Oratio oecumenica

[Lek­tor:] Te­kints re­ánk, Urunk! Lá­tod, mi­lyen az éle­tünk. Te­li va­gyunk ag­go­da­lom­mal és fé­le­lem­mel, hi­szen a meg­él­he­tés és a min­den­na­pi ke­nyér ve­szély­be ke­rült. Lá­tod, mennyi igaz­ság­ta­lan­ság, fáj­da­lom, ir­gal­mat­lan­ság jel­lem­zi a mai éle­tet. Ké­rünk, add, hogy akik­nek fe­le­lős­ség és ha­ta­lom ada­tott a ke­zük­be, azok fá­ra­doz­za­nak az em­be­rek tes­ti-lel­ki jó­lé­té­ért, hasz­nál­ják jó­ra ké­pes­sé­ge­i­ket és adott­sá­ga­i­kat, és él­je­nek ve­le a te di­cső­sé­ged­re és em­ber­tár­sa­ik ja­vá­ra! Ké­rünk té­ged…

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Kü­lö­nö­sen is légy azok­kal, akik­nek most na­gyon ne­héz, akik a leg­ki­szol­gál­ta­tot­tabb hely­zet­be ke­rül­tek: a be­te­gek­kel, a fo­gya­ték­kal élők­kel, az öre­gek­kel és a hal­dok­lók­kal! Légy a tár­sa­da­lom pe­re­mé­re ke­rült em­ber­tár­sa­ink­kal, akik ta­lán épp most let­tek mun­ka­nél­kü­li­vé, vagy va­la­mi el­hor­doz­ha­tat­lan­nak tű­nő prob­lé­ma mi­att gyöt­rőd­nek. Kö­nyö­rülj raj­tuk és raj­tunk is, hogy so­ha ne ke­mé­nyed­jen meg szí­vünk, hogy mer­jünk és akar­junk se­gí­te­ni ott, ahol le­het, hogy so­ha ne ma­rad­junk kö­zö­nyö­sek, ami­kor ki­ál­ta­nunk vagy se­gí­te­nünk kel­le­ne! Jé­zu­sunk, ké­rünk, járj előt­tünk éle­ted­del és pél­dád­dal, hogy be­tölt­hes­sük hi­tel­te­len­né vált kül­de­té­sün­ket a mai vi­lá­god­ban is, és le­hes­sünk vi­lá­gos­ság, só és ko­vász ott, ahol élünk! Ké­rünk té­ged…

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Ami­kor most új­ra in­dul az is­ko­la és a tan­év, kü­lö­nö­sen is ké­rünk gyer­me­ke­in­kért! Védd és ol­tal­mazd őket! Add, hogy szü­le­ik, csa­lád­ja­ik, gyü­le­ke­ze­te­ik, de leg­fő­kép­pen a te ke­gyel­med ál­tal ők is rá­ta­lál­ja­nak a szo­ros ka­pu­ra és a kes­keny út­ra! Bár­csak meg­érez­nék és meg­ta­pasz­tal­nák, hogy ve­led él­ni az iga­zi bol­dog­ság! Bár­csak iga­zi lel­ki ott­hon­ra ta­lál­ná­nak a gyer­me­kek, ki­csik és na­gyok, öre­gek és fi­a­ta­lok a te gyü­le­ke­ze­ted­ben, és iga­zi meg­hitt ott­hon­ra ta­lál­ná­nak csa­lád­ja­ik­ban, va­ló­di tes­ti-lel­ki-sze­lle­mi gya­ra­po­dást ta­lál­ná­nak is­ko­lá­ik­ban! Áldd meg egy­há­zun­kat, hogy hű­sé­ge­sen be­tölt­hes­se mai fel­ada­ta­it, hogy ne le­gyen annyi el­ron­tott, tönk­re­ment éle­tű gyer­mek, fi­a­tal, fel­nőtt és ma­gát ér­ték­te­len­nek tar­tó idős em­ber kör­nye­ze­tünk­ben! Ké­rünk té­ged…

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Is­te­nünk, ké­rünk, ami­kor most temp­lo­mod­ban és a mi bel­ső lel­ki temp­lo­munk­ban új­ra kö­zel jöt­tél hoz­zánk ke­gyel­med­del és sze­re­te­ted­del, add, hogy ne men­jünk el úgy, aho­gyan jöt­tünk! Te­gyük le gond­ja­in­kat, ter­he­in­ket, s vi­gyük ma­gunk­kal erő­det és örö­mö­det, ami­kor út­ra ke­lünk, és vissza­té­rünk min­den­na­pi éle­tünk­be! Hi­szen úgy kell az erő, az öröm, a bi­za­lom és a hit az éle­tünk­be, mint egy fa­lat ke­nyér! Úgy kel­lesz te is, Urunk, min­den nap és min­den órá­ban, ké­rünk hát, ma­radj ve­lünk! Egye­dül olyan gyar­lók és gyen­gék va­gyunk, ma­gunk­tól min­dent el­ron­tunk és tönk­re­te­szünk, ma­gunk­tól csak el­té­ve­dünk, és el­vét­jük az utat. Ma­gunk­tól csak ar­ra va­gyunk ké­pe­sek, hogy sod­ród­junk a vég­te­len tö­meg­gel a tá­gas úton a zsák­ut­cá­ba, a vál­ság­ba. Így ké­rünk hát mind­nyá­jan: légy szá­munk­ra is me­ne­dék! Ámen.