Keresztény szemmel

Sze­gé­nyebb lett a gyü­le­ke­zet: örök­re el­tá­vo­zott kö­zü­lük Ju­ci­ka. Gaz­da­gabb lett a gyü­le­ke­zet, mert min­dig em­lé­kez­ni fog­nak a mo­soly­gós Ju­ci­ká­ra, aki hosszú éve­kig ben­ne élt a gyü­le­ke­zet­ben, és Is­ten irán­ti há­lá­val vé­gez­te vál­lalt fel­ada­tát.

Gyer­mek­ko­rá­tól a temp­lom volt má­so­dik ott­ho­na. Előbb a va­sár­na­pi is­ko­la, majd a kon­fir­mál­tak együtt­lé­te és a fel­nőt­tek he­ti bib­lia­kö­re vol­tak azok az al­kal­mak, ahol Ju­ci­ka min­dig ott volt. Fel­nőtt­ként ha­mar el­vesz­tet­te csa­lád­ját, a ro­kon­sá­got, így a gyü­le­ke­zet lett a csa­lád­ja és a temp­lom a má­so­dik ott­ho­na. Idő­köz­ben sú­lyos ge­rinc­be­teg­sége kö­vet­kez­té­ben már csak bot­tal, két­rét ha­jol­va tu­dott jár­ni. De a mo­so­lya és a hit­test­vé­rek irán­ti sze­re­te­te to­vább­ra is élt. Min­den gyü­le­ke­ze­ti al­kal­mon ott volt, min­den­kit is­mert, és őt is is­mer­te min­den gyü­le­ke­ze­ti tag.

Szol­gá­la­tot is vál­lalt: irat­ter­jesz­tő­ként árul­ta az Evan­gé­li­kus Éle­tet és a töb­bi egy­há­zi ki­ad­ványt. Min­den is­ten­tisz­te­let kez­de­te­kor a temp­lom be­já­ra­ti aj­ta­já­nál ő vár­ta és üd­vö­zöl­te a hí­ve­ket, majd az is­ten­tisz­te­let vé­gez­té­vel ugyan­ott ő kö­szönt el min­den­ki­től, de ugyan­ak­kor kö­zöl­te ve­lük, hogy a gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ben to­vább­ra is együtt le­het­nek egy test­vé­ri be­szél­ge­té­sen.

Bib­lia­kör nem volt nél­kü­le – oly­annyi­ra, hogy sú­lyos­bo­dó be­teg­sé­ge el­le­né­re is részt kí­vánt ven­ni min­den kö­zös­sé­gi al­kal­mon, így elő­for­dult, hogy a gyü­le­ke­zet lel­ké­sze au­tó­val ment ér­te. Él­mény és nagy aján­dék volt szá­má­ra, hogy az öt­ven-hat­van év­vel ez­előtt a gyü­le­ke­zet­ben kon­fir­mál­tak az utób­bi év­ti­zed­ben éven­te két­szer össze­jöt­tek az or­szág kü­lön­bö­ző ré­sze­i­ből, és együtt töl­töt­tek egy egész dél­utánt. Ju­ci­ka nagy öröm­mel ta­lál­ko­zott ve­lük, és kö­zö­sen em­lé­kez­tek fi­a­talkoruk év­ti­ze­dei­re.

És el­jött az óra, ami­kor az Úr ma­gá­hoz hív­ta. Mi­vel a gyü­le­ke­zet volt a csa­lád­ja, ki más vál­lal­hat­ta a te­me­tés költ­sé­ge­it és a ham­vasz­tás utá­ni bú­csúz­ta­tás meg­szer­ve­zé­sét. A hét­köz­nap dél­előtt zsú­fo­lá­sig meg­telt temp­lom­ban az ol­tár előt­ti ur­ná­ban Ju­ci­ka ham­vai még egy­szer együtt voltak a nagy csa­lád­dal, amely meg­ha­tot­tan bú­csú­zott tő­le.

A gyász­szer­tar­tás után a temp­lom­aj­tó­ban – ott, ahol Ju­ci­ka min­dig mo­soly­gó­san üd­vö­zöl­te hit­test­vé­re­it – ado­má­nyo­kat gyűj­töt­tek a te­me­tés költ­sé­ge­i­re. Mint utó­lag ki­de­rült, an­nak több­szö­rö­se gyűlt össze az ada­ko­zá­s­ból.

Ju­ci­ka ham­va­it a szom­széd vá­ros temp­lo­má­nak krip­tá­já­ban he­lyez­te nyu­ga­lom­ra a gyá­szo­ló gyü­le­ke­zet – a fel­tá­ma­dás hi­té­vel.

Sze­gé­nyebb lett a gyü­le­ke­zet, mert Ju­ci­ka el­ment kö­zü­lük.

Gaz­da­gabb lett a gyü­le­ke­zet, mert Ju­ci­ka még­is ve­lük ma­rad. Nem fe­lej­tik el mo­soly­gós ked­ves­sé­gét, a gyü­le­ke­zet­ben vég­zett fá­rad­ha­tat­lan szol­gá­la­tát és Jé­zus­ba ve­tett erős hi­tét. Ez a hit erő­sít­se az élő­ket is ab­ban a re­mény­ség­ben, hogy oda­át ta­lál­koz­ni fog­nak egy­más­sal.

Dr. Ju­hász Gé­za