evél&levél

Az Evan­gé­li­kus Élet jú­ni­us 21-i szá­má­ban öröm­mel ol­vas­hat­tunk a test­vér­in­téz­mény, a csil­lag­he­gyi evan­gé­li­kus sze­re­tet­ott­hon ün­ne­pé­lyes fel­szen­te­lé­sé­ről és meg­nyi­tá­sá­ról. Öröm és vi­gasz­ta­lás, ha egy­há­zunk­ban a meg­úju­lás és élet je­le­i­ről ka­punk ér­te­sí­tést. Így szív­ből örü­lünk az örü­lők­kel…

Pál apos­tol azon­ban az együtt ör­ven­de­zés mel­lett az együtt szen­ve­dés­re, együtt sí­rás­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met. („Örül­je­tek az örü­lők­kel, és sír­ja­tok a sí­rók­kal” – Róm 12,15.) Ez a sze­re­tet pul­zá­lá­sa.

Egy ott­hon fel­épült. A Ga­u­dio­po­lis ne­vet kap­ta, de im­po­záns mé­re­té­re és szín­vo­na­lá­ra néz­ve a Ga­u­dio­met­ro­po­lis ne­vet is meg­ér­de­mel­né…

Ugyan­ak­kor a na­pok­ban szű­nik meg egy test­vér­in­téz­mény: az Ül­lői úti sze­re­tet­ott­hon. Tör­té­nel­mi hát­te­rű és ala­pí­tá­sú in­téz­mény. (Egy jó­zsef­vá­ro­si hí­vő asszony, Ka­kas Lí­dia a múlt szá­zad ele­jén in­gat­la­nát az egy­ház­nak aján­dé­koz­ta az­zal, hogy sze­gény sor­sú, ma­gá­nyos egy­ház­ta­gok ré­szé­re hasz­no­sít­sák.)

Egy per­cig sír­junk a sí­rók­kal… Az Ül­lői úti ott­hon ön­ál­ló­an, kis lét­szá­ma (húsz fő) el­le­né­re is jól, gaz­da­sá­go­san mű­kö­dik, nem volt az egy­ház ter­hé­re, és igye­ke­zett meg­fe­lel­ni a kor kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Szol­gál­ni igye­ke­zett az egy­ház­nak. Nem­csak az­ál­tal, hogy a sze­ré­nyebb anya­gi­ak­kal ren­del­ke­ző egy­há­zi (és ma már vi­lá­gi) ta­gok­nak nyúj­tott meg­ol­dást éle­tük al­ko­nyán, de úgy is, hogy az „egy­há­zi ér­de­ket” min­dig meg­ér­tet­te. Meg­ér­tet­te ak­kor, ami­kor szép épü­le­tét Zug­ló­ban át­ad­ta a teo­ló­gi­á­nak, an­nak az ígé­ret­nek a bir­to­ká­ban, hogy egy más he­lyen új ott­hon épül fel az öre­gek ré­szé­re. Saj­nos er­re az el­múlt ne­héz év­ti­ze­dek alatt nem ke­rül­he­tett sor. Az ott­hon har­minc­hét évig meg­hú­zó­dott az Ül­lői úton ka­pott te­rü­le­ten, és azt szé­pen ki­ala­kí­tot­ta az ott­hon cél­ja­i­nak meg­fe­le­lő­en min­den­ki meg­elé­ge­dé­sé­re.

Je­len­leg is tu­do­má­sul vet­te az ott­hon az „egy­há­zi ér­de­ket”. Rö­vi­de­sen el­kez­dő­dik to­vább­ván­dor­lá­sa a tel­jes meg­szű­nés táv­la­tá­val. A na­gyon jó­in­du­la­tú elő­ké­szí­tő mun­kák, a zök­ke­nő­men­tes el­he­lye­zés­re irá­nyu­ló min­den igye­ke­zet el­le­né­re, a be­fo­ga­dó in­téz­mé­nyek szí­vé­lyes fo­ga­dá­sa el­le­né­re a ki­te­le­pí­tés ér­zé­se tölt el min­den­kit.

Szo­mo­rú exo­dus…

Az Ül­lői úti szék­ház bi­zo­nyá­ra fel­újí­tás­ra szo­rul, ezért a sze­re­tet­ott­hon­nak on­nan el kell köl­töz­nie. Azon­ban fi­gye­lem­mel (és nem kis ag­go­da­lom­mal) kí­sér­jük majd az épü­let, az egy­há­zi köz­pont – amely­nek a lét­re­ho­zá­sában Szteh­lo Gá­bor ügy­véd édes­ap­ja is hat­ha­tó­san köz­re­mű­kö­dött – to­váb­bi sor­sát.

Is­ten ir­gal­maz­zon ne­künk!

Kincz­ler Irén (Kakas Lídia Sze­re­tet­ott­hon)