Keresztény szemmel

„Be­ol­tat­tad ma­gad?” – kér­de­zik tő­lem szin­te min­den­nap is­me­rő­se­im. Má­ra már min­den­ki meg­ta­nul­ta a ve­szé­lyes kórt je­len­tő be­tű-szám kom­bi­ná­ci­ót: H1N1.

Min­den­ki fél. És ezért a nagy di­lem­ma. Fé­lünk a ví­rus okoz­ta jár­vány­tól, a be­teg­ség­től és szö­vőd­mé­nye­i­től. Vi­szont fé­lünk a fris­si­ben pi­ac­ra do­bott ol­tás­tól is, an­nak le­het­sé­ges mel­lék­ha­tá­sa­i­tól. Hall­gat­juk a sta­tisz­ti­kát: száz­ezer be­teg­ből mennyi­en hal­tak meg, va­la­mint hogy hány em­ber szer­ve­ze­te re­a­gált rosszul a be­in­jek­ci­ó­zott ha­tó­anyag­ra.

Vég­ső so­ron mind­annyi­an az él­tün­ket félt­jük: ez a kis kór­oko­zó se „ter­mé­sze­tes úton” meg­kap­va, se vak­ci­na for­má­já­ban ne­hogy meg­rö­vi­dít­se – a tör­té­ne­lem év­szá­za­da­i­hoz vi­szo­nyít­va – amúgy is szűk­re sza­bott éle­tün­ket.

Va­jon há­nyan fél­tik az inf­lu­en­za­jár­vá­nyon kí­vül más mi­att is éle­tü­ket? Nem­csak föl­di éve­i­ket, ha­nem örök­lé­tü­ket? Mert mint­ha ez a sok­kal fon­to­sabb, tá­vo­li élet nem fog­lal­koz­tat­ná annyi­ra a mai kor em­be­rét…

Pe­dig a kór egy­re gyor­sab­ban ter­jed. És nem csak mik­rosz­kó­pok­kal ki­mu­tat­ha­tó for­má­ban, ha­nem a min­den­na­pok em­be­ri kap­cso­la­ta­i­ban is. Ke­res­sük-e elég ki­tar­tó­an lel­künk im­mun­rend­sze­ré­nek erő­sí­tő­jét? Al­kal­maz­zuk-e az imád­ko­zás, ige­ol­va­sás, szent­sé­gek­kel élés cse­le­ke­de­te­i­ből ál­ló gyógy­mó­dot? Fi­gye­lünk-e kel­lő­kép­pen a Krisz­tus­tól ta­nult imád­ság sza­va­i­ra, amely­ben egy­szer­re fo­hász­ko­dunk lel­ki im­mun­rend­sze­rünk erő­sí­té­sé­ért, a kí­sér­tés el­ke­rü­lé­sé­ért és már ki­ala­kult be­teg­sé­günk gyógy­sze­ré­ért, bű­ne­ink bo­csá­na­tá­ért?

Mert ez a kór va­ló­ban ha­lá­los le­het: idő­sek és fi­a­ta­lok, szü­lők és gyer­me­kek, vá­ro­si­ak és fa­lu­si­ak szá­má­ra egy­aránt. A gyógy­mód azon­ban nem jár koc­ká­za­tok­kal és mel­lék­ha­tá­sok­kal. Csak az örök élet re­mény­sé­gé­vel.

Je­nő