Keresztény szemmel

Volt néhány bakelitlemez, amelyet a hetvenes évek közepén agyonkoptattam, annyiszor tettem fel játszani. Ezek közé tartozott az Illés együttes számos korongja, de – egészen más műfajban – Sebőék, Cseh Tamás és természetesen a Kaláka lemeze. Rajta Kosztolányi és Nagy László, József Attila és Weöres Sándor megzenésített versei. Az utóbbinak Az éjszaka csodái című darabjából a meghökkentő néhány sor: „…s szemközt a sarkon a cégtábláról / furcsán szökken a pentameter-sor elő: / ťTóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelőŤ”. Attól kezdve nemcsak a kisiparosok cégtábláit böngésztem kíváncsian, hanem – még nagyobb érdeklődéssel – különösen szívesen forgattam Weöres Sándor és mások köteteit. Versek sokaságát a Kaláka megzenésítésében és előadásában szerettem meg.

A Kaláka tagjai sokszor elmondták már, hogy népzenei feldolgozásaikkal 1969-es megalakulásukkor az ország zenei életének amolyan vákuumhelyzetébe kerültek, amely valósággal beszippantotta őket. Ekkor derült csak ki, hogy milyen komoly alapokat kaptak a legnemesebb értelemben vett Kodály-módszert valló zenei általános iskolában. (Egy korabeli fotó szerint Pablo Casals látogatta meg az iskolát, ahol a világhírű művész a kis Gryllus Vilmos csellójátékát hallgatta.)

A Kalákát meghatározó Gryllus testvérpár igazán otthon van az evangélikus egyházban. Édesapjuk sokáig a Deák téri gyülekezet felügyelője, előtte pedig a Lutheránia énekkar titkára volt. Ez a zenei és lelki család természetes közege volt az 1950-es születésű Dánielnek és a nála másfél évvel fiatalabb Vilmosnak. Nemcsak a kórusban énekeltek, hanem volt idő, hogy szólistaként is szerepeltek. Olyan is adódott, hogy egy János-passión Vilmos ugrott be egy hiányzó csellista helyére. Egy beszélgetésben elmondták, hogy életük lázadó korszakában is milyen sokat jelentett számukra az a szellemiség, amelyet a Deák téren – a zenei életben – Weltler Jenő és Trajtler Gábor, lelkiekben pedig Keken András és Hafenscher Károly neve fémjelez.

1. elején történt, hogy – akkor még merésznek számító ötlettől vezérelve – koncertre hívtam a Kalákát a kőbányai evangélikus templomba. Emlékszem, a fergeteges alkalom során Dani mosolyt fakasztóan mondta, hogy a szomszédos Pataky művelődési házban már sokszor koncerteztek, de templomban még nem. Vajon eljön-e az idő – folytatta –, hogy egykor majd művelődési házban is lehet istentiszteletet tartani?

Jót derültünk ezen a poénon – aztán néhány éven belül ez utóbbi sem volt már olyan elképzelhetetlen. Három évvel később pedig ugyancsak a kőbányai gyülekezeti teremben kerülhetett sor a Pál apostol levelei című darab ősbemutatójára, Gryllus Dániel és Halmos Béla szolgálatával.

Ezt hamarosan további bibliai ihletésű művek követték: az ugyancsak Sumonyi Zoltán által írt verseket megzenésítő Tizenöt zsoltár, illetve a Hegyi beszéd. Ezeket a műveket Európa számos országában bemutatták, akárcsak a Szabad-e ide bejönni betlehemmel? című műsort.

A Kaláka pedig Csángóföldtől kezdve a Felvidéken keresztül egészen Japánig töretlen népszerűségnek örvend. Immár nem is két, hanem három nemzedék hallgatja szívesen dalaikat. A diósgyőri Kaláka fesztiválnak nemzetközi híre van, és töretlen az a hagyomány is, hogy a rangos fellépők részvételével istentiszteletet is tartanak a miskolci belvárosi templomban.

A Kaláka – vagy egyes tagjai – szívesen szolgálnak gyülekezetekben, egyházi iskolákban vagy éppen a Szélrózsa találkozón. A kilencvenes években természetes volt, hogy egy-egy szárszói ifjúsági táborba – talán a Balaton-túlparti Művészetek Völgyéből ékezve – citerájával betoppant Gryllus Dani. Nem előadóművészként, hanem barátként és testvérként. Ugyanő régóta meghatározó alakja a tiszadobi ökumenikus ifjúsági tábornak, illetve a nyíregyházi nemzetközi ökumenikus szabadegyetemnek.

A Gryllus fivérekre – és általában a Kalákára – igazán jellemzőek az általuk szívesen énekelt zsoltár sorai: „Mily gyönyörűség, íme lásd, / Amikor az atyafiak együtt muzsikálnak”…

Néhány éve Semper reformanda címmel kilencrészes sorozatot készítettünk a Duna Televízió számára. Ők Luther és a magyar reformátorok zsoltárait énekelték azokon a helyszíneken, ahol ezek a dalok születtek, én a protestáns tanítás elterjedését kíséreltem meg bemutatni. Felejthetetlen heteket töltöttünk együtt. A wartburgi vár turistái spontán tapsviharban törtek ki, amikor az Erős vár a mi Istenünk feldolgozását hallották. A horvátországi Laskón Sztárai, a felvidéki Detrekőn és a kárpátaljai Huszton Bornemisza Péter, Kolozsvárt Szenczi Molnár Albert zsoltárait énekelték, és mindenhol teljes természetességgel vállalták magyar és evangélikus identitásukat. Őszinte érdeklődéssel és hivalkodás nélküli büszkeséggel keresték gyökereiket.

E természetes vállalás miatt lehetett a Millenáris Teátrumban átélt fergeteges meglepetéskoncert szerves része az, hogy Sebestyén Márta, Palya Bea, Ferenczi György és más világhírű előadók mellett a Deák téri gimnázium énekkara is énekelt, majd egyházunk elnöksége átadta a rangot jelentő Prónay Sándor-díjat a negyvenéves Kalákának. Magamban belül még annak is örültem, hogy a műsort intellektuális derűvel vezető Lackfi János költő mostanában ugyancsak sokat foglalkozik Luther Mártonnal, hiszen ő írja az egyházunk megbízásából készülő, a reformátor életét bemutató rajzfilm szövegkönyvét.

Boldogan osztom meg az olvasóval azt a manapság ritka élményt, hogy kalákában tudunk együtt építkezni, és képesek vagyunk felhőtlenül örülni egymás sikerének. Erről szólnak Weöres Sándor Gryllusék által megzenésített sorai is. Ezúttal nem Tóth Gyula bádogosra és vízvezeték-szerelőre gondolok, hanem az – ugyancsak evangélikus gyökerű – költő Vonzás című versére, amely vasárnap este ugyancsak megszólalt a Kaláka barátainak tolmácsolásában: „Hosszú a virágfüzér, / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér. / Átléptünk a hegyen, / fogjátok a füzért / mindkét hegyoldalon. / Lejtünk a tengeren, / fogjátok a füzért / mindkét partoldalon. / Szállunk az égen át, / a csillagok között, / hosszú a virágfüzér / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér.”

Fabiny Tamás