Egyházunk egy-két hete

Ma­jo­ross Edit nagy­ma­má­im ge­ne­rá­ci­ó­já­hoz tar­to­zik. Ah­hoz a nem­ze­dék­hez, amely­nek tag­jai vál­lu­kon ci­pel­ték a 20. szá­zad min­den ter­hét, s akik sa­ját bő­rü­kön érez­ték a Kár­pát-me­den­cei tör­té­ne­lem hu­za­tát. Le­he­tet­len hely­ze­tek­ben is ott­hont te­rem­tet­tek, a sem­mi­ből is jól­la­kat­ták csa­lád­ju­kat. Az át­raj­zolt ha­tá­rok mi­att nem­egy­szer el­sza­kad­tak ro­ko­na­ik­tól. Harc­te­rek­ről és bör­tö­nök­ből vár­ták ha­za báty­ja­i­kat, fi­a­i­kat, fér­jü­ket, és messzi or­szá­gok­ból jö­vő hí­re­kért fo­hász­kod­tak. Be­jár­ták a ki­szol­gál­ta­tott­ság és az ín­ség fé­lel­mes mély­sé­ge­it.

Ez az élet­re­gény még­sem csu­pán tör­té­nel­mi do­ku­men­tum, hi­szen az örök asszo­nyi kér­dé­sek­re ad hi­te­les, sze­mé­lyes vá­laszt. Ma­jo­ross Edit is ke­res­te az egyen­súlyt oda­adás és ön­fel­ál­do­zás kö­zött, al­ko­tó­mun­ka és anya­ság kö­zött, kö­zös­ség­hez tar­to­zás és bel­ső sza­bad­ság kö­zött. Út­ke­re­sé­se­i­ben biz­tos irány­tű­je volt. Val­lo­má­sa­i­ban szin­te ta­pint­ha­tó­vá vált a Szik­la, amely­re épí­tet­te az éle­tét. Még­sem szé­gye­nít meg, in­kább fel­emel ez a pél­da. Meg­mu­tat­ja, hogy egyet­len élet­ben össze­si­mít­ha­tó a gon­dol­ko­dás és az imád­ság, a bel­ső erő és az oda­adás. És a leg­na­gyobb küz­del­mek­ben is ada­tik bel­ső bé­kes­ség.

Szép­sé­ges lec­két ka­punk a hit ben­ső­sé­ges­sé­gé­ről, a sze­re­tet ta­lá­lé­kony­sá­gáról, az Is­ten – Il­lés pró­fé­tát is táp­lá­ló – hol­ló­i­ra va­ló rá­ha­gyat­ko­zás­ról és a há­la alap­ál­lá­sá­ról.

Ker­tész Esz­ter