Keresztutak

– Ta­nár úr, Ön­nek vol­tak ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­tai Szlo­vá­ki­á­ban ma­gyar­ként, en­nek el­le­né­re a szlo­vák­ság­gal, a szlo­vák nyelv­vel és iro­da­lom­mal fog­lal­ko­zik. Ho­gyan for­dult át a kel­le­met­len ta­pasz­ta­lat ér­dek­lő­dés­be, sőt lel­ke­se­dés­be?

– Nyu­god­tan el­mond­ha­tom, hogy a gond­vi­se­lés az, ami mű­kö­dés­be lé­pett. Mert nem te­het­tem ró­la, hogy az apám Ér­sek­új­vá­ron ka­pott mun­kát 1942 vé­gén, és ott ért ben­nün­ket a „fel­sza­ba­dú­lás”. Jöt­tek a szov­jet meg a cseh­szlo­vák csa­pa­tok, és mi let­tünk a fa­sisz­ták, a ma­gya­rok, akik el akar­tuk ma­gya­ro­sí­ta­ni Ér­sek­új­várt. Ak­kor pin­cé­ben buj­kál­tunk, ver­tek ben­nün­ket azért, mert ma­gya­rok vol­tunk, és csak jó más­fél év után si­ke­rült vissza­szök­ni Bu­da­pest­re.

Ak­kor jött a gond­vi­se­lés: je­lent­kez­tem az egye­tem­re ma­gyar–la­tin szak­ra, de szlo­vák szak­ra vet­tek föl, mert az ön­élet­raj­zom­ban ben­ne volt Ér­sek­új­vár. Ennyi! Ak­kor már volt né­mi kö­zöm a Jó­is­ten­hez, el­men­tem a lel­ki­atyám­hoz, ahogy az ná­lunk, ka­to­li­ku­sok­nál szo­kás, és mond­tam ne­ki, hogy hát, atya, én ezt már nem bí­rom, mert ne­kem ele­gem van a szlo­vá­kok­ból. Most azok után, amik vol­tak, én még szlo­vák sza­kos is le­gyek? „Édes fi­am, a gond­vi­se­lés­sel nem le­het szem­be­for­dul­ni” – vá­la­szol­ta ő. És na­gyon iga­za volt.

– Nem volt ez ne­héz kez­det­ben? Olyas­mit ta­nul­ni, amit nem sze­re­tett?

– Két évig ne­héz volt, és ak­kor dac­ból ta­nul­tam a nyel­vet. Job­ban meg akar­tam ta­nul­ni, mint a szlo­vá­kok ma­guk. Kí­vül­ről meg­ta­nul­tam fél re­gé­nye­ket, no­vel­lá­kat, és így to­vább, úgy­hogy ami­kor egy év után meg­szó­lal­tam Szlo­vá­ki­á­ban szlo­vá­kul, ak­kor rög­tön föl­tű­nést kel­tet­tem az­zal, hogy hu­sza­dik szá­zad ele­ji, ar­cha­i­kus szlo­vák iro­dal­mi nyel­vet be­szél­tem. Hát, én egy Jan Je­sens­ky ne­vű író­tól ta­nul­tam szlo­vá­kul, nem na­gyon ér­de­kelt a nyelv­tan, de az­tán az is jött ma­gá­tól.

Az na­gyon fon­tos, hogy ha az em­ber meg­is­me­ri őket, ak­kor ér­zi iga­zán, hogy a szlo­vák kul­tú­ra ré­sze a ma­gyar­or­szá­gi­nak. Ne­künk nem­csak a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ke­sek, ha­nem az egész te­rü­let­nek a kul­tú­rá­ja. Ak­kor lesz a mi­énk, és az Eu­ró­pai Uni­ó­ban is ak­kor for­mál­ha­tunk jo­got rá, ha meg­ta­nul­juk a szlo­vák kul­tú­rát. És ak­kor mind­járt nincs prob­lé­ma! De hát nem ez a hely­zet saj­nos.

– A kö­zös múlt is­me­re­te sincs meg ben­nünk olyan mér­ték­ben, aho­gyan kel­le­ne…

– Saj­nos a szlo­vá­kok­ban sem. Ők sem is­me­rik a sa­ját múlt­ju­kat. Én ér­de­kes va­gyok szá­muk­ra, mert most már több mint öt­ven éve va­gyok a pá­lyán, és tu­dok újat mon­da­ni ne­kik a sa­ját iro­dal­muk­ról és a sa­ját mű­ve­lő­dé­sük­ről.

– Ön a ma­gya­rok szá­má­ra is so­kat tud mon­da­ni a szlo­vák kul­tú­rá­ról. Ke­resz­tény em­ber­ként mi­ben lát­ja fe­le­lős­sé­gét a ma­gyar–szlo­vák el­len­tét­tel kap­cso­lat­ban?

– Az a baj, hogy nem tel­je­sít­jük az egy­ház ala­pí­tó­já­nak a fő pa­ran­csát, a sze­re­tet pa­ran­csát. Nem vé­let­len, hogy Jé­zus is vér­rel ve­rí­té­ke­zett, és ne­ki sem volt könnyű el­fo­gad­ni azt, hogy meg­os­to­roz­zák, hogy tönk­re­te­szik. A leg­si­ke­rü­let­le­nebb em­be­ri kar­ri­ert fu­tot­ta be, a leg­mocs­ko­sabb szü­le­té­se és a leg­mocs­ko­sabb ha­lá­la volt, ami csak lé­te­zik, de ez­zel meg­mu­tat­ta, hogy a sze­re­tet ilyen do­log! Az a lé­nye­ge, hogy az em­ber ál­do­za­tot tud­jon hoz­ni! Ezt most már nem ké­ri tő­lünk sen­ki. De hogy­ha én a szlo­vák kul­tu­rá­lis kö­ze­get ma­ga­mé­nak aka­rom érez­ni, egész egy­sze­rű­en meg kell is­mer­ked­nem ve­le.

Is­ten nem kö­ve­tel tő­lünk cso­dá­kat, ha­nem na­gyon ko­moly mun­kát és oda­fi­gye­lést. Na­gyon sze­re­tek min­den ke­resz­tény egy­há­zat, amely az Is­tent ke­re­si, és na­gyon sze­re­tem az öku­me­nét. Ugyan­így va­gyok az evan­gé­li­kus­ság­gal is. Na­gyon iz­gal­mas do­log ez, és na­gyon nagy le­he­tő­ség van szlo­vák–ma­gyar vi­szony­lat­ban az evan­gé­li­kus­ság ke­zé­ben. De elő­ször lel­ki­is­me­ret-vizs­gá­la­tot kell tar­ta­nunk: a nem­ze­tet tesszük-e az el­ső hely­re vagy Is­tent?

– Az evan­gé­li­kus hit olyan ka­pocs szlo­vá­kok és ma­gya­rok kö­zött, amit ki le­het­ne hasz­nál­ni.

– Igen, min­den­kép­pen. Bosszú­ra nem le­het bosszú­val, rossz­in­du­lat­ra nem le­het rossz­in­du­lat­tal vá­la­szol­ni. Egész egy­sze­rű­en, ha fél­té­ke­nyek va­gyunk, ha ha­rag­szunk a má­sik­ra, ha elő­íté­le­te­ink van­nak, az ne­künk rossz, ma­gunk tesszük po­kol­lá az éle­tün­ket. És az po­kol, ami a szlo­vák–ma­gyar vi­szony­ban van. A szlo­vá­kok­nak is po­kol. Hát mi­cso­da do­log az, hogy a nem­zet hol sír, hol bosszút akar áll­ni? Tes­sék ke­resz­tény nem­zet­nek len­ni! Ennyi!

– Van-e Ön­nek va­la­mi ja­vas­la­ta, ho­gyan le­het­ne el­kez­de­ni a kap­cso­lat­épí­tést?

– Én el­ső­sor­ban az is­ko­lák­ra gon­do­lok. Az egy­ház­tör­té­ne­ti tan­köny­vek­ben job­ban le kel­le­ne ír­ni a kö­zös tör­té­nel­mi ese­mé­nye­ket, köz­ért­he­tő for­má­ban. És kel­le­ne ta­lál­ni kap­cso­ló­dá­si pon­to­kat. Pél­dá­ul szlo­vák evan­gé­li­ku­so­kat meg­hív­ni it­te­ni gyü­le­ke­ze­tek­be. Egész egy­sze­rű­en csak em­be­ri kap­cso­la­tok­ra tö­re­ked­ni, sem­mi egyéb.

– Ez min­den­kép­pen gya­kor­la­ti fel­adat. És nem vár­hat­juk, hogy a po­li­ti­ku­sok old­ják meg…

– Nem. Min­den nem­ze­ti do­log az egy­ház köz­re­mű­kö­dé­sé­vel tör­tént és tör­té­nik. A ma­gyar–szlo­vák vi­szonyt csak és ki­zá­ró­lag az egy­ház tud­ja meg­ol­da­ni. Ki­zá­ró­lag az egy­ház.

Adá­mi Má­ria