Keresztutak

Ham­va­zó­szer­da, a hús­vét előt­ti hat­he­tes idő­szak, a nagy­böjt kez­de­te idén feb­ru­ár 17-re esett.

A ham­va­zó­szer­da a far­sang és a hús­vét kö­zöt­ti vá­lasz­tó­nap: az előt­te lé­vő far­sang­va­sár­na­pot far­sang­hét­fő, majd hús­ha­gyó­kedd kö­ve­ti. Ez a nagy­böjt, a negy­ven­na­pos ve­zek­lő és böj­ti idő­szak el­ső nap­ja, meg­em­lé­ke­zés Jé­zus böj­tö­lé­sé­nek, il­let­ve kín­szen­ve­dé­sé­nek idő­sza­ká­ról. Az ün­nep la­tin ne­ve qu­ad­ra­gesi­ma (negy­ve­ne­dik), uta­lá­sul ar­ra, hogy a nagy­böjt negy­ven hét­köz­nap­já­nak kell meg­előz­nie hús­vé­tot, Jé­zus fel­tá­ma­dá­sá­nak ün­ne­pét.

A bűn­bá­na­ti fel­ké­szü­lés a 7. szá­zad­tól vált szo­ká­sos­sá. E na­pon a me­zít­lá­bas, zsák­ru­há­ba öl­tö­zött bű­nö­sö­ket a püs­pök a temp­lom­ba ve­zet­te. A bűn­bá­na­ti zsol­tá­rok el­imád­ko­zá­sa után fe­jük­re ha­mut hin­tett, és ki­uta­sí­tot­ta őket a temp­lom­ból, mi­ként Is­ten is ki­űz­te az el­ső em­ber­párt a pa­ra­di­csom­ból. A ki­uta­sí­tot­tak­nak egé­szen nagy­csü­tör­tö­kig ti­los volt be­lép­ni­ük a temp­lom­ba.

Az 1091-ben Be­ne­ven­tó­ban tar­tott zsi­na­ton II. Or­bán pá­pa el­ren­del­te a ham­vaz­ko­dást a hí­vek szá­má­ra a bűn­bá­nat lát­ha­tó je­le­ként. Kez­det­ben a fér­fi­ak fe­jé­re ha­mut szór­tak, a nők­nek csak a hom­lo­kuk­ra raj­zol­tak ha­mu­ból ke­resz­tet; ma az utób­bi­ból áll a szer­tar­tás mind­két nem szá­má­ra. A temp­lom­ban a mi­se után a pap az elő­ző évi szen­telt bar­ka ha­mu­ját meg­szen­te­li, és az­zal ke­resz­tet raj­zol a hí­vek hom­lo­ká­ra, mi­köz­ben ezt mond­ja: „Em­lé­kez­zél meg, em­ber, hogy por­ból let­tél és por­rá le­szel.” A ha­mu­val hin­tés ősi jel­ké­pe a bűn­bá­nat­nak, mi­vel a ha­mu az el­mú­lás­ra, a ha­lál­ra fi­gyel­mez­te­ti az em­bert. Mi­vel a ré­gi ko­rok­ban nem­csak a mu­lan­dó­ság jel­ké­pe, ha­nem mo­só­szer és a szap­pan alap­anya­ga is volt, ezért egy­szer­re a gyász és a tisz­ta­ság jel­ké­pe.

Ham­va­zó­szer­dát böjt­fo­gó szer­dá­nak, szá­raz­szer­dá­nak vagy asza­ló­szer­dá­nak is ne­ve­zik. A II. va­ti­ká­ni zsi­nat óta – a nagy­pén­tek­kel együtt – szi­go­rú böj­ti nap a ka­to­li­kus hí­vek szá­má­ra, az­az ek­kor csak há­rom­szor sza­bad en­ni, és csak egy­szer sza­bad jól­lak­ni. A negy­ven­na­pi böjt­nek is ne­ve­zett nagy­böjt ham­va­zó­szer­dán kez­dő­dik, és nagy­szom­bat dé­lig tart, de az egy­ház ta­ní­tá­sa sze­rint pusz­tán a tes­ti böjt nem elég, az ön­meg­tar­tóz­ta­tást más te­kin­tet­ben is gya­ko­rol­ni kell.

A nép­hit sze­rint, aki ham­vaz­ko­dik, an­nak nem fog fáj­ni a fe­je. Elő­for­dult, hogy a temp­lom­ból ha­za­té­rők össze­dör­zsöl­ték hom­lo­ku­kat az ott­hon ma­ra­dot­ta­ké­val, hogy a fej­fá­jás azo­kat is el­ke­rül­je. A ham­va­zó­szer­da és a nagy­böjt el­ső va­sár­nap­ja kö­zöt­ti há­rom nap ne­ve sem­mi­hét, cson­ka­hét volt, egyes he­lye­ken a ham­va­zó­szer­da utá­ni csü­tör­tö­köt ne­vez­ték kö­vér­csü­tör­tök­nek vagy za­bá­ló­csü­tör­tök­nek, ami­kor min­den far­san­gi ma­ra­dé­kot meg­et­tek, hogy el­kezd­hes­sék a böj­töt. (Ez a név ál­ta­lá­ban az egy hét­tel ko­ráb­bi csü­tör­tök­re vo­nat­ko­zott, va­ló­szí­nű­leg itt a két nap szo­ká­sai egy­be­mo­sód­tak.)

MTI