Egyházunk egy-két hete

Piliscsabán tartottuk június 29-étől július 4-éig a Budai és a Pesti Egyházmegye családi konferenciáját, 1994 óta már a tizenhatodikat. Telt házas konferencia volt, nem maradt üres szoba a Béthel Missziói Otthonban.

Az összejövetel családi jellegét mutatja, hogy a legidősebb résztvevőnk kilencven év feletti, a legfiatalabb pedig tizenhét hónapos volt, s három- sőt négygenerációs családokkal is találkozhattunk. A résztvevők száma – az egy-két napra „belátogatókkal” együtt – elérte a száz főt, a bentlakók nyolcvankilencen voltak – több mint egyharmaduk gyermek- és ifjúkorú.

A konferencia vezérigéje a „Lelkemet adom belétek…” (Ez 37,14a) ószövetségi igeszakasz, fő témája pedig az „ébredés” volt. A reggeli áhítatok – Hulej Enikő és Horváth-Hegyi Olivér szolgálatával – és a bibliakörök a Lélekjelenlét (a Lélek jelenléte) összefoglaló címet kapták. A délutáni előadásokat naponként más-más előadó (Révész Rita, Endreffy Géza, Győri Péter, Bence Imre, dr. Garádi Péter) tartotta. A láthatóvá váló Szentlélek főcím alatt hallhattunk a finnországi és a magyarországi ébredésről, egyházunk mai örömeiről és gondjairól. Esténként Bozorády Zoltán evangélizált. A konferencia zenei-kántori szolgálatát és az ifjúsági bibliakör vezetését Győri Dávid és felesége, Judit végezte. A gyermekek csoportjával hárman foglalkoztak lelkesen: Tamásy Tamásné lelkész, illetve Nagy Márta és Körmendi Hajnalka pedagógusok.

Ezen a konferencián a Szentháromság egy igaz Isten Szentlelke került a középpontba.

Sokszor feledkezünk meg róla, előfordul, hogy csak hatásairól, erejéről beszélünk, és nem számolunk azzal, hogy ő személy, aki valósággá teheti számunkra Jézus Krisztus értünk elszenvedett halálát, feltámadását. Megérteti velünk a Szentírásban leírt, Jézus Krisztusban kijelentett igéket. Aki újjászülhet, megigazíthat, szolgálatra késszé és alkalmassá tehet. Általa viszi végbe Urunk az ébredést, amikor is rövid idő alatt sok ember jut hitre, tér más belátásra, születik újjá. Jézus Krisztus Urunk nem hagyott minket magunkra: elküldte, akit megígért, a közöttünk, bennünk munkálkodó Szentlelket. Ő formálja, élteti a gyülekezetet, ő tud mindenkinek igazi vigasztalást adni. Csak az vigasztalható, aki megengedi, hogy helyre tegyék – így lehet megtisztulni. Az ő vigasztalása nem kompromisszum, hanem végleges, s vele lehetőséget kapunk, hogy másokat is megvigasztalhassunk (2Kor 1,3–11). Személyes példákat hallottunk erre egymástól a kiscsoportos beszélgetéseken; egyik testvérünk gyászában, másik abortusz utáni állapotában kapott vigasztalást, bocsánatot.

Bátorítást kaptunk, hogy kérhetjük a Szentlelket az Atyától (Lk 11,13). Kérjük hittel és kitartóan. Az ébredést Isten adja. Nekünk nem a szél irányát és erősségét kell méricskélni, hanem ügyelni arra, hogy amikor Isten fel akar használni minket, el ne mulasszuk a lehetőségeket. Éberen figyeljünk rá; ne ötleteljünk, hanem teljesítsük azt, amit Szentlelke által mond.

Haszontalan, pótolandó, lecserélendő szolgák vagyunk, Isten mégis használni akar minket. Ne legyünk hálátlanok. Kötelességünk és örömünk az Úrnak szolgálni. Bízzunk őbenne, hogy feladataink ránk vannak szabva és elhordozhatók. Ne az eredményeket vizsgáljuk, hanem az Úr szaván tájékozódjunk a Lélek által.

Valóra válhat az evangélizáció összefoglaló igéje: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14) és a Róm 6,11: „…meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.”

Eszement világunkban, ahol például a házasság értékét lebecsülik, de a homoszexuálisok házasságra törekednek, Isten adhat kimenetelt a Jézus Krisztusban. Élete csak annak van, aki meghalt a bűnnek, és feltámadt, az ő uralma alatt él.

Ézs 6,8-ban szembesültünk az Isten szentsége előtti elhívással, és Mt 17,1–8 alapján a megdicsőült Jézus Krisztus ragyogott fel, akinek fényét életünk is terjesztheti.**

Egyéni példákat is hallottunk, melyek nyomán sokan felbátorodtak az evangélizátorral és a többi szolgáló lelkésszel való személyes beszélgetésre; de a testvérek között is értékes beszélgetések folytak.

A Szentlélek jelenlétét az elhangzottak megértésén kívül abban is megtapasztaltuk, hogy a generációk egymást szeretetben elfogadva, segítve egy szívvel és lélekkel tudtak énekelni, újat tanulni, imádkozni. Az összegyűjtött névtelen imakéréseket magunkénak éreztük; egymás iránt segítőkész szeretetet kaptunk. Istenünk volt az előkészítő is, és hisszük, hogy velünk marad mindvégig.

Idei konferenciánknak bizonyos tekintetben határkő- vagy stafétabot-átadás jellege is volt. A Budai Egyházmegye 1992-ben és 93-ban tartott evangélizációs konferenciáinak tapasztalatai alapján 1994-ben már a Budai és a Pesti Egyházmegye közösen szervezte az összejövetelt, majd 1995-től a két egyházmegye felügyelője, Pintér Győző és dr. Győri József lettek a szervezők. Ez a szolgálatuk a felügyelői tisztségük lejárta után is megmaradt, de egyre jobban éreztük, hogy hívő, lelkes fiataloknak kell átvenniük ezt a feladatot.

Ezzel a céllal kapcsolódott be két évvel ezelőtt a Pesti Egyházmegye esperesének megbízásával Hulej Enikő, az idén pedig a Budai Egyházmegye esperesének egyetértésével Horváth-Hegyi Olivér. A résztvevők örömmel tapasztalták, hogy a konferencia szelleme, lelkisége nem változott, de frissebbé, fiatalosabbá vált. Reméljük, hogy fiatal testvéreink hosszú időre szóló elhívást kaptak. Övezze fel őket az Úr hittel, szeretettel, bölcsességgel, türelemmel, erővel, és gazdagon áldja meg szolgálatukat.

Mi pedig, akik eddig végezhettük ezt a szolgálatot, köszönjük az Úrnak, hogy részt vehettünk ebben a munkában. Kérjük, bocsássa meg mulasztásainkat, aggodalmaskodásainkat, ha valakit megbántottunk, vagy ha botránkozást okoztunk, legyen hozzánk irgalmas, amikor ezt a szolgálatunkat megítéli.

Győriné Drenyovszky Irén