Kultúrkörök

Evangélikus lelkész munkájára is támaszkodott

Vele minden találkozás meglepetés. Egyre fiatalabb, ahogy mozog, néz, beszél. Ámulatba ejti hallgatóit, mert mindent tud. És átlép évszázadokat, fölidéz elfeledett dolgokat, komoly és tréfálkozó, aggódó és reménykedő.

Benyhe János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékének nyugalmazott tanára, az Európa és a Corvina Kiadó szerkesztője, a francia, spanyol és portugál irodalom jeles fordítója az utóbbi időben magyar anyanyelvünk szószólójaként fordul olvasóihoz. Dohogó és Új dohogó című, a Kortárs Kiadónál megjelent köteteiben kimunkált szövegeivel a nyelvápolás közösség- és nemzetmegtartó jelentőségét hangsúlyozza.

Cervantes Don Quijotéja után az argentin Julio Cortázar világhírű regényét, a Sántaiskolát is lefordította. Gyötrelmes, nehéz munka volt, ahogyan többször is hangsúlyozta, de most már él mindkettő magyar nyelven is.

A Litea könyvesbolt bemutatóján új könyveiről és terveiről kérdeztem.

– Öt-hat személyhez kapcsolódik pályám egy-egy fordulópontja – kezdi a visszatekintést. – Osztovits Ágnes, a Heti Válasz felelős szerkesztője példátlan kitartással „erőszakoskodott”, hogy vállaljak egy rovatot. Igen ám, de én soha életemben nem foglalkoztam újságírással. Műfordítással, szerkesztéssel telt el az életem, s nem tudtam, hogy fogom érezni magam, és főleg hogy fogják érezni magukat az olvasóim. Végül mégis kötélnek álltam. Gondolkodtam, milyen legyek ebben a nyelvápoló rovatomban. Kitaláltam egy olyan középarányost, amely most már nyolcadik éve beváltnak tekinthető.

– Szeretik az olvasói?

– Sokan olvassák. Egy tegnapi szereplésem alkalmával mondták korosabb hallgatóim közül néhányan, hogy szívesen olvassák a lapot, és az én rovatomnál kezdik. Érdekes módon a beküldött villámposta-levelekből az derül ki, hogy fiatalabbak is érdeklődéssel tanulmányozzák a tegnap üzenetét. Mert akárhogy is nézem – életkorom miatt is –, én a tegnap üzenetét közvetítem. Nem mondom, hogy nyelvszemléletemben korszerűtlenségre törekednék, egyébként is az a rovatom célja, hogy ápoljam, műveljem az anyanyelvünket, és lenyesegessem a vadhajtásokat…

– Mit lát a legégetőbb problémának?

– Az iskola szerepét. Kissé még az akadémiát is melléállíthatom. Újabban szinte röstellni való, ha nyelvünk védelmében emel szót valaki. Ez elavult dolog. Bundaszagúan magyar, nem korszerű. Az a divat, hogy minél több angol szóval éljünk. Az angol valóban nagyszerű nyelv, nagyon tömör és mindenevő, gátlástalanul olvaszt, ömleszt magába minden nyelvi hatást. Ezzel nehéz versenyezni, de hát mégse angol ajkú az egész világ. Vajon szükséges-e, elkerülhetetlen-e, hogy feladjuk azt, amik vagyunk? A lényünket, amely, mint Kosztolányi írta, gyönyörű anyanyelvünkben jelenik meg. A lelkünket azért ne adjuk oda semmilyen gyakorlatias célért. Nincs olyan profit a világon, amely megéri!

– Készül-e új fordítás?

– Egy nehéz és sürgős munka rabszolgája voltam. Ez a könyv nagyregény, annak az argentin írónak, Julio Cortázarnak a műve, aki a hatvanas évek óta világsikert arató spanyol-amerikai írók négyes fogatának a legidősebb tagja volt. 1984-ben halt meg. Ez a négy író – Cortázar, García Márquez, Carlos Fuentes és Vargas Llosa – valahogy a világ irodalmi köztudatába lendítette a spanyol-amerikai prózát. Szinte elhomályosította elődeit, talán az egyetlen Borges kivételével, aki tőlük függetlenül máig őrzi csorbítatlan tekintélyét. Cortázar regényének címe, a Sántaiskola azt a játékot jelenti, amelyet főleg kislányok játszottak gyerekkorunkban. Azért jelentős ez a regény, mert a 20. század második felének Joyce-át ünnepli benne a világ. Éjjel-nappal ezen dolgoztam, ez életem másik fő művének ígérkezik.

– Volt már bemutatója?

– A Cervantes Intézetben lesz egy komolyabb bemutató. Nagy eseménye ez a spanyol nyelvű világ irodalmának, régóta váratott magára. 1963-ban jelent meg a regény, és csak most adták ki magyarul. Már annak idején szó volt a kiadásról, de éppen papírtakarékossági kampány folyt akkoriban, és az ilyen terjedelmes műveket későbbre halasztották. Teltek az évtizedek, és valahogy így maradt elfeledve. A magyarországi hispanisták régen követelték ennek a nagyon jelentős, világhírű könyvnek a kiadását.

– Aki még nem olvasta, annak hogyan mutatná be a regényt?

– Joyce Ulyssesének egész megközelítése, felfogása, alkata, formája valóban egy nap története. A Sántaiskola szintén a szerkezetével alkotott valamiféle szokatlant. Ahogy a szerző írja az elején: ez legalább két könyv, de talán több is. Annyiban lehet több könyv, hogy a mű első két része egyvégtében van megírva, a harmadik harmada pedig tetszés szerint behelyezhető fejezetekből áll. A szerző maga sugall egy bizonyos rendet, de ez nem köti meg az olvasó kezét, úgy olvassa, amilyen sorrendben akarja. Ezért is hívják a nyitott könyv őstípusának.

– Másik nagy fordítói bravúrja, a Don Quijote még hatalmasabb…

– Valóban még terjedelmesebb. Ami a nehézséget illeti, a Sántaiskola a nehezebb, igényesebb szöveg. Cervantes csak annyiban, hogy 17. század eleji alkotás, régies a nyelve, emellett a regény nagy megújulását köthetjük hozzá. A Don Quijotében költözött be a regény a külvilágból, az események külsőséges leírásából az emberi lélekbe. És lett belőle a modern regény őse. Cortázar munkája más szempontból újítás.

– A Cervantes-kötetben van egy érdekes megjegyzés: „Győry Vilmos fordításának részleges felhasználásával”. Ki volt ez a nagyszerű ember?

– A Don Quijotét nem én fordítottam magyarra először. 1873-ban az első, 1876-ban a második részét fordította le Győry Vilmos evangélikus lelkész, aki hosszú ideig szolgált Orosházán, később pedig Budapesten, a Deák téri templomban. 1886-ban adták ki a verseit, majd az elbeszéléseit, három kötetben egyházi beszédeit. Nyelvtudása bámulatos volt: latin, görög, héber, német, angol, svéd, dán, francia, olasz, portugál, spanyol…

Ostobaság lett volna, ha sok remek leleménye csak azért marad el, mert nem én találtam ki. Győry olyan kitűnő fordító volt, hogy néha nem lehet jobbat találni egy-egy megoldásánál. Nagy alázattal és tisztelettel átvettem ezeket.

Több mint száz év alatt rengeteg változáson ment át a nyelvünk, a szókészletünk, sőt nyelvszemléletünk. Győry Vilmos gazdag élete és munkálkodása jó példa arra, hogy hány nagyszerű ember élt az elmúlt századokban, de az idő feledésbe vonta őket.

Fenyvesi Félix Lajos