Élő víz

„Is­ten ab­ban mu­tat­ta meg raj­tunk a sze­re­te­tét, hogy Krisz­tus már ak­kor meg­halt éret­tünk, ami­kor bű­nö­sök vol­tunk.” (Róm 5,8)

Böjt má­so­dik he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi az Úr Szol­gá­já­nak éret­tünk el­vég­zett szol­gá­la­tá­ról szól­nak, aki sze­re­tett min­ket, és vé­re ál­tal meg­sza­ba­dí­tott bű­ne­ink­től. „Is­ten Fia szol­gai for­mát vett fel, és em­be­rek­hez lett ha­son­ló­vá, meg­aláz­ta ma­gát, és en­ge­del­mes volt mind­ha­lá­lig, még­pe­dig a ke­reszt­ha­lá­lig.” (Fil 2,7.8; LK) Dr. Lu­ther Már­ton sze­rint ér­tünk volt en­ge­del­mes. „De na­gyon is sze­re­tett min­ket a Krisz­tus! Jé­zus­ban örö­möt és bé­kes­sé­get nyer­tünk. Is­ten­nél nincs más, csak ke­gye­lem, mellyel táp­lál, hor­doz s meg­tart.” Kérd: „Em­lé­kez­zél meg, Uram, a te ir­gal­mas­sá­god­ról és a te jó­vol­tod­ról, me­lyek örök­től fog­va van­nak.” (GyLK 686,5) Jé­zus a sa­ját sor­sá­ról szólt a go­nosz sző­lő­mű­ve­sek pél­dá­za­tá­ban. A gaz­da vé­gül sze­re­tett fi­át küld­te a ne­ki já­ró ter­mé­sért. „A mun­ká­sok azon­ban ezt mond­ták ma­guk kö­zött: Ez az örö­kös, gyer­tek, öl­jük meg, és mi­enk lesz az örök­ség!” (Mk 12,7) Pé­ter így szólt ró­la: A ná­zá­re­ti Jé­zus „lett a sa­rok­kő, ame­lyet ti, az épí­tők, meg­ve­tet­te­tek, és nin­csen üd­vös­ség sen­ki más­ban…” (Ap­Csel 4,11–12) Pál Is­ten meg­elő­ző sze­re­te­tét hir­de­ti, mely szí­vünk­be áradt a ne­künk ada­tott Lé­lek ál­tal. S he­ti igén­ket foly­tat­va fel­so­rol­ja, mit tett ér­tünk Is­ten: meg­iga­zí­tott, meg­bé­kél­te­tett, és üd­vö­zí­te­ni fog Fia éle­te ál­tal (lásd Róm 5,9–10). Az Úr Szol­gá­já­nak a sor­sát elő­re jel­zi a pró­fé­ta is, aki Is­ten ak­tu­á­lis igé­jét hir­det­te az Úr há­zá­ban, ezért el­fog­ták, s meg akar­ták öl­ni. „Je­re­mi­ás­nak azon­ban párt­ját fog­ta Ahi­kám, Sá­fán fia; ezért nem ad­ták a nép ke­zé­be, és nem öl­ték meg.” (Jer 26,24) Ám Fi­át egy szem­pil­lan­tá­sig el­hagy­ta az Atya a ke­resz­ten, hogy raj­tunk örök ir­gal­mas­ság­gal kö­nyö­rül­hes­sen (lásd Ézs 54,7–8; Ká­ro­li-for­dí­tás). A fedd­he­tet­len, be­csü­le­tes Jób be­teg­sé­gé­ben is is­ten­fé­lő ma­radt. A ha­mu­ban ül­ve, rossz­in­du­la­tú fe­ké­lyek­kel a tes­tén val­lot­ta: „Ha a jót el­fo­gad­tuk Is­ten­től, a rosszat is el kell fo­gad­nunk.” (Jób 2,10) Is­ten nem hagy­ta el zú­go­ló­dó né­pét a pusz­tá­ban sem, s így szólt Mó­zes­hez: „Én majd ott ál­lok előt­ted a szik­lán, a Hó­re­ben. Üss a szik­lá­ra! Víz fa­kad be­lő­le, és ihat a nép.” (2Móz 17,6) Pál ír­ja: „…mind­nyá­jan ugyan­azt a lel­ki italt it­ták, mert a lel­ki kő­szik­lá­ból it­tak (…). Az a kő­szik­la pe­dig a Krisz­tus volt.” (1Kor 10,4) Egyet­len köz­ben­já­rónk is az Atyá­nál „az igaz Jé­zus Krisz­tus, mert ő en­gesz­te­lő ál­do­zat a mi bű­ne­in­kért” (1Jn 2,1–2), s az ő sze­re­te­té­ből él­he­tünk. Ha meg­vall­juk bű­ne­in­ket, vé­re meg­tisz­tít min­ket min­den go­nosz­ság­tól. Az Úr Szol­gá­ja azo­no­sít­ja ma­gát a leg­ki­seb­bel: „Aki be­fo­gad­ja ezt a kis­gyer­me­ket az én ne­ve­mért, az en­gem fo­gad be; és aki en­gem be­fo­gad, azt fo­gad­ja be, aki en­gem kül­dött.” (Lk 9,48) Az Atya és a Fiú be­fo­ga­dá­sá­nak misz­té­ri­u­má­ról Pál így vall: „Mert én meg­hal­tam a tör­vény ál­tal a tör­vény­nek, hogy Is­ten­nek él­jek. (…) hit­ben…” (lásd Gal 2,19–20) „Már ve­led meg­fe­szít­tet­tem, / Nem én élek, / Te élsz ben­nem, / Aki en­gem úgy sze­ret­tél, / Hogy ér­tem ha­lál­ra men­tél.” (EÉ 190,6) – Ér­ted is, hogy ér­ted is?!

Ga­rai And­rás