter­je­dé­sét tet­te le­he­tő­vé. Mind­ezek ered­mé­nye­ként a kö­vet­ke­ző szá­za­dok sor­ra ter­met­ték a szebb­nél szebb köny­ve­ket: ps­al­te­ri­u­mo­kat, gra­du­á­lo­kat, kan­ci­o­ná­lé­kat.

Az el­múlt négy és fél év­szá­zad so­rán a kü­lön­bö­ző pro­tes­táns fe­le­ke­ze­tek – rész­ben a teo­ló­gi­ai kü­lönb­sé­gek mi­att – el­té­rő­en ala­kí­tot­ták a kö­zös tő­ről sar­jadt ze­nei re­per­to­ár­ju­kat, de a gen­fi zsol­tá­rok mind­egyik­nek alap­ját ké­pe­zik ma is. A re­for­má­tus ma­gyar fa­lu­si em­ber val­lá­si ün­ne­pe­in azon­ban leg­alább ennyi­re fon­tos sze­re­pet töl­töt­tek be azok a nép­éne­kek vagy szen­tes éne­kek, me­lyek szer­zői sok eset­ben is­me­ret­le­nek. Ezek rit­ka és rend­kí­vül ér­té­kes ele­me­ket őriz­tek meg a kul­tú­rák egy­más­ra ra­kó­dá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ból, a me­ló­di­ák va­ri­án­sa­it, a har­mo­ni­zá­ci­ós gya­kor­la­to­kat és elő­adói tra­dí­ci­ó­kat te­kint­ve épp­úgy, mint a szö­ve­ge­ket il­le­tő­en. A pen­ta­ton ős­sejt­től a pszal­mo­di­zá­ló és gre­go­ri­án ze­nei ha­gyo­má­nyo­kon át a sa­já­tos né­pi több­szó­la­mú­sá­gig csu­pa olyan szép­sé­ges dol­got, amely­ről az írás­be­li­ség meg­fe­led­ke­zett.

Jó­ma­gam, akit több mint fél év­szá­za­da Deb­re­cen­ben ke­resz­tel­tek „vas­tag­nya­kú kál­vi­nis­tá­nak”, azon töp­reng­tem a Kál­vin-év­for­du­ló kö­ze­led­tén, hogy ez al­ka­lom­ból fel kel­le­ne tár­nunk a re­for­má­tus gyü­le­ke­ze­ti ének­lés és a ma­gyar nép­ze­ne, a his­tó­ri­ás ének és a ré­gi ze­ne kö­zöt­ti rej­tett, lát­ha­tat­lan, de jól sejt­he­tő alag­uta­kat. Jár­ha­tó­vá és kor­sze­rű­vé ten­ni őket, fé­nye­sen ki­vi­lá­gí­ta­ni. A ze­ne­tu­do­mány iz­gal­mas ered­mé­nye­it meg­is­mer­tet­ni a la­i­kus, ze­ne­sze­re­tő kö­zön­ség­gel.

Er­re vál­lal­koz­tam hát a ki­lenc­té­te­les vo­ká­lis-ka­ma­ra­ze­nei mű meg­írá­sa­kor. A Ma­gyar kan­ci­o­ná­lé elő­adá­sa so­rán fáj­dal­ma­in­kat és re­mé­nye­in­ket oszt­juk meg az égi­ek­kel a köl­té­szet és mu­zsi­ka köz­ért­he­tő nyel­vén. Több év­szá­za­dos ze­nei nyelv­em­lé­ke­ket meg­őriz­ve, de egy­ben meg is újít­va őket. A ha­gyo­má­nyo­kat meg­őriz­ve és tisz­te­let­ben tart­va, de az inst­ru­men­tá­lis hang­zást kor­sze­rű­sít­ve. A mai em­ber hit, kö­zös­ség és össze­tar­to­zás utá­ni vá­gyát szol­gál­va és azt erő­sít­ve.

Há­la és kö­szö­net mind­azok­nak, akik­nek a jó­vol­tá­ból má­ig fenn­ma­rad­hat­tak ezek a da­lok: a ne­héz sor­sú fa­lu­si adat­köz­lők­nek, a sok név­te­len nó­ta­fá­nak, a tu­dó­sok­nak, ku­ta­tók­nak, gyűj­tők­nek, a gyak­ran buj­do­sás­ra kény­sze­rü­lő nyom­dá­szok­nak, pa­pok­nak, kán­to­rok­nak, ta­ní­tók­nak és köl­tők­nek.

Kiss Fe­renc (For­rás: re­for­matus.hu)