A hét témája

»A né­met ka­to­nát ala­kít­va ér­tet­tem meg iga­zán…«

Még ta­vasszal, egy át­la­gos tan­év utol­só nagy haj­rá­ja előt­ti na­pok­ban su­hant át a gon­do­lat Sztró­kay Edit, a Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um hit­ok­ta­tó és tör­té­ne­lem­ta­ná­ra fe­jén, hogy hi­szen Szteh­lo Gá­bor fa­so­ri di­ák (is) volt, és most Szteh­lo-év van – ak­kor te­hát ren­dez­ni kel­le­ne egy or­szá­gos ver­senyt a fa­so­ri gim­ná­zi­um­ban! Egy­há­zunk dia­kó­ni­ai osz­tá­lya – amely öröm­mel ka­rol­ta fel az öt­le­tet – anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­val szep­tem­ber 25-én és 26-án le­zaj­lott az or­szá­gos ver­seny.

A fa­so­ri evan­gé­li­kus és ka­to­li­kus hit­ok­ta­tók Ben­ce Or­so­lya is­ko­la­pszi­cho­ló­gus­sal kö­zö­sen ala­po­san elő­ké­szí­tet­ték a ve­tél­ke­dést. Ma­ga a je­lent­ke­zé­si ha­tár­idő jel­ké­pes volt: Szteh­lo Gá­bor ha­lá­lá­nak 35. év­for­du­ló­ja, má­jus 28.

Vé­gül hat is­ko­la ál­lí­tott ki há­rom­fős csa­pa­to­kat, ame­lyek a nyár­ra meg­kap­ták az ol­vas­má­nyo­kat a fel­ké­szü­lés­hez: Szteh­lo Gá­bor Is­ten ke­zé­ben cí­mű ön­élet­írá­sát, va­la­mint D. Ke­ve­há­zi Lász­ló újon­nan meg­je­lent Szteh­lo-élet­raj­zát; ez utób­bit ki is küld­ték a szer­ve­zők min­den je­lent­ke­ző­nek.

A csa­pa­tok­nak ti­zen­öt fel­ada­tot kel­lett meg­ol­da­ni­uk. Volt kö­zöt­tük konk­rét tu­dás­ra rá­kér­de­ző (pél­dá­ul mely ut­cák­ban áll­tak a me­ne­kült­ott­ho­nok a há­bo­rú alatt?), és vol­tak já­té­ko­sabb, kre­a­tí­vabb tí­pu­sú­ak. Az utób­bi­ak kö­zül lás­sunk né­hány pél­dát, ame­lyek vissza­ad­ják a ver­seny jel­le­gét, han­gu­la­tát.

Mi­vel Szteh­ló­ra finn­or­szá­gi ösz­tön­dí­jas­ként nagy ha­tás­sal volt az ot­ta­ni éb­re­dé­si moz­ga­lom, és kint tar­tóz­ko­dá­sa ide­jén ma­gá­nak is kül­ső­leg ki­csit „fin­né” kel­lett vál­nia, a fel­adat egy ak­ko­ri finn fri­zu­ra el­ké­szí­té­se volt! Mi­vel a ké­sőb­bi gye­rek­vá­ros, Ga­u­dio­po­lis új­ság­já­ban rend­sze­re­sen je­len­tek meg ver­sek a gye­re­kek­től (Or­bán Ot­tó köl­tő is itt kezd­te iro­dal­mi pá­lyá­ját), a mos­ta­ni ver­seny­zők­nek is ver­set kel­lett ír­ni­uk. Volt dra­ma­ti­zá­lás – a gyer­mek­men­tő ak­ci­ók va­la­me­lyik jel­leg­ze­tes pil­la­na­tát kel­lett vissza­ad­ni – és olyan fel­adat is, amely­ben egy-egy már fel­nőtt Szteh­lo-gye­rek írás­ban ka­pott vissza­em­lé­ke­zé­sét kel­lett meg­je­le­ní­te­ni.

– Rend­kí­vül szí­nes és ér­de­kes al­kal­mon ve­het­tünk részt – vé­le­ke­dett Me­ré­nyi Zsu­zsa, a zsű­ri el­nö­ke, a Szteh­lo Gá­bor Gyer­mek- és If­jú­ság­se­gí­tő Ala­pít­vány el­nö­ke. – A di­á­kok meg­le­pő­en pon­tos tár­gyi tu­dás­sal, szá­mom­ra szo­kat­lan fel­ké­szült­ség­gel ér­kez­tek. Ta­lán annyi ta­nul­sá­got le­von­tam ma­gam­nak, hogy a rész­ada­tok is­me­re­te még nem je­len­ti fel­tét­le­nül az egész kor meg­ér­té­sét. Úgy ér­zé­kel­tem, hogy a nagy kor­sza­kok – pél­dá­ul a há­bo­rú előt­ti és utá­ni – még nem vál­tak szét a gon­do­la­ta­ik­ban, a tör­té­nel­mi „jel­ző­osz­lo­pok” még csúsz­kál­nak. En­nek el­le­né­re az öt­le­tes fel­ada­tok­nak kö­szön­he­tő­en ér­zé­sem sze­rint ko­mo­lyan be­le tud­ták él­ni ma­gu­kat a há­bo­rú és az azt kö­ve­tő évek szá­muk­ra szin­te el­kép­zel­he­tet­len kö­rül­mé­nye­i­be.

Ami­kor vissza­em­lé­ke­zést kel­lett elő­ad­ni­uk, meg­ra­ga­dott, hogy egyik-má­sik di­ák mennyi­re hi­te­le­sen és mély lel­ki­ség­gel tud­ta élet­re kel­te­ni a buj­ká­lás szül­te fé­le­lem ke­ve­re­dé­sét a sze­re­tet és kö­zös­ség ere­jé­vel. Tet­szett, ahogy a na­pot ke­ret­be fog­lal­ták Szteh­lo Gá­bor sze­mé­lyes lel­ki gon­do­la­tai és sza­vai: reg­gel egy 1973-ban Svájc­ban már el­hang­zott pré­di­ká­ci­ó­ját ol­vas­ták fel, a nap vé­gén pe­dig egy imád­sá­ga zár­ta az együtt­lé­tet, amely így egy­ben lel­ki al­ka­lom­má is vált, a ver­sen­gé­sen túl­lép­ve. Csak gra­tu­lál­ni tu­dok Sztró­kay Edit­nek és fa­so­ri kol­lé­gá­i­nak!

A De­ák té­ri csa­pat vég­zett az el­ső he­lyen, szo­ros ver­seny­ben a kü­lön­dí­jas fa­so­ri di­á­kok­kal, őket pe­dig Nyír­egy­há­za és Kő­szeg kö­vet­te.

Ho­gyan él­te meg a kor­szak és Szteh­lo Gá­bor sze­mé­lyi­sé­gé­nek meg­is­me­ré­sét a nyer­tes együt­tes?

– En­gem a szín­ját­szó fel­adat fo­gott meg a leg­job­ban – mond­ta Pet­ri Dá­vid ti­ze­di­kes ta­nu­ló. – Elő kel­lett ad­nunk azt a je­le­ne­tet, ami­kor a kis zsi­dó gye­re­kek éne­kel­tek a né­met ka­to­nák­nak, úgy, hogy min­den­ki tud min­dent, még­is min­den­ki úgy tesz, mint­ha nem tud­na sen­ki sem­mit. Szteh­lo Gá­bor vég­te­len hi­té­nek és bá­tor­sá­gá­nak kö­szön­he­tő­en meg­szó­lal az ének­szó a ha­lál ár­nyé­ká­ban, és sen­ki­nek nem lesz sem­mi ba­ja. Na ott, a né­met ka­to­nát ala­kít­va ér­tet­tem meg iga­zán Szteh­lo Gá­bor gyer­mek­men­tő szol­gá­la­tá­nak nagy­sá­gát.

– Hit­tan­ta­ná­runk, Sán­dor Éva biz­ta­tott, hogy in­dul­junk a ver­se­nyen, majd se­gí­tett fel­ké­szül­ni – mond­ja Kiss Zsu­zsa. – Kö­zö­sen meg­néz­tük a Szteh­lo-ki­ál­lí­tást az evan­gé­li­kus mú­ze­um­ban, együtt meg­be­szél­tük az élet­rajz és a nap­ló alap­ján Szteh­lo éle­té­nek főbb pont­ja­it. Én ma­gam az egyik kis zsi­dó gye­rek vol­tam a szín­da­rab­ban. Mi­köz­ben éne­kel­tem az Erős vár a mi Is­te­nünk cí­mű éne­ket, tel­jes erő­vel meg­ra­ga­dott az az ér­zés, hogy most kez­dem csak ér­te­ni, mit je­len­tett fél­ni és meg­ment­ve len­ni.

Ko­czor Már­ta így val­lott a fel­ké­szü­lés és ver­seny so­rán meg­is­mert gyer­mek­men­tő­ről:

– Fan­tasz­ti­ku­san pél­da­ér­té­kű­vé vált szá­mom­ra, aho­gyan elő­íté­le­tek nél­kül volt ké­pes sze­ret­ni! A bá­tor­sá­ga és tet­tei pe­dig szin­te hi­he­tet­le­nek szá­mom­ra. A meg­men­tett gye­re­kek – de én ma­gam is – sze­re­te­tet és em­ber­sé­get ta­nul­tak tő­le. Amíg ezt a szín­da­ra­bot el nem ját­szot­tuk, nem tud­tam ma­gam be­le­kép­zel­ni iga­zán a há­bo­rú bor­zal­ma­i­ba.”

Ho­gyan lát­ta a ver­seny ta­nul­sá­ga­it Já­nos Ju­dit fa­so­ri hit­ok­ta­tó, egyik szer­ve­ző és elő­ké­szí­tő?

– Tet­szett a jó prog­ram! A di­á­kok már pén­te­ken meg­ér­kez­tek az or­szág kü­lön­bö­ző ré­sze­i­ből, és együtt vet­tünk részt az or­szá­gos ren­dez­vény­so­ro­zat egyik al­kal­mán, a Szteh­lo- szo­bor le­lep­le­zé­sén. Kö­zö­sen néz­tük meg a na­gyon sze­mé­lyes han­gu­la­tú ki­ál­lí­tást, majd vé­gig­néz­tük az 1984-ben ké­szült já­ték­fil­met, a Ga­u­dio­po­list, amely a há­bo­rú utá­ni gye­rek­vá­ros éle­tét mu­tat­ta be. Ezek az él­mé­nyek is kö­zös­ség­gé ko­vá­csol­tak min­ket, és in­ten­zí­ven kö­zénk hoz­ták a múl­tat. Így in­dul­tunk ne­ki a más­na­pi szí­nes fel­adat­özön­nek.

Az egyik leg­fon­to­sabb ta­nul­ság szá­mom­ra, hogy mi­lyen so­kat emel egy al­kal­mon a jó zsű­ri! Me­ré­nyi Zsu­zsa Szteh­lo-ku­ta­tó és Bu­da An­na­má­ria, a dia­kó­ni­ai osz­tály ve­ze­tő­je nem győz­te biz­tat­ni a di­á­ko­kat, hogy itt per­sze lesz­nek és let­tek he­lye­zet­tek és kü­lönb­sé­gek, de va­ló­já­ban mind­annyi­an nyer­te­sek va­gyunk, mert a fel­ké­szü­lés és az együtt töl­tött más­fél nap alatt meg­is­mer­tünk egy hu­sza­dik szá­za­di Krisz­tus-kö­ve­tőt. Meg­is­mer­jük, ez­ál­tal meg­sze­ret­jük és adott eset­ben kö­vet­het­jük pél­dá­ját. Vé­gül is így vol­tam ez­zel én ma­gam is: a fel­ada­tok elő­ké­szí­té­se so­rán, va­la­mint lát­va a di­á­kok lel­ke­se­dé­sét ma­gá­val ra­ga­dott Szteh­lo Gá­bor sze­mé­lye és éle­te.

A ver­seny­ző di­á­kok az­óta már vissza­zök­ken­tek a há­zi fel­ada­tok és fe­le­lé­sek vi­lá­gá­ba. De ta­lán nem csak a dia­kó­ni­ai osz­tály aján­dé­ka­it vit­ték út­ra­va­ló­ul: a sváj­ci cso­ki­kat, a nem­rég ki­adott, leg­újabb Szteh­lo-vissza­em­lé­ke­zé­se­ket és a könyv­utal­vá­nyo­kat. Ta­lán mel­lé­jük sze­gő­dött a meg­ele­ve­ne­dett Szteh­lo Gá­bor is

Itt­zés Szil­via