Kultúrkörök

Kavarogtak a gondolatok a fejemben, amikor ismét a napfényre értünk. Kicsit összemosódott a II. világháború és az 56-os forradalom, az atombunker és a légoltalom. Később persze szerencsére leülepedett és kitisztult minden.

Azt gondolhatnánk, divatos retró hangulatot kívántak teremteni a kiállítás tervezői, de csalódnunk kell. Ez itt maga a valóság. Közelmúltunk ismerős eszközei, a tegnapok emlékei fogadják a látogatót.

A túra egy rövid film levetítésével kezdődik, áttekintést adva a budavári Sziklakórházról. Megtudhatjuk, hogy miért is egyedülálló ez a múzeum Európában, de felvázolják a múltját, történetét, sőt kicsit még a Kadic Ottokár által feltárt, felmért Várbarlangra is kitérnek.

A túravezető javasolja, hogy akinél nincs pulóver vagy kabát, az pokrócot vehet magához, s megkezdjük sétánkat a kényelmes folyosón (14 fok a hőmérséklet). Először az egykori Sziklakórházat járjuk végig: ablaktalan betegfelvételi szobát, kötözőt, kórtermet, műtőt s még megannyi helyiséget, szerencsés gyógyulások és szomorú tragédiák helyszíneit. Valamennyi korhűen helyreállítva, kifogástalan állapotban és eredeti tárgyakkal berendezve. S hogy élethű is legyen, a helyzetnek megfelelően „viselkedő”, szinte megszólaló viaszbábukkal benépesítve. Az idegenvezető lendületes, szakszerű, érdekes előadásából szinte mindent megtudhatunk egy-egy helyszínről. Kik, mikor, miként, mire használták. Se szeri, se száma a korokon átívelő érdekes információknak, anekdotáknak, történeteknek. Döbbenet és csodálattal vegyes tisztelet váltogatja egymást a látogatóban, amikor az egyszerre két operáció végrehajtására alkalmas műtőben megelevenedik előtte az orvosok, ápolók küzdelmes, áldozatos munkája, vagy amikor elképzeli, milyen lehetett az élet ott, ahol hatszáz férőhelyen mintegy kétezer beteget, sebesültet helyeztek el.

Egészen különleges élmény ott sétálni, nézelődni, ahol csak karnyújtásnyi múlt a hidegháborús készülődés mindennapos valósága. Ahol emberéletek százait mentették meg, s a tárgyak, az eszközök nem olyanok, mint akkor voltak, hanem azok. Ugyanazok. Ahol élet-halál kérdése volt a segítőkészség, a tisztesség és a mindennapok gyakorlatába átültetett felebaráti szeretet. Föld alatti kalandozásunk során ráérezhetünk egy hadikórház sajátos légkörére is, hiszen fel-felbukkan egy géppisztolyos őr, majd áthaladunk egy katonai hírközlési központon, sőt megállhatunk az egykori német harcálláspont térképasztala mellett, ahol talán épp azt a pillanatot láthatjuk, amikor ezrek sorsát pecsételték meg – az ostromgyűrűbe zárt német csapatok kitöréséről döntöttek. Végül megérkezünk abba a – nemrég felavatott – helyiségbe, amely A háborús orvoslás eszközei 1944–1980 című orvosi műszertörténeti bemutatónak ad otthont.

Utunk második részében először az intézmény villamosenergia-ellátását szolgáló gépek között haladunk el. Mint az egész intézményben minden, itt is gondos kezek munkáját dicséri, hogy az áramfejlesztők mind a mai napig üzemképesek. A gépterem után a vízellátó bázis berendezéseihez érkezünk. Utunk során számtalanszor láthatjuk, hallhatjuk, hogy mennyi leleménnyel, ügyességgel oldották meg ennek a kis föld alatti birodalomnak az üzemeltetését a munkájukat szívvel-lélekkel végző szakemberek.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint következő állomásunk, a levegőellátást, tisztítást végző gépterem. Ahol a berendezések a legcsekélyebb gyári alkatrész-utánpótlás nélkül is olyan épségben maradtak meg, hogy mind a mai napig – zárás után – naponta beindítják őket. Közben már átértünk az egykori atombunker létesítményeibe. Megtudhatjuk, hogy a hidegháború éveiben hogyan tervezték el a politika akkori urai a lakosság – ide bejutó csekély részének – túlélését. Megnézhetjük, hogyan kellett volna mentesíteni a bemenekülő embereket, milyen eszközök álltak rendelkezésre az úgynevezett légoltalmi osztagosok részére a sugárszennyezés és a környezet állapotának mérésére. Még belegondolni is borzalmas, amit azóta – olyan szomorú események, mint például Csernobil kapcsán – már tudunk: nem lett volna elegendő három hétig védett helyen tartózkodni – ahogyan akkoriban képzelték, tervezték – a túléléshez. Máskor meg mosolyra késztető a diktatúra szigorúan titkosan kezelt létesítményének fenntartásával megbízottak leleményessége és naivsága.

Megoszlanak a vélemények, hogy kinek érdemes és hány éves kortól szabad meglátogatni a Sziklakórházat. A mi csoportunkban volt idős is, gyermek is, de senkit nem viseltek meg a látottak, viszont valamennyien érdeklődve csodálkoztak rá a különleges élményre.

A mintegy egyórás túrát csak vezetővel lehet megtenni. Az útvonal mindenhol jól ki van építve, kényelmesen járható, a szintkülönbség sem jelentős, csupán néhány lépcsőfokot kell leküzdeni. A túrák minden egész órában indulnak. Nyitva: keddtől vasárnapig délelőtt tíztől este hét óráig. Csoportoknak érdemes előre bejelentkezni, mivel így a múzeum munkatársai felkészülhetnek a fogadásukra, és ezt a belépő árában viszonozzák. Információhoz a www.sziklakorhaz.hu honlapon vagy a 30/689-8775 telefonszámon lehet jutni. A belépő sajnos nem olcsó, de a családoknak, nyugdíjasoknak, gyermekeknek biztosítanak kedvezményt.

Gyarmati Gábor