A vasárnap igéje

AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ (ÖRÖK ÉLET) VASÁRNAPJA – MK 13,24–27

Van valami megnyugtató abban, ahogy emberek a világ, a Föld, az élet eredetéről vitatkoznak. Hogy ebben mi a megnyugtató? Az, hogy érveljenek akár tudományos kutatások eredményeivel, akár hitbeli tantételekkel, mindenképpen egyetértenek abban, hogy a világunk keletkezett. Azaz, hogy nem volt mindig. Van létrejötte, bármilyen módon is történt az. Van kezdete. S aminek kezdete van, annak van vége is. Mikorja, hogyanja lehet vita tárgya, de az, hogy lesz, az nem. Ma már egyre többször bukkan fel ez a gondolat a legkülönbözőbb formában.

A végső idők tehát témává lettek. De lám: nem új keletű témává. Jézus maga is beszél róla tanítványaival. És téved, aki azt hiszi, Jézus e szavakkal ijesztgetni akar. Hogy így akar kerítőhálójába terelni, mint a vadászaton a hajtók a megrémített és menekülésre késztetett vadat. Ahogy Jézus beszél erről, az nem fenyegető. De nem is szentimentális, nem bizonytalan, nem fantáziaszülemény. Prófétai szavak csendülnek vissza benne. Tényszerű, szinte száraz jövőrajz. Sosem látott jelenségekről és történésekről.

Mégis: valahonnan ismerős a kép. Csak éppen fordítva. Visszafelé. A Biblia első lapjairól ismerős: ahogy a káoszból – Isten szavára – élhető, materiális világ formálódik. Először a világosság, majd az egek erői, a boltozat a vizekkel, a láthatóvá váló szárazföld, no meg az égitestek, hogy aztán egy békés és minden szükséges jóval ellátott világban leljen otthonra az első emberpár. Jézus szavaiból kirajzolódik: a jelzett napokban mindez a visszájára fordul. Mintha a teremtő hatalom visszafelé is megtenné e lépéseket. Az élhető jólét helyét nagy nyomorúság veszi át, ezt követően elsötétülnek az égitestek, ez egek erői megrendülnek. A stabil világrend felborul. Végül a világosság is sajátossá lesz: az már a teljes dicsőségében, hatalommal megjelenő Emberfia fényessége.

Milyen szerep jut ebben az egyetemes változásban az embernek? „Meglátják az Emberfiát.” Nagy változást idéz elő mindez az emberekben is. Nem a nyomorúság köti le a figyelmüket, nem is a változások hatásaival foglalkoznak. S a megjelenő Emberfiára sem csupán felkapják a fejüket, vagy nézegetik, mint egy műtárgyat. Meglátják. Látják azt, amit nem láttak meg a Golgota keresztfájának üzenetében, a húsvéti örömhírben, a Jézus által adott jelekben és szavakban. Amit a prófétai szóban sem láttak meg, és saját életük számtalan tapasztalása sem láttatott meg velük.

Sőt ez az egyetlen, amit tesznek: csak meglátják. Nem kezdik el rutinosan értelmezni, megmagyarázni, tudományos alapokra helyezni. És nem is hárítják, nem is bagatellizálják. Csak látják. Ám ebben a látásban ott van már annak a felismerése is, hogy ez alól senki nem vonhatja ki magát. Sőt: mindenki megérti, hogy az a nézete, miszerint ő ezen kívül áll, mindig is téves volt. Soha nem volt teljesen független ettől a hatalomtól, bármennyire így akarta is hinni. S ez a meglátás egyben annak felismerése is, hogy ha mindezt a rendelkezésre álló lehetőségek idején fogadta volna el, akkor most nem így állna itt. Akkor nem kerítenék hatalmukba a rémület erői, nem bámulna bénultan. Kiszolgáltatott tehetetlenséget sem érezne. Mert mindeközben jól tudja: ez nem csupán egy új epizód az életében. Innen nincs visszazökkenés a jól megszokott hétköznapokba… Már nem kívülállóként szemlélődik, hanem része a történésnek.

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja az örök életről szól. És nem csupán Jézus örök életéről!

Ez a dicsőségben és hatalommal fellépő Jézus nem azért tér vissza, hogy fürödjön ebben a dicsőségben, és egyértelművé tegye a hatalmát! Ő egyszersmind az övéiért tér vissza. Elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék a választottakat. Az Istennel mindaddig eleven kapcsolatban levőket. Akik az Úr hatalmát és jelenvalóságát addig is nyilvánvalónak tekintették, amikor az még csak a füleik, nem pedig a szemeik számára tárulkozott fel.

Akkor elküldi angyalait az összegyűjtésre. Akkor – és nem előbb. Hiába is szeretnénk jó előre tudni, hogy van-e még pótolnivalónk az Igazság megjelenéséig. Hiába is szeretnénk biztosítani magunknak az „Atyám áldottai” jelzőt. Mert hatalmas változás vár azokra is, akiket az angyalok kosarukba összegyűjtöttek; számukra akkor lesz valósággá, amit addig hittek: megváltottságuk, elhívottságuk, választott voltuk. Visszafordíthatatlan, rendíthetetlen valósággá. A bűnbocsánat, az új élet elvehetetlen valóságává. Számukra mindebben beteljesedik Isten megannyi hittel és reménységgel megélt ígérete, amely kísérte, vezette őket életük addigi útján. Csalhatatlanul, tévedhetetlenül és alaposan végzik el küldetésüket az angyalok!

Nagy változást hozó idő lesz az minden és mindenki számára. De már ma hirdeti Urunk: ahogyan volt e világnak kezdete, létrejötte, ugyanúgy elkövetkezik a vége is. Burkolózhat mindkettő homályba, övezhetik tudományos és hitbeli tanítások, mégis mindegyik csak azt erősíti: volt kezdet, és lesz vég. Akik Istenéi, azok viszont azt is jól tudják: Jézus Krisztus a kezdet és a vég.

Imádkozzunk! Urunk, mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy teremtett világodat és benne az embert minden eszközöddel az eljövendő teljességre készíted fel. Bocsásd meg, ha kételkedünk eszközeid hatékonyságában, ha türelmetlenül bizonyosságot követelünk tőled, vagy ha önmagunk hitén kívül másokét is vizsgálat tárgyává tesszük! Kérünk, te magad ölelj bele már itt és most abba az örömbe, amelyben ismerősként köszönthetjük érkező angyalodat! Ámen.

Farkas Etelka