Kultúrkörök

Ezek az emberek nem csak vérporfi muzsikusok, akik szeretnek zenélni; látszik, hogy egymást is nagyon szeretik és tisztelik – fogalmazódott meg bennem, miközben a negyedik országos evangélikus zenei tábor résztvevői tapsviharral köszönték meg múlt szerdán Ferenczi György világhírű szájharmonikás, hegedűs és énekes és a Rackajam együttes blueskoncertjét. A fellépés előtt Petőfiről, az istenhitről és a Luther sörről beszélgettünk a győri oktatási központ udvarán.

– A Hangzó Helikon sorozat tizedik részeként jelent meg 2006-ban az a CD, amelyen bluesstílusban megzenésített Petőfi-versek szerepelnek. Miközben hallgatja az ember, rádöbbenhet, hogy mennyire nem ismeri Petőfit…

– Mi sem ismertük korábban. Nekünk ugyanakkora rácsodálkozás volt, mint azóta a közönségnek. Amikor a lemez anyagát készítettük, rá kellett jönnünk, hogy nincs értelme előzetes koncepció alapján válogatnunk a versek között, mert mindegyikből annyi energia és életöröm sugárzik! Sok esetben tényleg az történt, hogy valahol felütöttük a kötetet, és írtunk rá zenét. Nem lettem Petőfi-sznob, de nagyon megszerettette magát velem. A koncerteken sok esetben teljesen másképp adjuk elő a dalokat, mint ahogyan a lemezen hallhatók, mert ezeknek a verseknek három-négyféle variációjuk is lehet attól függően, hogy milyen hangulatban játssza őket az ember.

– Ha már a koncerteknél tartunk: ez az összeállítás hallható volt a tavalyi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón, Kőszeg főterén, mint ahogy ma este is ez a meglepetéskoncert a gyerekeknek itt a zenei táborban. Mondhatjuk, hogy ez egyfajta versmisszió is a fiatalok között?

– Abszolút. Nemegyszer előfordul, hogy vidéken egy-egy buli után odajönnek a srácok, hogy megdicsérjék a szöveget, majd elkerekedett szemmel csodálkoznak, hogy ezt Petőfi írta. S utána tényleg elő is veszik a kötetet, és elkezdik a verseket olvasni.

– Egy evangélikus fiataloknak szervezett táborban beszélgetünk. Miért vállalta el a mai koncertet?

– Egyrészt mert egy barátom, a tábor szervezője hívott meg ide. Másrészt ki vagyok én, hogy válogassak a közönség között? Nagyon fontosnak tartom, hogy fiataloknak is játsszunk. Harmadrészt pedig, bár mi nagyon nem keresztény zenét játszunk, alapvetően mégis istenhívő a muzsikálásunk. Nem vallásokon és felekezeteken keresztül jutottam el odáig, hogy istenhívő ember legyek, hanem a saját magam hosszú útja során a sok kegyelem vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy az életemben a dolgok nem véletlenül történnek.

A zenekarban nem szoktuk egymást sem politikailag, sem pedig vallásilag „téríteni”. Nagyon fontos szabály, hogy a zenélésen van a hangsúly, a többi téren tiszteletben tartjuk egymás meggyőződését. Mégis, amikor muzsikálunk, egyfajta módon imádkozunk Istenhez, hiszen a tőle kapott talentumot használjuk.

– Erre értette, hogy istenhívő zenét játszanak?

– Igen. Én akkor vagyok hozzá a legközelebb, amikor a gyerekeim vannak a karjaimban, vagy a hangszerem van a kezemben. Mert akkor tudom, hogy nem rontom el a vele való kapcsolatot mindenféle buta gondolatokkal meg beszéddel. A muzsikálás közben pedig olyan katartikus pillanatokat él át az ember, amelyek szavakkal leírhatatlanok. Van néhány zenész barátom, akik hihetetlenül sokat gyakorolnak, fantasztikusan játszanak, mégis ahhoz, hogy teljesen átütő legyen a hatás, pont az a picike hiányzik az életükből, amit istenhitnek nevezünk. Nincs is rendben az életük.

– Az utóbbi években többször zenélt, illetve a Rackajammel zenéltek templomokban. Másképp játszik az ember szakrális térben?

– Most már nem, most már mindenhol úgy muzsikálok, mintha templomban lennék, mert belülről változtam annyit, hogy így éljem meg. És a zenekaron is ezt érzem annak ellenére, hogy vannak a tagjai között olyanok, akik nem hívők. Milyen érdekes, hogy egy nem vallásos, templomba nem járó és a Bibliát sem nagyon ismerő zenekar, mint mi vagyunk, az utóbbi három-négy évben nagyon sokat muzsikáltunk templomokban, gyülekezetek előtt. Sumonyi Zoltánnak a Pál apostol levelei című művét adtuk elő számtalanszor Gryllus Dániellel és Halmos Bélával, és a koncert végére fantasztikus kohézió alakult ki a gyülekezeti tagok, Isten és a zenekar tagjai között…

– Az Úristen megtalálja a maga útját minden emberhez.

– Így van. Ezért is nem „prédikálok” a zenekarban a társaimnak. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy az ember arra figyeljen, hogyan él, hogyan viselkedik. A zenekaromban pedig olyan emberek vannak, akikre nagyon büszke vagyok, mert becsületesek, keményen dolgoznak és tiszta életűek. Ez utóbbin természetesen nem azt értem, hogy soha nem iszunk meg mondjuk egy kis pálinkát…

– De nem is biztos, hogy ilyen szigorúan kell élni; nagy reformátorunknak, Luther Mártonnak is volt saját sörfőzdéje Wittenbergben, ahol felesége, Bóra Katalin főzte a sört.

– Lutherrel kapcsolatban van egy nagyon fontos élményem: Erfurtban, a Michaeliskirchében, ahol nagyon sokat prédikált, vettem fel egy szólólemezt. Koncertet adtunk ott, és volt egy megtérésközeli élményem. Spirituálisan olyat éreztem, amire azt mondtam, érdemes lenne a „hátára felülve” egy lemezt készíteni itt. Megkérdeztem a német barátaimat, hogy egy éjszakára nem kaphatnánk-e meg a templomot, ők pedig örömmel igent mondtak. Felvettük az anyagot, a helyi művészek megfestették a templomot a borítóhoz, és itthon is, kint is megjelent a lemez. Ez volt a Gryllus Daniékkal kiadott első hanganyag.

Boda Zsuzsa