Keresztény szemmel

Evan­gé­li­kus test­vér-gyü­le­ke­ze­ti kap­cso­la­tok a Kár­pát-me­den­cé­ben cím­mel elő­adá­so­kat és be­szél­ge­té­se­ket szer­vez az Evan­gé­li­kus Bel­misszi­ói Ba­ráti Egye­sü­let (EB­BE) és a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) a kö­vet­ke­ző fél év­ben. Nem azért, mert a szer­ve­zők va­la­mi­fé­le kris­tály­gömb­ből ezt ol­vas­ták ki, ha­nem mert „bi­zo­nyos ese­mé­nyek és tör­té­né­sek” mos­tan­ság mint­ha vé­let­len­sze­rű­en es­tek vol­na meg. Pe­dig a hí­vő em­ber tud­ja: vé­let­le­nek már­pe­dig nin­cse­nek.

Mik­re gon­dol­ha­tunk? Pél­dá­ul Nagy Oli­vér al­só­sze­li (Szlo­vá­kia) lel­kész cik­ké­re: S.O.S., szlo­vá­ki­ai ma­gyar evan­gé­li­ku­sok (Úti­társ, 2009. áp­ri­lis 26.), to­váb­bá a má­jus­ban a deb­re­ce­ni Nagy­temp­lom­ban ülé­se­ző al­kot­má­nyo­zó zsi­nat dön­té­sé­re, mely ki­mond­ta az egy­sé­ges Ma­gyar Re­for­má­tus Egy­ház meg­ala­ku­lá­sát, ame­lyet a Kár­pát-me­den­ce kü­lön­bö­ző or­szá­ga­i­ban mű­kö­dő ma­gyar rész­egy­há­zak al­kot­nak, va­la­mint a bu­da­ör­si és a sa­jó­gö­mö­ri (Szlo­vá­kia) evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tek új tí­pu­sú, több mint há­rom éve fej­lő­dő test­vér-gyü­le­ke­ze­ti kap­cso­la­tá­ra. (Ez utób­bi­ról e so­rok író­ja szá­molt be a kö­zel­múlt­ban Egy rend­ha­gyó kon­fir­má­ció ol­dal­vi­zén cí­men az Evan­gé­li­kus Élet 2009. jú­ni­us 14-i szá­má­ban.)

Ten­ni kell! De mi­ért? A ha­tá­ron tú­li és in­ne­ni ma­gyar evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tek kö­zött az el­ső szem­be­tű­nő ha­son­ló­ság az, ami egy­ben kü­lönb­ség is. Fogy­nak ott is, és fo­gyunk itt is – de ott sok­kal gyor­sab­ban! A má­sik ha­son­ló­ság az épü­le­tek, temp­lo­mok egy ré­szé­nek ne­héz fenn­tart­ha­tó­sá­ga vagy fenn­tart­ha­tat­lan­sá­ga. Ha­son­lí­tunk ab­ban is, ami­ről Gáncs Pé­ter püs­pök au­gusz­tus 19-én be­szélt az evan­gé­li­kus hon­lap szer­kesz­tő­sé­gé­nek, hogy a lel­ké­szi szol­gá­lat one man show-ként (egy­sze­mé­lyes show-mű­sor­ként) mű­kö­dik a gyü­le­ke­ze­tek­ben, az­az a gyü­le­ke­ze­tek lel­kész­köz­pon­tú­ak. A kü­lönb­sé­gek kö­zül a leg­szem­be­tű­nőbb, hogy lel­ki­sé­gi moz­gal­mak, kü­lön­bö­ző­sé­gek a ha­tá­ron túl alig fe­dez­he­tők fel. A nép­egy­ház rom­jai kö­zött „nem nyí­lik vi­rág”, míg a ha­tá­ron in­nen az om­la­dé­kok kö­zött lát­sza­nak szir­mok is.

Ten­ni kell, mert bár erőt­le­nek va­gyunk, de oda­át sok­kal in­kább azok. Ez olyan, mint ami­kor a kór­te­rem­ben be­te­gek fek­sze­nek, de kö­zü­lük az egyik még fel tud kel­ni, és a töb­bi­ek­nek vi­zet visz, meg­iga­zít­ja a pár­ná­ju­kat, fel­ol­vas ne­kik, lel­ki­leg erő­sí­ti őket, és sem­mi­kép­pen sem hi­szi el, hogy a má­sik négy­nek, öt­nek meg kel­le­ne hal­nia.

Múlt és jö­vő. Tö­me­gek az Ül­lői úti te­rem­ben, pót­szé­kek, a hely­szín át­szer­ve­zé­se a temp­lom­ban – ilye­nek és eh­hez ha­son­lók jel­le­mez­ték a 2008 szep­tem­be­ré­től 2009 jú­ni­u­sá­ig tar­tó EB­BE so­ro­zat ke­re­te­it, mely a Ser­kenj fel, aki alu­szol cí­met vi­sel­te, és a 20. szá­za­di ma­gyar evan­gé­li­kus éb­re­dés meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­ge­i­ről szólt. Kö­zö­sen me­rí­tet­tünk azok­ból az ál­dá­sok­ból, me­lye­ket Is­ten a mai na­pig is ad a már köz­tünk nem lé­vő ál­dott szol­gái ál­tal. Gaz­dag es­ték, gaz­dag ta­nú­ság­té­te­lek vol­tak. A múlt erő­sí­tet­te a je­lent; az elő­re­men­te­ken ke­resz­tül mennyei Atyánk a ma­i­a­kat. Há­la le­gyen Urunk­nak mind­ezért!

Most, ami­kor a Kár­pát-me­den­cei evan­gé­li­kus test­vér-gyü­le­ke­ze­ti kap­cso­la­tok­ról ké­szül az elő­adás- és be­szél­ge­tés­so­ro­zat, a múlt­ról csak na­gyon ke­ve­sek tud­nak be­szá­mol­ni. A je­len is elég „so­vány”. Va­ló­já­ban a jö­vő­ről, re­mé­nye­ink­ről sze­ret­nénk be­szél­get­ni, ami­kor nem az idő­ben tá­vol­lé­vők, ha­nem a tér­ben el­sza­kad­tak erő­sí­tik egy­mást. Lát­szó­lag az erő­sebb a gyen­géb­bet. Va­ló­já­ban aki erő­sí­ti a má­si­kat, az köz­ben Is­ten cso­dá­la­tos mun­ká­ja ré­vén gaz­da­go­dik, erő­sö­dik is lel­ki­ek­ben.

Mind­ezek után nem hagy nyu­god­ni a kér­dés, meg buj­kál is ben­nem a kí­ván­csi­ság: egy­há­zunk né­pét a jö­vő is úgy fog­ja-e ér­de­kel­ni, mint a múlt? Lesz-e ak­ko­ra fe­le­lős­ség ben­nünk sa­ját egy­há­zi és lel­ki jö­vőnk iránt, mint a múlt­tal kap­cso­lat­ban volt? Ha igen – ak­kor van re­mény. Ha nem: ak­kor a múlt­ról szó­ló ta­lál­ko­zá­sok si­ke­rét nem csak a nosz­tal­gia haj­tot­ta?

Na még egy­szer. Csak azért, mert akik­nek ed­dig mond­tam, úgy néz­tek rám, mint aki há­rom­ezer év­vel ez­előt­ti kí­nai nyel­ven be­szél ma, ma­gya­rok­nak. Te­hát, ked­ves ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tek! Éle­te­tek jó eset­ben egy hely­ben to­po­gás ma­rad, lel­ki meg­erő­sö­dé­se­tek lel­ké­sze­i­tek és püs­pö­ke­i­tek ál­ma ma­rad csu­pán, ha nem vé­gez­tek (ti, gyü­le­ke­ze­ti ta­gok mi­nél töb­ben és nem csak lel­ké­sze­tek vagy egy-két túl­zó­nak be­cé­zett tár­sa­tok) gyü­le­ke­ze­ten kí­vü­li szol­gá­la­tot, misszi­ót. Eb­ben az eset­ben aka­rat­la­nul is a las­sú fo­gyás és erőt­le­ne­dés le­he­tő­sé­gé­nek ad­tok he­lyet.

A szol­gá­la­ton ke­resz­tül, mint egy te­rá­pia ál­tal, Is­ten fog ti­te­ket meg­újí­ta­ni. És ha kö­rül­néz­tek, a sok le­he­tő­ség kö­zül a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok, evan­gé­li­ku­sok és nem evan­gé­li­ku­sok fe­lé va­ló „szív­nyi­tás” a hu­szon­har­ma­dik és hu­szon­ne­gye­dik órá­nak fel­is­me­ré­se!

Uno­ka gug­gol a kert­ben egy moz­gó föld­ku­pac előtt, és ki­a­bál nagy­ap­já­nak: „Pa­pa, egy hegy nő!” – ez a kép jut­hat eszünk­be…

Ha so­kak­nak és még an­nál is töb­bek­nek át­for­ró­so­dik a szí­ve er­re a szol­gá­lat­ra, ak­kor a misszi­ó­nak nem új va­kond­tú­rá­sa, ha­nem nagy he­gye fog nő­ni a leg­töb­bet, egyszülött Fi­át ne­künk aján­dé­ko­zó, mennyei Atya di­cső­sé­gé­re.

Garádi Péter