Napról napra

Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. 1Kir 8,56a (Zsid 4,1; Mt 28,16–20; Róm 6,3–11; Zsolt 26) Salamon király templomszentelési imádságának egyetlen mondatán keresztül szólít meg ma minket a teremtő Isten. Ez az egy mondat világossá és érthetővé teszi számunkra, hogy nyugalma az embernek egyedül Isten által lehet. Igazi nyugalmat csakis a nyugalom napját megszentelő Isten által és az ő áldása által kaphatunk. Nekem ez áldott tapasztalásom. Kívánom, hogy sokaknál így legyen!

Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Ézs 49,15 (Lk 11,13; 2Móz 14,15–22; Fil 3,12–16) Mindig különös érzés fogott el ezt az igét olvasva. Hozzám hasonlóan talán minden édesanya elgondolkodik azon, hogy vajon el, illetve meg tudna-e feledkezni gyermekéről. Ha távol vagyunk is tőlük, ha sok elfoglaltságunk miatt viszonylag kevés időt töltünk is velük, gondolatainkban, szívünkben, sőt imádságainkban is ott vannak gyermekeink. Hatalmas öröm tehát azt tudni, hogy Isten mennyivel inkább nem feledkezik meg rólunk, szeretteinkről, gyülekezetünkről, országunkról.

Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. Jn 3,36 (Ez 20,11; ApCsel 2,32–40; Fil 3,17–21) Világos útmutatást kaptunk a mai igében, hogyan lehet a miénk az örök élet. Az első és legfontosabb: Isten úgy szerette az embert, hogy nem akarta, hogy bűne miatt örök kárhozat legyen a része, ezért elküldte Egyszülöttjét, Jézus Krisztust, aki életét adta, hogy kiontott vérével eltörölje adósságunkat. De nem lesz örök életünk, ha nem hisszük, hogy helyettünk vérezett Jézus Krisztus. A hit pedig az engedelmességben lesz teljessé. Ugye tudjuk, hogyan járt a homokra építő ember, mi lett a házával (Mt 7,26–27)? Mi lehetünk okos házépítők: életünkben a hit és a cselekedetek össze kell, hogy tartozzanak!

Gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. 2Kor 8,21 (3Móz 25,14; ApCsel 16,23–34; Fil 4,1–9) Isten igéje ma nagyon komolyan figyelmeztet bennünket arra, hogy életünket mindennap a teremtő Isten és embertársunk előtt egyaránt tisztán kell élnünk! Bizony hajlamosak vagyunk arra, hogy Isten szavát csak félig teljesítsük: Istenünknek valljuk, ellátogatunk házába, adományainkkal segítjük övéit. Isten azonban azt akarja, hogy a felebarát felé is tisztességesen éljünk. Erre János levelében is figyelmeztet: „…aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4,20)

Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Róm 11,2a (Zsolt 94,14; Mt 18,1–6; Fil 4,10–23) Isten hű, ha mi hűtlenkedünk is – ezt érthetjük meg mai igénkből. Nagyon fontos ezt magunkban tisztázni. Természetesen nem azért, hogy bátran vétkezzünk Isten ellen és felebarátunk ellen. Isten nem a bűnre szabadít fel minket. A félelmeinkből, az állandó kényszeres megfelelni akarásunkból akar kimenteni azáltal, hogy azt hirdetteti nekünk: nem veti el népét, népe tagjait, azaz téged és engem sem. Miből fakad ez a hűség? Isten lényegéből, aki maga a szeretet. Ő Fiában tette érthetővé a világ minden embere számára, hogy szereti, és hű az emberhez, nem akarja elveszni látni. Drága testvér, aki a keresztségben elpecsételt vagy az ő számára, áldd és magasztald Istent, aki hű hozzád!

Mi, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. 1Thessz 5,8 (Ézs 6,1–2; Jn 19,31–37; ApCsel 17,1–15) Pál apostol a nappal fiainak nevezi a Krisztusban élő embereket. Erőt adó megállapítás, de egyben óriási felelősséget is ró ránk. Erőt ad, mert tudjuk, hogy fényünk, életünk Krisztus által van, csakis miatta neveztethetünk a nappal fiainak. Ezt a fényt azonban tovább kell adnunk azáltal, hogy józanok vagyunk. A józanság Isten igéjének a megtartását jelenti. Hiszen Jézus, aki maga a testté lett Ige, engedelmes volt mindhalálig, szelíden élte istenfiúi életét. Így kell nekünk is az Isten felé megélt engedelmességben megmutatni józanságunkat. Keresztény életünk azonban akkor lesz védett, ha nem feledkezünk meg nap mint nap magunkra ölteni Isten fegyverzetét. És ez nem színjáték! Hiszen mezítelenül ki indul csatába? Mi is csak Jézussal és fegyverzetben indulhatunk a napi hitharcba!

Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap. Zsolt 71,8 (Lk 6,45b; Jel 3,1–6; ApCsel 17,16–34) Az általunk jól ismert 246. gyülekezeti ének utolsó sora így hangzik: „S ha már dicsérni tud, / Mást nem kíván!” Isten Szentlelke tudja egyedül elvégezni bennünk, hogy ne csak kérni tudjunk Istentől, hanem hálát is tudjunk adni. Naponta kérjük tehát a Lelket, hogy hálás életű emberek legyünk! Miért fontos ez? A tíz leprás történetében Jézus keresi azt a kilenc meggyógyultat, akik nem mentek vissza hozzá (Lk 17,11–18). Azért kereste őket, mert teljes gyógyulása csak annak van és lehet, aki nemcsak kérni és elfogadni, de hálát adni is tud. Kívánom, hogy nálunk is így legyen!

Tamásy Tamásné