Keresztény szemmel

Só­lyom Lász­lót, Ma­gyar­or­szág köz­tár­sa­sá­gi el­nö­két a szlo­vák ha­tó­sá­gok nem en­ged­ték be or­szá­guk­ba. Hi­á­ba in­dult el a ma­gyar ál­lam­fő, hogy a ko­má­ro­mi Szent Ist­ván-szo­bor le­lep­le­zé­sé­nél je­len le­gyen, út­köz­ben fel­tar­tóz­tat­ták. Nem mond­hat­ta el ün­ne­pi be­szé­dét, amely pe­dig alig­ha­nem uta­lá­so­kat tar­tal­ma­zott vol­na el­ső ki­rá­lyunk Im­re her­ceg­hez in­té­zett in­tel­me­i­re, ben­ne a be­fo­ga­dás­ra és a nem­ze­tek kö­zöt­ti bé­kés együtt­élés­re va­ló fel­szó­lí­tás­ra. Azért leg­alább e ha­sá­bo­kon idéz­zük em­lé­ke­ze­tünk­be e má­ig ér­vé­nyes tes­ta­men­tu­mot: „Az egy nyel­vű és egy szo­ká­sú or­szág gyen­ge és esen­dő. En­nél­fog­va meg­pa­ran­cso­lom ne­ked, fi­am, hogy a jö­ve­vé­nye­ket jó­aka­ra­tú­an gyá­mo­lít­sad és becs­ben tart­sad, hogy ná­lad szí­ve­seb­ben tar­tóz­kod­ja­nak, mint­sem má­sutt lak­ja­nak. Ha pe­dig le akar­nád rom­bol­ni, amit épí­tet­tem, vagy szét­szór­ni, amit össze­gyűj­töt­tem, két­ség­kí­vül igen nagy kárt szen­ved­ne or­szá­god.” (A rend ked­vé­ért azért nem árt meg­je­gyez­ni, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság még csak nem is jö­ve­vény, ha­nem ős­ho­nos la­kos­ság azon a vi­dé­ken.) Köz­tár­sa­sá­gi el­nö­künk Ko­má­rom ma­gyar­or­szá­gi ol­da­lán el­in­dult a hí­don, ám an­nak kö­ze­pén fel­tar­tóz­tat­ták, és nem ér­kez­he­tett meg ugyan­an­nak a vá­ros­nak szlo­vá­ki­ai ol­da­lá­ra. Nem jut­ha­tott át az Eu­ró­pai Uni­ó­ból az Eu­ró­pai Uni­ó­ba.

Mind­er­ről Finn­or­szág­ban ér­te­sül­tem, aho­vá fe­le­sé­gem­mel együtt kap­tunk né­hány na­pos szol­gá­lat­ra meg­hí­vást. Jyväs­kylä­ben, a két éven­te meg­ren­de­zett Kirk­kopäivät – egy­há­zi na­pok – for­ga­ta­gá­ban hal­lot­tam az elő­ször kép­te­len­ség­nek tű­nő hírt. In­ter­ne­tes kap­cso­lat­hoz jut­va lát­hat­tam a bot­rá­nyos je­le­ne­tet, hall­hat­tam ál­lam­el­nö­künk meg­ren­dült sza­va­it, amely­ben ki­ment­he­tet­len­nek és az eu­ró­pai ér­té­kek­kel el­len­té­tes­nek mi­nő­sí­tet­te észa­ki szom­szé­da­ink lé­pé­sét. Sok időm azon­ban nem volt la­men­tá­lás­ra, mert si­et­nem kel­lett ar­ra a fó­rum­ra, ame­lyen há­rom püs­pök be­szél­ge­tett az egy­ház, a tár­sa­da­lom és a köz­élet kér­dé­se­i­ről. Jus­si Ryt­kö­nen, a Kot­i­maa cí­mű he­ti­lap szer­kesz­tő­je ve­zet­te a két­órás, an­gol nyel­vű be­szél­ge­tést, amely­nek részt­ve­vő­je volt még Mat­ti Re­po tam­pe­rei és Ju­li­us Fi­lo nyu­gal­ma­zott po­zso­nyi püs­pök. Sa­já­tos ta­lál­ko­zás volt ez, hi­szen hu­szon­öt év­vel ez­előtt mind­hár­man je­len vol­tunk a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség bu­da­pes­ti nagy­gyű­lé­sén. Finn test­vé­rünk ak­kor még nem li­la püs­pö­ki ing­ben, ha­nem gi­tár­ral a nya­ká­ban, hi­szen a nagy si­ker­rel be­mu­ta­tott af­ri­kai mi­se egyik köz­re­mű­kö­dő­je volt. Fi­lo püs­pök­nek sem volt még ilyen ősz a ha­ja – ő az if­jú­sá­gi nagy­gyű­lés egy ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sén kép­vi­sel­te egy­há­zát. Ma­gam pe­dig ép­pen e ta­lál­ko­zó egyik szer­ve­ző­je le­het­tem. Az élénk ér­dek­lő­dés­sel kí­sért pó­di­um­be­szél­ge­tés ele­jén meg­ál­la­pít­hat­tuk, hogy mennyi­re meg­vál­to­zott a vi­lág az el­múlt ne­gyed szá­zad­ban. Ki-ki szólt a be­kö­szön­tött – vagy ép­pen meg­őr­zött – sza­bad­ság le­he­tő­sé­ge­i­ről, a tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­re adott ke­resz­tény vá­la­szok­ról. A je­len gond­ja­i­nak vá­zo­lá­sa so­rán em­lí­tést tet­tem a szél­ső­sé­gek elő­re­tö­ré­sé­ről is. Ön­kri­ti­kus vol­tam, és le­szö­gez­tem, mennyi­re nyug­ta­la­ní­ta­nak a ro­mák el­le­ni gyil­kos tá­ma­dá­sok, va­la­mint hogy szer­fö­lött nem örü­lök a Ma­gyar Gár­da te­vé­keny­sé­gé­nek sem. Vi­szont – foly­tat­tam – ugyan­ilyen nyug­ta­la­ní­tó­nak tar­tom a Szlo­vá­ki­á­ban meg­erő­sö­dő, im­már kor­mány­szin­tű ma­gyar­el­le­nes­sé­get. Re­mé­nyem­nek ad­tam han­got, hogy az egy­há­zak ké­pe­sek más­faj­ta han­got meg­üt­ni, és el­ha­tá­ro­lód­ni a gyű­löl­kö­dés min­den for­má­já­tól. Po­zi­tív pél­da­ként em­lí­tet­tem, hogy a du­na­szer­da­he­lyi fut­ball­sta­di­on­ban meg­ta­pasz­talt rend­őri bru­ta­li­tás után mind­két egy­ház püs­pö­ki ka­ra el­ítél­te a szél­ső­sé­ges meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat. En­nek nyo­mán azt hang­sú­lyoz­tam, hogy me­rem re­mél­ni: a szlo­vá­ki­ai nyelv­tör­vény okoz­ta fe­szült­sé­get is in­kább eny­hí­te­ni, mint szí­ta­ni fog­ják az egy­há­zak. Mert a nyelv­tör­vény a ma­ga bün­te­tő szank­ci­ó­i­val olyan kép­te­len hely­ze­te­ket te­remt, ame­lyek kü­lö­nö­sen is az anya­nyel­vi ige­hir­de­tést a re­for­má­ci­ó­tól kezd­ve val­ló pro­tes­táns egy­há­zak szán­dé­ka­i­val szem­ben áll­nak.

A fó­ru­mot kö­ve­tő­en több je­len­le­vő­vel be­szél­get­tünk er­ről a hely­zet­ről. Volt vé­le­mé­nyük. Már csak azért is, mert a finn­or­szá­gi­ak­nak is bő­ven van ta­pasz­ta­la­tuk a nem­ze­ti­sé­gek együtt­élé­sé­vel és nyelv­hasz­ná­la­tá­val kap­cso­lat­ban. Míg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság az or­szág la­kos­sá­gá­nak kö­rül­be­lül tíz szá­za­lé­kát al­kot­ja, ad­dig a finn­or­szá­gi své­dek ará­nya alig va­la­mi­vel több, mint öt szá­za­lék. A svéd nyelv stá­tu­szá­ról az al­kot­mány 14. cik­ke­lye ren­del­ke­zik, egy­ér­tel­mű­en ki­mond­va, hogy Finn­or­szág nem­ze­ti nyel­vei a finn és a svéd, és mind­két nyelv le­het ki­sebb­sé­gi vagy több­sé­gi nyelv, an­nak függ­vé­nyé­ben, hogy hol és mi­lyen össze­füg­gés­ben hasz­nál­ják. A hely­ség­név­táb­lák min­den­hol, vagy­is a tisz­tán finn vi­dé­ke­ken is két­nyel­vű­ek. Ha az el­múlt év­ti­ze­dek­ben mó­do­sí­tot­ták a nyelv­tör­vényt, an­nak ép­pen a svéd nyelv vé­del­me volt az oka. Ko­ráb­ban ugyan­is a ki­sebb­ség nyolc szá­za­lé­kos ará­nyá­ban je­löl­ték meg azt a ha­tárt, amet­től egy adott te­le­pü­lést két­nyel­vű­nek nyil­vá­ní­tot­tak, ám ma már hat szá­za­lék­nál húz­ták meg ezt a vo­na­lat. A nyelv­tör­vény 3. cik­ke­lye sze­rint az or­szág ál­lam­pol­gá­ra bár­hol kor­lá­to­zás nél­kül és hi­va­ta­lo­san is hasz­nál­hat­ja anya­nyel­vét. Pél­dá­nak oká­ért egy svéd anya­nyel­vű sze­mély egy lapp­föl­di finn több­sé­gi te­le­pü­lé­sen is kér­he­ti, hogy a rend­őr­ség své­dül hall­gas­sa ki. Az ok­ta­tás­ban is ér­vé­nye­sül ez a nyi­tott­ság. Min­den egyes is­ko­lás ta­nul své­dül, va­la­mint az is­ko­lák­ban fenn kell tar­ta­ni svéd ta­go­za­tot, ha az in­téz­mény bár­mely osz­tá­lyá­ban leg­alább ti­zen­há­rom svéd nyel­vű di­ák ta­nul. Svéd kö­zép­is­ko­lát ak­kor le­het ala­pí­ta­ni, ha min­den év­fo­lyam­ra leg­alább ki­len­cen je­lent­kez­nek. A há­rom ál­la­mi rá­dió­csa­tor­na kö­zül egy svéd, a te­le­ví­zi­ós pe­dig vál­ta­koz­va su­gá­roz finn, il­let­ve svéd nyel­vű adá­so­kat.

Ér­de­mes ar­ra is ki­te­kin­te­ni, mi­ként van mind­ez az egy­ház­ban. Nos, 1923 óta ön­ál­ló­an mű­kö­dik a por­vo­ói svéd püs­pök­ség. Ter­mé­sze­tes az egye­te­mi szin­tű svéd nyel­vű teo­ló­gi­ai kép­zés is. Sőt – tu­dom meg ven­dég­lá­tó­im­tól – a Finn Evan­gé­li­kus Egy­ház csak azt a lel­készt or­di­nál­ja, aki svéd nyelv­vizs­gá­val ren­del­ke­zik. Még az a hely­zet sem szá­mí­tott rend­kí­vü­li­nek, hogy a finn egy­ház ér­se­ke a ‘80-as évek­ben ép­pen a svéd nyel­vű ki­sebb­ség­hez ta­to­zó, John Vik­st­röm le­he­tett.

A fen­ti ada­tok azért is rend­kí­vül ta­nul­sá­go­sak, mert köz­is­mert, hogy a finn–svéd vi­szonyt is mi­lyen sú­lyos tör­té­nel­mi örök­ség ter­he­li. Úgy tű­nik azon­ban, ők ösz­tö­nö­sen is tud­ják: „az egy nyel­vű és egy szo­ká­sú or­szág gyen­ge és esen­dő”. Nem tu­dom bi­zo­nyí­ta­ni, de ki­zár­ni sem le­het, hogy e to­le­ran­ci­á­ban sze­re­pet ját­szik az or­szág túl­nyo­mó több­sé­gé­re jel­lem­ző evan­gé­li­kus hit. Ép­pen ezért nem va­gyok ké­pes fel­ad­ni re­mé­nye­met, hogy Lu­ther Már­ton ke­let-kö­zép-eu­ró­pai örö­kö­sei is utat ta­lál­nak egy­más­hoz.

Vé­get ér­tek a finn egy­há­zi na­pok, a Kirk­kopäivät. Jyväs­kylä­ből im­már Ku­o­pio fe­lé au­tó­zunk. A szám­ta­lan kis szi­ge­tet ap­ró hi­dak kö­tik össze, raj­tuk há­bo­rí­tat­la­nul köz­le­ked­nek bé­kés és de­rűs em­be­rek.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület