A hét témája

Első hallásra azonnal rokonszenvesnek találtam a szóban forgó képzést, úgy tűnt, olyan, amilyet mindig is kerestem: pszichológia, lelkigondozás, önismeret, mindez szakirányú képzésként, levelező formában, munka mellett. Lelkész kollégákkal beszélgetve itt is, ott is hallottam olyanokról, akik elvégezték a képzést, vagy éppen járnak valamelyik szakra. Ők mindannyian dicsérték…

Sokáig gondolkoztam, melyik szakot választanám, ha teológiai tanulmányaim befejezése után belevágnék, a lelkigondozóit vagy a mentálhigiénést. Tanácsot kértem több evangélikus lelkésztől, olyanoktól, akik vagy az egyiket, vagy a másikat (vagy mindkettőt) elvégezték. Meséltek a képzésről, a különbségekről és a hasonlóságokról, de végül mind ugyanazzal zárták a beszélgetést: mindkettő nagyon hasznos, döntsem el, miért jelentkeznék, mi a célom, mit szeretnék vele kezdeni.

Az utolsó pillanatban határoztam úgy, hogy a mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakirányú továbbképzésre jelentkezem, amely akkor rövidült háromévesről kétévesre, és amely szakon bármely területen dolgozó szakemberekből mentálhigiénés többlettudású segítőket képeznek.

Színes – azt hiszem, ez az, ami leginkább jellemző a mentálhigiénés szakra: sokfélék vagyunk, sokféle háttérrel, munkatapasztalattal, sokféle motivációval, világnézettel, tervvel és ötlettel.

A hatalmas teremben, ahol az egész évfolyam (109 fő) számára tartott előadásokat hallgatjuk, főleg tanárok, tanítók, szociális munkások, orvosok, ápolók, jogászok ülnek körülöttem, de akad közöttük pap, közgazdász, vállalkozó, családsegítő és így evangélikus lelkész is.

Színes a képzés is. A havi egy hétvége során sokféle területről kapunk ízelítőt. Éppen csak annyit, hogy felkeltse érdeklődésünket, és úgy érezzük, munkánk, hivatásunk (és persze saját magunk) érdekében létszükséglet utánaolvasni a fejlődéslélektannak, az etikának, a nevelési alapelveknek és módszereknek, a lelki élet zavarainak, a krízisintervenciónak, a gyászfeldolgozásnak, a csoportdinamikának, a család és a házasság belső világának.

És színesek a kiscsoportok is. A képzés hangsúlyos része ugyanis, a gyakorlati munka, négy féléven keresztül fennálló, tizenöt-tizenhat fős csoportokban folyik, melyek kialakításánál figyeltek a különböző munkaterületek jelenlétére, a nemek arányára, életkori különbségekre, a különböző tapasztalatokra, érdeklődésekre. Ennek célja egyértelműen az, hogy a segítő beszélgetést, a saját tevékenység kísérését és az önismereti pszichodrámát minél színesebb, változatosabb csoportokban tanuljuk, gyakoroljuk, éljük át; hogy tanuljunk egymástól is, mutassuk meg a másiknak a talán még nem látott, meg nem nyílt utakat, lehetőségeket, módszereket, osszuk meg tapasztalatainkat.

Miért jelentkeztem, milyen célom van a képzéssel, mit szeretnék kezdeni vele? Elsősorban tanulni szeretnék, bővíteni, színesíteni ismereteimet, tapasztalni és segíteni, támogatni, támaszt nyújtani szorongató élethelyzetekben, közösen keresni a megoldást azokkal, akik hozzánk fordulnak gyászukkal, nehézségeikkel, akik nem találják az utat, és akik befogadó közösségre vágynak.

Pethő-Udvardi Andrea