Kultúrkörök

Két év­vel ez­előtt na­gyot ál­mo­dott a bu­da­vá­ri gyü­le­ke­zet: az Új­szö­vet­ség le­má­so­lá­sá­ra vál­lal­koz­tak a hí­vek. Az az­óta el­telt idő­ben nem­csak kitették a pon­tot a Je­le­né­sek köny­vét zá­ró ámen után, hanem hasz­ná­lat­ba is vet­ték a né­ger­bar­na mar­ha­bőr­be kö­tött, csa­tok­kal dí­szí­tett kö­te­tet. A kez­de­mé­nye­zés és a „ki­vi­te­le­zés” rész­le­te­i­ről Ben­ce Im­ré­vel, a gyü­le­ke­zet egyik lel­ké­szé­vel és Só­lyom Ani­kó má­sod­fel­ügye­lő­vel, a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um hit­ok­ta­tó­já­val Vi­tá­lis Ju­dit be­szél­ge­tett.

Ben­ce Im­re: So­kat tör­tük a fe­jün­ket, hogy mi­ként is em­lé­kez­zünk meg gyü­le­ke­ze­tünk­ben a Bib­lia évé­ről. Vé­gül két öt­let va­ló­sult meg. Az egyik a „szí­vek ven­dég­köny­ve” volt, amely­be tet­szés sze­rint min­den­ki be­le­ír­hat­ta a ne­vét, a leg­ked­ve­sebb igé­jét vagy épp a bi­zony­ság­té­te­lét. A má­sik ter­vünk pe­dig a kéz­zel írt Bib­lia, pon­to­sab­ban a kéz­zel írt Új­szö­vet­ség el­ké­szí­té­se volt. 2008-ban az öku­me­ni­kus ima­hé­ten kezd­tük el a má­so­lást.

Só­lyom Ani­kó: Nem sok­kal a Bib­lia éve meg­hir­de­té­se előtt egy egy­há­zi de­le­gá­ci­ó­val Észak-Raj­na–Veszt­fá­li­á­ban jár­tam, ahol a szak­mai prog­ram ke­re­té­ben egy bib­lia­mú­ze­um­ba – de ta­lán pon­to­sabb úgy fo­gal­maz­ni, hogy bib­lia­mű­hely­be – is el­ju­tot­tam. A ki­ál­lí­tá­son nem­csak a Bib­lia ke­let­ke­zé­sét mu­tat­ták be, de pél­dá­ul a pa­pi­ruszt is meg le­he­tett ta­pin­ta­ni. Az ott lá­tott min­ta alap­ján va­ló­sí­tot­tuk meg nem­csak Bu­da­vár­ban, ha­nem a De­ák té­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um­ban is a bib­lia­má­so­lást. Igaz, a di­á­kok­kal „csak” Má­té evan­gé­li­u­mát „vet­tük vé­gig”.

– Hol, mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött folyt a mun­ka?

1. A.: A temp­lom egyik sar­ká­ban dra­pé­ri­á­val kü­lö­ní­tet­tünk el egy kis zu­got, és a kö­zép­ko­ri bib­lia­má­so­lók cel­lá­i­nak han­gu­la­tát pró­bál­tuk fel­idéz­ni. A le­pel­re a té­má­hoz il­lő met­sze­tek, raj­zok má­so­la­tai, ré­gi te­ker­cse­ket meg­örö­kí­tő fo­tók – és így to­vább – ke­rül­tek. A má­so­ló­pul­tot filc­te­rí­tő­vel ta­kar­tuk le, el­he­lyez­tük raj­ta a má­so­lan­dó Bib­li­át és az ívek­be fű­zött pa­pírt, egy csu­por­ba má­so­ló­tol­la­kat ké­szí­tet­tünk be, és kis mé­csest is tet­tünk az asz­tal­ra.

– Bár­mi­kor be le­he­tett men­ni a temp­lom­ba má­sol­ni?

1. I.: Igen, de a fű­té­si sze­zon­ban ál­ta­lá­ban csak köz­vet­le­nül az is­ten­tisz­te­le­tek előtt vagy után te­le­ped­tek oda a pult­hoz az em­be­rek, vagy pe­dig hi­va­ta­li idő­ben bent a gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ben má­sol­tak. Ami­kor a fű­té­si sze­zon vé­get ért, sok­kal töb­ben jöt­tek, és érez­he­tő­en fel­gyor­sult a mun­ka. Elő­for­dult, hogy azt lát­tuk, nyit­va van a temp­lom, és mind­össze egy szál gyer­tya vi­lá­gít a sa­rok­ban. Az il­le­tő annyi­ra be­le­fe­led­ke­zett a má­so­lás­ba, hogy ész­re sem vet­te, oda­kint köz­ben be­sö­té­te­dett.
2. A.: Ta­valy év ele­jén már nem sok hi­ány­zott ah­hoz, hogy be­fe­jez­zük a má­so­lást. Ek­kor már nem a temp­lom­ban folyt a mun­ka, ha­nem csa­lád­ról csa­lád­ra járt a kéz­irat. Egy idő­sebb hölgy fér­je mo­so­lyog­va me­sél­te, hogy ami­kor a fe­le­sé­ge má­solt, nem le­he­tett hoz­zá­szól­ni, és az egész csa­lád­nak láb­ujj­he­gyen kel­lett köz­le­ked­nie a la­kás­ban.
3. I.: Ami­kor el­in­dí­tot­tuk a kez­de­mé­nye­zést, nem egy­sze­rű­en csak a má­so­lás­nak akar­tunk te­ret ad­ni, ha­nem az el­csen­de­se­dés­nek – ez­zel együtt pe­dig az Is­ten­nel va­ló kap­cso­lat meg­erő­sö­dé­sé­nek – is. Hi­szen egé­szen más­képp ol­vas az em­ber egy bib­li­ai sza­kaszt, ami­kor utá­na be­tű­hí­ven pa­pír­ra kell vet­nie. A bib­lia­órá­ra já­rók kö­zül töb­ben is el­mond­ták, hogy sok olyan do­log­ra fi­gyel­tek fel a szö­veg­ben, amit ko­ráb­ban egy­ál­ta­lán nem vet­tek ész­re. – Az ol­da­la­kon szál­kás és göm­bö­lyű­en for­mált be­tűk, len­dü­le­tes-ha­tá­ro­zott és „resz­ke­tő” írás­ké­pek vál­to­gat­ják egy­mást. Le­het tud­ni, hogy pon­to­san há­nyan vet­tek részt a má­so­lás­ban?
4. I.: Nem ve­zet­tünk lis­tát ar­ról, hogy ki kap­cso­ló­dott be a mun­ká­ba, és utó­lag nagy – ha nem ép­pen le­he­tet­len – fel­adat len­ne össze­szá­mol­ni, hány­fé­le kéz­írás van az el­ké­szült Új­szö­vet­ség­ben. De még ha ez si­ke­rül­ne is, ak­kor sem tud­nánk pon­to­san, hogy mennyi­en dol­goz­tunk raj­ta, mert van­nak olya­nok, akik részt vet­tek ugyan a má­so­lás­ban, de az ív, amely­re ír­tak, nem lett be­köt­ve.
5. A.: Elő­for­dult pél­dá­ul, hogy va­la­ki vissza­la­po­zott a ki­ké­szí­tett Bib­li­á­ban, és egy hosszú sza­kaszt két­szer is le­má­sol­tunk, egy má­sik al­ka­lom­mal pe­dig egy idős né­ni meg­for­dí­tot­ta az ívet, és fej­jel le­fe­lé írt rá. Ilyen­kor a tel­jes ívet új­ra kel­lett ír­ni.

– Ha va­la­ki be­le­la­poz a könyv­be, nem csak „be­tű­ten­ger­rel” ta­lál­ko­zik. Az il­luszt­rá­ci­ók ki­nek, kik­nek a ke­ze mun­ká­ját di­csé­rik?

1. A.: Richly Zsolt gra­fi­kus, gyü­le­ke­ze­tünk tag­ja az evan­gé­lis­ták szim­bó­lu­ma­it raj­zol­ta meg, az if­jú­sá­gunk­hoz tar­to­zó Vi­da Lé­na és a Czen­the lá­nyok – An­na, Ka­ta és Li­li – pe­dig az evan­gé­li­u­mok tör­té­ne­tei kö­zül je­le­ní­tet­tek meg né­há­nyat.

– Ar­ról még nem esett szó, hogy mi­ként bol­do­gul­tak a könyv be­kö­té­sé­vel.

1. I.: Elő­ze­te­sen na­gyon sok se­gít­sé­get kap­tunk az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár (OSZK) res­ta­u­rá­ló­mű­he­lyé­nek egyik mun­ka­tár­sá­tól. Ta­ná­csok­kal lá­tott el ben­nün­ket pél­dá­ul a te­kin­tet­ben, hogy mi­lyen szem­pon­tok alap­ján – szál­irány, vas­tag­ság és így to­vább – vá­lasszunk pa­pírt, vagy hogy mek­ko­ra mar­gót hagy­junk ah­hoz, hogy szé­pen nyit­ha­tó le­gyen a Bib­lia. A má­so­lás be­fe­jez­té­vel a te­le­írt íve­ket az OSZK egyik mun­ka­tár­sa kö­töt­te be.

Az utol­só si­mí­tá­sok­kal ok­tó­ber kö­ze­pé­re ké­szült el; az Új­szö­vet­sé­get bib­lia­va­sár­nap (a re­for­má­ció ün­ne­pét meg­elő­ző va­sár­nap – a szerk.) he­lyez­tük el az ol­tá­ron. Az­óta is ez az „ol­tár­bib­li­ánk” – no­ha teo­ló­gi­a­i­lag ez nem he­lyes, mert egy tel­jes Szent­írás­nak kel­le­ne ott len­nie. Bib­lia­va­sár­nap egyéb­ként eb­ből a könyv­ből ol­vas­tuk fel az az­nap­ra ki­je­lölt új­szö­vet­sé­gi ige­sza­ka­szo­kat, de a kéz­írás ki­bo­ga­rá­szá­sa nem min­dig könnyű, ezért nem ve­zet­tük be azt a gya­kor­la­tot, hogy ál­lan­dó jel­leg­gel ezt hasz­nál­juk.

– A tel­jes Szent­írást em­lí­tet­te. Ter­ve­zik az Ószö­vet­ség le­má­so­lá­sát is?

1. I.: Az Ótes­ta­men­tu­mot sok­kal ne­he­zebb (le­het) má­sol­ni, mert míg, mond­juk, Jé­zus pél­dá­za­tai ma­guk­kal ra­gad­ják az em­bert, ad­dig a nem­zet­ség­táb­lák­kal nem olyan könnyű „meg­bir­kóz­ni”. Ami­kor el­ké­szül­tünk az Új­tes­ta­men­tum le­má­so­lá­sá­val, na­gyon lel­ke­sek vol­tunk, de most úgy érez­zük, egy­elő­re nem érett meg ben­nünk az el­ha­tá­ro­zás, hogy tény­leg be­le­vág­junk a do­log­ba.