Napról napra

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14 (2Krón 18,4; Mt 21,1–9; Róm 13,8–12/13–14/; Zsolt 24) Isten mozgásban van. Az advent (adventus domini = az Úr érkezése) időszakának igazi örömüzenete ez: az Úr szüntelenül jön hozzánk, hogy életünk részévé váljon. Ahogy egykor teljes sorsközösséget vállalt a tőle elszakadt világgal, úgy akar ma is közöttünk lakni, hogy semmi se választhasson el tőle. Ma is érkezik hozzánk igéjében, hogy egészen az övé legyünk. Szállást vesz nálunk, hogy megmutassa nekünk dicsőségét, életet adó hatalmát, hogy mi is elmondhassuk Ady Endre bizonyságtételét: „…megvakultak / Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt / Mindörökre látom.”

Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. 1Pt 4,9 (2Móz 23,9; 1Pt 1/8–9/10–13; 2Thessz 1,1–12) A vendéglátás lényege mindig az ajándékozásban van: én, a házigazda mit adok a látogatónak. Mindezt pedig nem azért teszem, hogy elkápráztassam a teljesítményemmel, hanem mert fontos számomra a személye. A vendég így valóban örömöt hoz a házba. Az apostol úgy ír erről a vendégszeretetről, mint ami a Krisztus halálának és feltámadásának a gyümölcse. Nem véletlenül. A vendégszeretetet ugyanis nem lehet megkövetelni, hanem az kizárólag Isten szeretetének következménye. Abból a derűből fakad, hogy mi is vendégek, szeretett személyek vagyunk Urunk házában.

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez? Gal 4,9 (Ézs 47,13b–14a; Zsid 10,32–39; 2Thessz 2,1–17) Az igazi kincset vacak holmira csak a bolond cseréli el, aki nincs tisztában a kincs értékével, egyediségével. Ha valaki Istenhez tartozik, mégis más gazdát keres, az nem tudja, mit veszíthet, mit nyert Istenben. Atyánk közelsége ugyanis azt hozza magával, hogy mindaz, amiben hittünk, amibe életreményünket helyeztük, semmivé válik, mert benne megtapasztaltuk a mindent.

Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap. Zsolt 35,28 (1Kor 6,20; Kol 1,9–14; 2Thessz 3,1–18) Az Úrban való öröm egyik sajátossága, hogy naponként megújul. Oka pedig az, hogy Isten szeretetét, kegyelmét naponta megtapasztalom. Így elvehetetlen, megunhatatlan, felejthetetlen. Mert ha pusztán a múltban történt egyszeri eseményért örülhetnénk, akkor bizony hamar elfogyna lelkesedésünk; énekünk, imádságunk nem lenne más, mint az állandóság monoton üressége. Atyánk viszont napról napra gondoskodik rólunk, hogy szüntelenül hirdethessük az élet igéjét, a Bárány énekét, amellyel telve van szívünk.

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! 2Kor 6,2b (Ézs 49,8a; 1Thessz 5,/1–3/4–8; Zak 1,1–17) Isten mindig a jelenben munkálkodó Úr. Nemcsak a múltban vitt végbe csodákat, és nemcsak ígéretei vannak az eljövendő felől, hanem itt és most is cselekszik, lép. Számára minden perc igazi alkalom. Így a „most” nem az ideig-óráig tartó időt jelenti. Nem is azt a röpke alkalmat, amely elmúlik, kifolyik ujjaink közül, hanem azt az időt, amelyben mindenkor élünk. Ebben a jelenben cselekszik, ér utol minket Isten. Ezért élhetjük át jóindulatát, szabadítását mindennap – éppen most.

Aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Lk 22,26 (1Kir 2,1–3a; Mt 27,27–30; Zak 2,1–9) Nagy – kicsi; vezető – szolga; első – utolsó. Isten közelében ezek a fogalmak is helyükre kerülnek: megfordul mindennek a rangsora. Mi nagyokká és vezetőkké akarunk válni, mert ebben az uralkodásban, a (nem létező) függetlenségben véljük-vágyjuk megtalálni a boldogságunkat – hiába. Krisztus pedig annak a nagyságát hirdeti, aki mellett az utolsóságunk és a szolgaságunk valódi, elvehetetlen örömmé válik azáltal, hogy ő lesz úrrá és elsővé az életünkben.

Az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. Zsolt 116,9 (Zsid 13,14; Mt 23,37–39; Zak 2,10–17) Veszélytől megmenekült ember énekli ezeket a különleges szavakat. Különlegesek azért, mert nincs olyan ember, aki ne kiáltana segítségért, ha baj van, de a megmenekülésében Isten szabadítását látó nagy ajándékkal bír: isteni biztonsággal. Ez a biztonság pedig az a meggyőződés, hogy Isten mindenek felett áll, még a halál felett is úr. Minket, akik a halál árnyékának völgyében járunk, valóságos élettel ajándékoz meg. Az igazi ajándék azonban nem az élet, nem a veszélytől való megmenekülés, hanem ő maga.

Eszlényi Ákos