Élő víz

A lombsátorünnep nyolcadik napját (szukkót) ünneplik Jeruzsálemben. Négy hatalmas kandeláberben lobog a láng, és világítja be a templomudvart, de még a környező házak épületeit is. Az éjszakába nyúló ünnepen felfokozott a hangulat. A léviták kétoldalt – a nők udvarának lépcsőin állva – játszanak a hangszereiken. Mindenki énekel, táncol. A férfiak fáklyákkal kezükben járják a körtáncot. Ezen az éjszakán népünnepéllyé terebélyesül az eredetileg bűnbánattal kezdődő – azaz a jom kippurral, vagyis a nagy engesztelő áldozati nappal induló – jeles ünnepségsorozat, amelyre tíz és tízezrek zarándokoltak fel Jeruzsálembe. Ebben a hangos vidámságban szólal meg Jézus: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Ha kiáltana, sem tudná túlharsogni ezt a tomboló hangzavart. Pedig amit mond, az csodálatos üzenet. Én vagyok az igazi fény! Nem kell sötétségben járnia és élnie senkinek!

Mi tudjuk, hogy Jézus egész létével világít. Rajta keresztül Isten világossága tört az emberi életbe, ezért életünk értelme, célja, feladata nem homályos többé. Aki őt követi, nem jár sötétségben. Tudja, hogy merre megy, és milyen cél van előtte. Találó kifejezés az, hogy övé az élet világossága. Az élet és a világosság az örök Igében – Isten Fiában – együtt van (1,4). De ebben a hangos forgatagban ugyan ki figyel ezekre a szavakra?

Ha az evangéliumot továbbolvassuk, kiderül, hogy mégis akadnak olyanok, akik megállnak, és odafigyelnek rá. Erre a fura, az ünneplők sorából kirívó rabbira. Kijelentését azonban vitatják, és nem fogadják el. Lehet, hogy egyenesen ünneprontásnak és zavaró megnyilatkozásnak vélik. És lehetnek ott olyanok, akik hallgatnak, mert felfogták, hogy Jézus szavaiban elmarasztaló ítélet is van. Mert „a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.” (3,19–20)

A mai korban az ilyen éjszakába nyúló népünnepélyek, ahol felfokozott hangulatban „ünnepelnek” tíz és tízezrek: sportesemények, szabadtéri koncertek és bulik alkalmai. Ezeken a rendezvényeken már nem sápadt fényű kandeláberek világítanak, hanem hatalmas reflektorok ontják a fényt, lézerek villódzása és fényorgia árasztja el a színpadot. Ebben a fényözönben és izzó hangulatban Jézus hangja alighanem még inkább elveszne.

„Én vagyok a világ világossága… az igazi fény!” – Ugyan ki figyelne oda erre az anakronisztikus hangra? Pedig az igazi világosságra, a fényre a huszonegyedik század emberének is éppúgy szüksége van, mint lett volna Jézus kortársainak. Örök emberi vágy, hogy az ember megértse önmagát, élete értelmet kapjon és szabad legyen.

Biztosan ma is sokan kiáltanak fény után, mint a Világosságot! című, döbbenetes versében a mi Petőfink a hitet elvető racionalizmus korában: „Sötét a bánya, / De égnek benne mécsek. / Sötét az éj, / De égnek benne csillagok. / Sötét az ember kebele, / S nincs benne mécs, nincs benne csillag, / Csak egy kis hamvadó sugár sincs. / Nyomorú ész, / Ki fénynek hirdeted magad, / Vezess, ha fény vagy, / Vezess csak egy lépésnyire! / Nem kérlek én, hogy átvilágíts / A másvilágnak fátyolán, / A szemfedőn. / Nem kérdem én, hogy mi leszek? / Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok / S miért vagyok?… / Magáért születik az ember, / Mert már magában egy világ? / Vagy ő csak egy gyűrűje / Az óriási láncnak, / Melynek neve emberiség?

Többször kiderült már, hogy a fényben tündöklő, irigyelt sztárok közül sokan elveszítik önmagukat. A színpadon reflektorok fényében mozognak, de valójában „sötétben” élik az életüket. Többük tragikus sorsát ismerjük – Elvis Presley, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Michael Jackson és így tovább. Sokan rajongóik közül is a drogok kábító mámorában keresik a megoldást, az értelmet… Jézus nekik is üzen: „Én vagyok…”

De a sötétben botorkálók nemigen vannak ott vasárnapi istentiszteleteinken. Még kisebb eséllyel lesznek velünk vízkereszt (epifánia) csodálatos ünnepén, amikor szószékeinkről hirdetjük örömmel: eljött a világosság a világba, hogy elűzze a sötétséget! Ezért hát ma nekünk a hétköznapokon is hirdetnünk kell az ünnep üzenetét. Minden egyes hívő embernek tovább kell adnia Jézus szavát családtagjai, rokonai, ismerősei és munkatársai felé: nem kell senkinek sötétben, bizonytalanságban, céltalanul és a bűntől megkötözve élnie az életét. Jézus a világ világossága! Ő itt van ma is, és hív bennünket. Ki a fényre, hogy mi is világosságban járjunk!

Meg kell fogadnunk azt, amire Bornemisza Péter (1535–1584) reformátorunk kért minket: „Nagy torok szóval – nem ásítva, nem kelletlenül…, hanem józan elmével, bátor szívvel, édes lélekkel, úgy kell kiáltanunk a Krisztust, hogy meghallja a világ!”

Id. Pintér Károly