Keresztény szemmel

La­punk elő­ző szá­má­ban rö­vid tu­dó­sí­tást ol­vas­hat­tunk ar­ról, hogy az Oros­há­zi Evan­gé­li­kus Óvo­da, Ál­ta­lá­nos Is­ko­la és Gim­ná­zi­um fel­vet­te Szé­kács Jó­zsef ne­vét. Gon­do­lom, leg­több ked­ves ol­va­sónk ha­mar na­pi­rend­re tért a hír fe­lett… Pe­dig úgy vé­lem, hogy már ma­ga az „is­ko­la­ke­resz­te­lő” té­nye, de kü­lö­nö­sen is a szé­ká­csi örök­ség ak­tu­a­li­tá­sa meg­ér­de­mel még egy kis fi­gyel­met.

Nem biz­tos, hogy tu­da­to­sult ben­nünk, hogy a név­adás jo­ga az egyik leg­nagy­sze­rűbb em­be­ri pri­vi­lé­gi­um, amit Is­ten­től kap­tunk. Meg­ka­pó­an ked­ves rész­le­te a te­rem­tés­tör­té­net­nek, ami­kor a vi­lág­min­den­ség Ura és Al­ko­tó­ja, akár egy gyön­géd, fi­gyel­mes szü­lő oda­vi­szi Ádám­hoz a ne­ki for­mált ál­la­to­kat, „hogy lás­sa, mi­nek ne­ve­zi; mert min­den élő­lény­nek az a ne­ve, ami­nek az em­ber ne­ve­zi” (1Móz 2,19).

A Te­rem­tő aján­dé­ka­it iga­zán ak­kor fo­gad­juk el sze­mé­lye­sen, ami­kor ne­vet adunk ne­kik, mint ahogy ő is ak­kor fo­gad el min­ket sze­mély sze­rint, ami­kor ke­reszt­sé­günk­ben ne­vün­kön szó­lít, ahogy ez a klasszi­kus pró­fé­ci­á­ban ol­vas­ha­tó: „…ne­ve­den szó­lí­tot­ta­lak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Eb­be az össze­füg­gés­be ér­de­mes el­he­lyez­ni azt az ör­ven­de­tes fel­ada­tot is, ami­kor már jó elő­re ne­vet vá­lasz­tunk szü­le­ten­dő gyer­me­künk­nek. S ezért kap­nak ne­vet még ked­venc há­zi­ál­la­ta­ink is…

Né­mi túl­zás­sal eb­be a sor­ba il­leszt­he­tő az is, ami­kor egy in­téz­mény ne­vet vá­laszt, ez­zel is ki­fe­jez­ve sze­mé­lyes kö­tő­dé­sét az adott kö­zös­ség­hez. Egy­há­zi in­téz­mény ese­té­ben a név­vá­lasz­tás egy­faj­ta hit­val­lás is, a név­adó lel­ki, szel­le­mi örök­sé­gé­nek tu­da­tos fel­vál­la­lá­sa. Egy­út­tal el­is­me­ré­se an­nak is, hogy az im­már „meg­ke­resz­telt”, né­ven szó­lí­tott in­téz­mény­ben há­lás szív­vel fel­fe­dez­tük Is­ten aján­dé­kát.

Ugyan­ak­kor egy-egy ne­vet fel­ven­ni és hor­doz­ni el­kö­te­le­ző fe­le­lős­sé­get is je­lent. Egy­faj­ta rang, ha va­la­ki „ben­kás, ber­zse­nyis, kos­sut­hos, pe­tő­fis” di­ák vagy ép­pen pe­da­gó­gus le­het…

Jó­ma­gam im­már negy­ven éve érett­sé­giz­tem a nyír­egy­há­zi Köl­csey Fe­renc Gim­ná­zi­um­ban, de ma is él ben­nem a „köl­cseys” ön­tu­dat. A szat­már­cse­kei köl­tő töb­bet je­lent szá­mom­ra, mint a Him­nusz szer­ző­je, hi­szen sok­kal rész­le­te­seb­ben ta­nul­tunk ró­la, mint más is­ko­lák di­ák­jai.

Meg­győ­ző­dé­sem, hogy böl­csen dön­töt­tek az oros­há­zi­ak, ami­kor a két­száz éves ju­bi­le­um ap­ro­pó­já­ból fel­vet­ték a vá­ros szü­löt­té­nek, Szé­kács Jó­zsef püs­pök­nek a ne­vét. Nem­csak azért, mert ez­zel ők let­tek a Szé­kács­ról el­ne­ve­zett első ok­ta­tá­si in­téz­mény ha­zánk­ban, ha­nem azért is, mert a szé­ká­csi örök­ség még iga­zán fel nem tárt és ki nem ak­ná­zott kin­cse egy­há­zunk­nak.

Ezt az örök­sé­get re­me­kül sum­máz­ta az ün­ne­pi al­ka­lom­ra ké­szült meg­hí­vó­ra vá­lasz­tott, szé­ká­csi ars po­e­ti­ca: „Igaz­sá­got szól­ni sze­re­tet­ben!” Te­li­ta­lá­lat volt a név­fel­vé­te­li ün­nep­ség idő­zí­té­se is – ép­pen ok­tó­ber 31-re –, hi­szen a bib­li­ai ih­le­tett­sé­gű mot­tó re­for­má­to­ri örök­sé­günk­kel is tö­ké­le­tes össz­hang­ban van.

Igaz­ság és sze­re­tet, tör­vény és evan­gé­li­um össze­tar­to­zá­sa nem csu­pán el­vont dog­ma­ti­kai té­tel, ha­nem alap­ve­tő vo­ná­sa Lu­ther Már­ton sze­mé­lyi­sé­gé­nek is. Ez a fel­is­me­rés nem­csak teo­ló­gi­ai és pe­da­gó­gi­ai el­ve­it ha­tá­roz­ta meg, de gya­kor­la­ti éle­tét is fém­jel­zi. Így tisz­tel­jük ben­ne egy­szer­re a Szent­írás dok­to­rát, a tu­dós bib­lia­for­dí­tót és a sze­re­tő hit­vest és édes­apát.

Ab­ban az is­ko­lá­ban, ahol Jé­zus a Mes­ter, Szé­kács is – Lu­ther­hez ha­son­ló­an – szor­gal­mas és en­ge­del­mes ta­nít­vány volt. Ná­la sem vált kü­lön a szív és a fej, az ér­ze­lem és az ér­te­lem, a hit és a tu­dás. Egy­szer­re volt tu­dós pap, az Aka­dé­mia meg­be­csült tag­ja, is­ko­la­ala­pí­tó és a Pro­tes­táns Egy­há­zi és Is­ko­lai Lap el­ső szer­kesz­tő­je, va­la­mint a gyen­gé­ket fel­ka­ro­ló Egye­te­mes Gyám­in­té­zet szol­gá­la­tá­nak el­in­dí­tó­ja, hat gyer­mek gon­dos édes­ap­ja…

Örök­sé­ge nem­csak az oros­há­zi­ak szá­má­ra ins­pi­rá­ló ki­hí­vás, ha­nem szá­mom­ra is sze­mély sze­rint el­kö­te­le­ző, nem min­dig könnyű örök­ség. Azon a szó­szé­ken pré­di­kál­ha­tok, ahol hí­res ár­ví­zi be­szé­dé­vel jog­gal vív­ta ki „az or­szág pap­ja” meg­tisz­te­lő cí­met… Ké­pé­vel na­pon­ta ta­lál­ko­zom a püs­pö­ki hi­va­tal tár­gya­ló­já­ban. Ott, ahol oly sok ülés zaj­lik, időn­ként igaz­ság-, más­kor pe­dig sze­re­tet-de­fi­cit­tel… Ott, ahol ezen az őszön fe­gyel­mi ta­ná­csi tár­gya­lá­sok so­rát va­gyunk kény­te­le­nek foly­tat­ni lel­ké­szek, fel­ügye­lők, gyü­le­ke­ze­tek ke­ser­ves krí­zi­se­i­vel szem­be­sül­ve…

A Lu­ther-ka­bá­tos Szé­kács Jó­zsef csak né­mán „fi­gyel” min­ket az im­po­záns mé­re­tű fest­mény­ről. Uj­já­val az igaz­ság és a sze­re­tet for­rá­sá­ra, az előt­te lé­vő nyi­tott Bib­li­á­ra mu­tat. Ne­künk sze­ge­ző­dik a meg­ke­rül­he­tet­len kér­dés: va­jon iga­zat szó­lunk-e sze­re­tet­ben?! Va­jon dön­té­se­ink­ben vál­lal­juk-e az igaz­ság és a sze­re­tet gyak­ran egy­más­nak fe­szü­lő ket­tős­sé­gét, amely­nek döb­be­ne­te­sen pré­di­ká­ló szim­bó­lu­ma a gol­go­tai ke­reszt?

A ke­reszt­fá­nak er­ről a tün­dök­lő tit­ká­ról ol­vas­ha­tunk Fa­bi­ny Ti­bor val­lo­má­sá­ban, a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent Irány­vál­tás (Lu­ther Ki­adó, Her­me­ne­u­ti­kai Ku­ta­tó­köz­pont, 2009., 120. o.) cí­mű kö­tet­ben: „Krisz­tus ke­reszt­jé­nek pe­dig két fó­ku­sza van: az egy­más­ba ál­lan­dó­an át­ját­szó igaz­ság és sze­re­tet. Krisz­tus­ban cso­dá­la­to­san meg­va­ló­sult e két, lát­szat­ra el­len­té­tes irá­nyú erő egy­sé­ge. (… ) Az igaz­ság meg­óv­ja a sze­re­te­tet at­tól, hogy a nagy­lel­kű­ség­ből gyen­géd­ség­gé vál­jék (…) A sze­re­tet vi­szont meg­óv­ja az igaz­sá­got az igaz­ság­ta­lan­ság ke­mény­sé­gé­től (…) Az igaz­ság a sze­re­tet fé­nye és sa­va, a sze­re­tet pe­dig az igaz­ság tü­ze és me­le­ge.”

A ju­bi­le­u­mi év vé­gé­hez kö­ze­led­ve hadd idéz­zek be­fe­je­zé­sül egy igen­csak ak­tu­á­lis Szé­kács-imád­ság­rész­le­tet: „Irtsd ki kö­zü­lünk a köz­sze­re­tet, az egyet­ér­tés, a test­vé­re­se­dés aka­dá­lya­it… s add meg­gon­dol­nunk, hogy te min­den nép­ben la­ko­zol…”

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület