A hét témája

Szep­tem­ber 25-én lep­lez­tük le Bu­da­pes­ten, a De­ák té­ren Vigh Ta­más szob­rász­mű­vész Szteh­lo Gá­bor­ról ké­szült al­ko­tá­sát. Öröm volt lát­ni, hogy hí­ve­ink meg­töl­töt­ték a ha­tal­mas temp­lo­mot. A ko­ráb­bi­ak­nál sok­kal élén­kebb­nek bi­zo­nyult a mé­dia ér­dek­lő­dé­se is. Ami pe­dig kü­lö­nö­sen vá­rat­lan volt, az a po­li­ti­ku­sok je­len­lé­te. A tel­jes­ség igé­nye nél­kül: el­jött – a szo­bor­ál­lí­tást tá­mo­ga­tó Tán­csics Mi­hály Ala­pít­vány el­nö­ke­ként – Gyur­csány Fe­renc ko­ráb­bi mi­nisz­ter­el­nök, Demsz­ky Gá­bor fő­pol­gár­mes­ter és he­lyet­te­se, Hor­váth Csa­ba, va­la­mint szá­mos or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő és pol­gár­mes­ter.

Nem il­lő a temp­lom­ban a párt­hoz va­ló kö­tő­dést vizs­gál­ni, de azért az fel­tűnt, hogy a je­len le­vő ak­tív po­li­ti­ku­sok több­sé­ge a je­len­le­gi kor­mány­hoz kö­tő­dik. Egy­szer­re ennyi szo­ci­a­lis­ta és li­be­rá­lis po­li­ti­kus rit­kán van je­len evan­gé­li­kus temp­lom­ban. A Szteh­lo Gá­bor ál­tal egy­kor fel­ka­rolt Ke­ve­há­zi Lász­ló nyu­gal­ma­zott lel­kész ál­tal hi­te­le­sen hir­de­tett ige őket is meg­szó­lít­hat­ta. Sok po­li­ti­kus alig­ha­nem Do­náth Lász­ló kép­vi­se­lő, evan­gé­li­kus lel­kész sze­mé­lyes hí­vá­sá­ra jött, aki­nek két­ség­te­le­nül orosz­lán­ré­sze van ab­ban, hogy ez a szo­bor – sok bi­zony­ta­lan­ság után – el­ké­szült, és a fő­vá­ros szí­vé­ben, az „In­su­la Lu­the­ra­na” előtt fel­ál­lít­hat­ták. A bé­kás­me­gye­ri lel­ki­pász­tor ez­zel a szer­ve­ző mun­ká­já­val be­val­lot­tan édes­any­ja em­lé­ké­nek is ál­do­zott, hi­szen az író és új­ság­író Bo­zó­ky Éva ren­dez­te saj­tó alá és ad­ta ki Is­ten ke­zé­ben cím­mel Szteh­lo Gá­bor nap­ló­ját.

Sok ta­nul­ság­gal szol­gál a más­na­pi tu­dó­sí­tá­sok fi­gyel­mes ol­va­sá­sa. Szteh­lo Gá­bor te­vé­keny­sé­gé­ről ér­dem­ben ke­vés szó esett. A mé­dia in­ger­kü­szö­bét ta­lán Prőh­le Ger­gely fel­ügye­lő­nek az a mon­da­ta ér­te el, hogy Szteh­lo Gá­bor Lu­ther-ka­bát­já­nak ol­tal­má­ban egy­aránt he­lyet ka­pott az el­hur­colt zsi­dó szü­lők, majd a há­bo­rú után a le­csu­kott, ki­te­le­pí­tett csend­őr­pa­rancs­nok gyer­me­ke. Né­mely tu­dó­sí­tás­ban leg­in­kább a név­sor­ol­va­sás volt hang­sú­lyos: so­rol­ták és so­rol­ták, ki min­den­ki volt je­len. Egy elem­zés ar­ra mu­ta­tott rá, hogy „öt éve még nem volt ilyen nép­sze­rű szo­ci­a­lis­ta–sza­bad de­mok­ra­ta kö­rök­ben a szo­ci­a­liz­mus­ban el­le­he­tet­le­ní­tett lel­kész”; ak­kor a bu­da­vá­ri em­lék­táb­lá­nál Po­kor­ni Zol­tán mon­dott be­szé­det, és Or­bán Vik­tor he­lye­zett el ko­szo­rút. Egy in­ter­ne­tes por­tál pe­dig – a szo­bor­ava­tá­son meg­je­lent kö­zé­le­ti em­be­rek­re utal­va – „szél­há­mos ha­za­áru­lók­ról” be­szél. A Szteh­lo Gá­bor ne­vét „úton-út­fé­len har­so­gó” egy­há­zi ve­ze­tők és po­li­ti­ku­sok pe­dig – e mé­di­um sze­rint – „So­ros György vagy a Ma­zsi­hisz, meg az IMF és a Vi­lág­bank, vagy ép­pen a su­kor­ói Mr. Blum” ke­gye­it ke­re­sik. Gon­dol­ni sem me­rek ar­ra, hogy en­nek il­luszt­rá­lá­sá­ul szol­gál­na az a kép, ame­lyen a szo­bor tö­vé­ben ép­pen Sch­we­i­tzer Jó­zsef fő­rab­bi­val fo­gok ke­zet…

Ma­gam is azok kö­zé tar­to­zom, akik a ta­lap­zat „Szteh­lo 1944” fel­ira­tát egy­ol­da­lú­nak ér­zik, hi­szen köz­is­mert, hogy a lel­kész a há­bo­rú után az osz­tály­ide­gen­nek ki­ki­ál­tot­tak gyer­me­ke­it men­tet­te ugyan­ilyen lel­kü­let­tel – ez a sis­ter­gő in­du­lat azon­ban tá­vol áll tő­lem. Szteh­lo Gá­bor em­lé­ké­hez egy­aránt mél­tat­lan az ak­tu­ál­po­li­ti­kai ha­szon­le­sés és a gyű­lö­let­kel­tés.

Két nap­pal a szo­bor­ava­tás után Bu­da­vár­ban pré­di­kál­tam, ab­ban a gyü­le­ke­zet­ben, ahol rö­vid ide­ig – se­géd­lel­kész­ként – Szteh­lo Gá­bor is szol­gált. A temp­lom­ban sze­ré­nyen meg­hú­zód­va ott ült le­á­nya és uno­ká­ja. Az is­ten­tisz­te­let utá­ni be­szél­ge­tés so­rán nagy meg­könnyeb­bü­lés­sel ta­pasz­tal­tam, hogy a fent jel­zett egyik vagy má­sik tor­zu­lást ők nem iga­zán vet­ték ész­re, mi­vel – kül­föl­dön él­vén – nem is­me­rik a mi acsar­ko­dó vi­szo­nya­in­kat. If­jabb Szteh­lo Gá­bor ar­cát is úgy őr­zöm em­lé­ke­ze­tem­ben, mint aki könnye­it tör­li a szo­bor­ava­tás­kor. A va­sár­na­pi tex­tus a Ko­los­sé-le­vél egy sza­ka­sza volt, ben­ne ez a mon­dat: „Az oda­fenn­va­lók­kal tö­rőd­je­tek, ne a föl­di­ek­kel.” (Kol 3,2)

Pré­di­ká­ci­óm­ban nem idéz­tem, de az­óta ben­nem mo­toz Weö­res Sán­dor­nak a pá­li fel­hí­vás­ra rí­me­lő két so­ra a föl­di és az égi ha­ta­lom kü­lönb­sé­gé­ről: „»Amit ne­kem adsz: min­den­ki­nek adod«, hir­de­ti a föl­di ha­ta­lom. / »Amit min­den­ki­nek adsz: ne­kem adod«, hir­de­ti az égi ha­ta­lom.” A föl­di ha­ta­lom to­tá­lis igénnyel ki akar­ja sa­já­tí­ta­ni az em­bert, az égi ha­ta­lom vi­szont fel­sza­ba­dít­ja őt az em­ber­társ szol­gá­la­tá­ra. Szteh­lo Gá­bor so­hasem föl­di ha­tal­ma­kat szol­gált, így azok ma sem sa­já­tít­hat­ják ki őt.

Va­sár­nap dél­után csa­lá­dom­mal ki­sé­tál­tunk a Far­kas­rét­re. Ott, a te­me­tő­ben vég­re el­ült a har­so­gó lár­ma. Csend­ben meg­áll­tunk Szteh­lo Gá­bor sír­já­nál. A nagy­lány a fel­ira­to­kat bön­gész­te: Szteh­lo, Szen­czy, Hag­gen­ma­cher… Fi­unk­nak eszé­be ju­tott va­la­mi a Szteh­lo éle­té­ről gyer­me­kek szá­má­ra írt Kis­ta­más cí­mű könyv­ből. A ki­csi pe­dig szót­la­nul össze­sze­dett egy ma­rék gesz­te­nyét, és vi­rág alak­ban a sír­ra tet­te őket. Itt, a te­me­tő­ben vég­re nem ér­vé­nye­sült a föl­di ha­tal­mak ural­mi igé­nye. A ha­lál és a fel­tá­ma­dás mezs­gyé­je csak­is az égi ha­ta­lom­nak van alá­vet­ve. An­nak a Jé­zus­nak, aki ezt mond­ta: „Ne­kem ada­tott min­den ha­ta­lom mennyen és föl­dön.”

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület