Evangélikusok

„Cser­nyánsz­ky Sá­mu­el sa­ját kéz­zel gyár­tott mű­sze­rek­kel, föld­göm­bök­kel és más szem­lél­te­tő esz­kö­zök­kel gya­kor­la­ti fi­zi­kai kí­sér­le­te­ket vég­zett Ba­ka­bá­nyán és kör­nyé­kén” – fog­lal­ta össze Dru­ga Lász­ló fel­vi­dé­ki csil­la­gá­szat­tör­té­nész a száz­ötven esz­ten­de­je szü­le­tett evan­gé­li­kus lel­kész, szu­perintendens ter­mé­szet­tu­do­má­nyos te­vé­keny­sé­gé­nek sa­rok­kö­ve­it a szlo­vá­ki­ai mű­ked­ve­lő csil­la­gá­szat tör­té­ne­tét fel­dol­go­zó, 1988-as be­mu­ta­tón.

Cser­nyánsz­ky Sá­mu­el 1759. szep­tem­ber 13-án a kis­hon­ti – ma­gya­rok és szlo­vá­kok ál­tal ve­gye­sen la­kott – Nyus­tyán szü­le­tett. Ne­vé­nek ma­gya­ros írás­mód­ja mel­lett ta­lál­koz­ha­tunk a Cser­nansz­ky, Cher­nans­ki, Czer­­ni­ans­ky név­va­ri­á­ci­ók­kal is, a szlo­vák nyel­vű for­rá­sok pe­dig egy­sé­ge­sen Sa­mu­el Čer­ňans­ký­ként hi­vat­koz­nak rá.

Ap­ja a Raj­ecen szü­le­tett idő­sebb Cser­nyánsz­ky Já­nos (1709–1766) evan­gé­li­kus pap volt, aki Tren­csén­ben, majd a tü­bin­ge­ni, a wit­ten­ber­gi és a lip­csei egye­men ta­nult, ha­za­tér­te után Szu­lyón ta­ní­tott, il­let­ve Nagy­pa­lu­gyán, Hyb­ján, Nyus­tyán és Al­só­sztre­go­ván szol­gált lel­kész­ként, va­la­mint val­lá­si té­má­jú kö­te­te­ket jegy­zett.

Ko­rai ha­lá­la mi­att Sá­mu­el­nek báty­ja, if­jabb Cser­nyánsz­ky Já­nos ké­sőb­bi szu­per­in­ten­dens vi­sel­te gond­ját. A te­het­sé­ges if­jú is­ko­lá­it Sel­mec­bá­nyán kezd­te, majd Os­gyán­ban és Po­zsony­ban ta­nult. A kor lu­the­rá­nus ér­tel­mi­sé­gé­re jel­le­me­ző­en kül­föl­dön, 1780-tól a jé­nai egye­te­men ké­pez­te to­vább ma­gát.

Ha­za­té­ré­se után, 1782-ben Ba­ka­bá­nyán lett lel­kész. 1778 és 1785 kö­zött pe­dig ő töl­töt­te be az egy­ko­ri Bá­nyai Egy­ház­ke­rü­let szu­per­in­ten­den­si szé­két. Ké­sőbb Tu­ro­po­lyán és Bá­ton élt. Itt, a Hont vár­me­gyei, ve­gyes la­kos­sá­gú fa­lu­ban hunyt el 1809. feb­ru­ár 12-én.

Egy­há­zi szol­gá­la­ta és ter­mé­szet­tu­do­má­nyos ak­ti­vi­tá­sa mel­lett igen ter­mé­keny szer­ző­ként is nyil­ván­tart­juk. 1783-ban Po­zsony­ban je­lent meg C. F. Gel­lert egy­há­zi éne­ke­i­nek szlo­vák for­dí­tá­sa. 1790-ben egy la­tin nyel­vű ál­le­ve­let jegy­zett, me­lyet ál­lí­tó­la­go­san II. Jó­zsef csá­szár éle­te utol­só nap­ja­i­ban in­té­zett a pá­pá­hoz és a püs­pö­kök­höz. Sel­mec­bá­nyán ad­ták ki 1802-ben a Leg­főbb sza­bá­lyok a szlo­vák he­lyes­írás­hoz cí­mű mű­vét szlo­vák nyel­ven. Ugyan­csak szlo­vá­kul lá­tott nap­vi­lá­got Gróf Beny­ovsz­ky Mó­ric em­lé­ke­ze­tes ka­land­jai cí­mű, 1808-ban Po­zsony­ban ki­adott mű­ve. Ne­vé­hez fű­ző­dik to­váb­bá a Ha­ma­li­ar (Ha­ma­li­ár, Ham­al­jár) Már­ton bá­nya­ke­rü­le­ti szu­per­in­ten­dens szá­má­ra ké­szí­tett ti­zen­há­rom kan­ci­o­ná­lé, az­az a nép szá­má­ra írt éne­kes­könyv a 18–19. szá­zad for­du­ló­ján.

Re­zsa­bek Nán­dor