A hét témája

A gyü­le­ke­ze­ti munka mellett 2006 ja­nu­ár­já­tól vég­zem a kór­ház­lel­ké­szi fel­ada­to­kat a Bor­sod-Aba­új-Zemp­lén Me­gyei Kór­ház és Egye­te­mi Ok­ta­tó­kór­ház­ban. Szin­te nap mint nap ta­lál­ko­zom a szü­le­tés cso­dá­já­val, a ha­lál tra­gi­ku­má­val és a gyó­gyu­lás örö­mé­vel. Or­vo­sok, nő­vé­rek és a szak­sze­mély­zet más tag­jai kö­zött az em­ber (még a lel­kész is) ma­gá­ra szed né­mi bio­ló­gi­ai (élet­ta­ni) tu­dást, ön­kén­te­le­nül el­les egy-egy fo­gást, szert tesz egy kis gyógy­szer­­is­me­ret­re.

Mind­eze­ken túl en­gem rég­óta fog­lal­koz­ta­tott, ho­gyan le­het se­gí­te­ni va­la­kin, aki moz­du­lat­la­nul fek­szik az ut­cán, vagy a temp­lom­ban lesz rosszul (saj­nos több­ször is elő­for­dult már áju­lás vagy egyéb rosszul­lét). Ta­lán min­den lel­kész át­él­te azt, hogy is­ten­tisz­te­let köz­ben va­la­ki össze­esik, vagy egy if­jú­sá­gi tá­bor­ban tör­té­nik va­la­mi ijesz­tő. Sok hír­adás szól ar­ról, hogy ilyen eset­ben nem volt sen­ki a kö­zel­ben, aki se­gí­te­ni tu­dott vol­na baj­ba ju­tott em­ber­tár­sán. S a per­cek gyor­san tel­tek, a ha­lál vissza­for­dít­ha­tat­la­nul be­állt. Az új­ra­élesz­tés va­ló­ban élet­be vá­gó kér­dés.

Azt hi­szem, nem fog­lal­ko­zunk ez­zel ele­get, nem ta­nul­juk mi ma­gunk sem a mi­ként­jét, és nem ké­szít­jük fel a ránk bí­zott fi­a­ta­lo­kat sem.

Le­he­tő­sé­gem nyílt ar­ra, hogy egy (egész­ség­ügyi dol­go­zók­nak szer­ve­zett) új­ra­élesz­té­si tan­fo­lya­mon részt ve­gyek. A két­na­pos ok­ta­tás ki­tért az esz­köz nél­kü­li új­ra­élesz­tés­re a sta­bil ol­dal­fek­vés be­ál­lí­tá­sá­tól a de­fib­ril­lá­tor (AED ké­szü­lék) hasz­ná­la­tán, a lég­út biz­to­sí­tá­sán ke­resz­tül a gyógy­sze­re­zé­sig. A vál­to­za­tos és ér­de­kes elő­adá­sok és gya­kor­la­tok töm­ke­le­ge után a má­so­dik nap vé­gé­re úgy érez­tem, hogy a „te­he­tet­len­ség­től” való fé­lel­mem fel­ol­dó­dott.

Meg­győ­ző­dé­sem, hogy va­la­mennyi lel­kész, ta­nár, aki em­be­rek nagy cso­port­já­val ta­lál­ko­zik (s van ben­ne né­mi kí­ván­csi­ság, tett­re­kész­ség), hasz­nát tud­ná ven­ni egy ilyen ok­ta­tás­nak.

Alig egy hét­tel a tan­fo­lyam után egy te­me­tés al­kal­má­val áju­lás tör­tént, s a hoz­zá­tar­to­zók és je­len­lé­vők mind-mind ép­pen azt akar­ták ten­ni (ül­te­tés, az ájult ita­tá­sa ká­vé­val), ami ti­los és a fenn­ál­ló hely­zet­ben ve­szé­lyes. Mi­u­tán or­vos nem volt, én ma­gam tud­tam ren­dez­ni az ál­la­po­tot, s sze­ren­csé­re a men­tők ér­te­sí­té­se sem volt szük­sé­ges. Az­óta buz­dí­tom a kór­ház­lel­ké­sze­ket in­téz­mé­nyünk­ben, hogy ta­nul­ja­nak ilyet, mert az új­ra­élesz­tés va­ló­ban élet­be vá­gó kér­dés.

Mol­nár Jó­zsef