Élő víz

„Ha a bú­za­szem nem esik a föld­be, és nem hal meg, egy­ma­ga ma­rad; de ha meg­hal, sok­szo­ros ter­mést hoz.” (Jn 12,24)

Böjt ne­gye­dik he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi a böj­ti öröm for­rá­sá­ról, Krisz­tus ál­do­za­tá­ról szól­nak; ő az örök élet Ke­nye­re, de nem „ke­nyér­ki­rály”. „Ar­ról is­mer­tük meg a sze­re­te­tet, hogy Jé­zus az ő éle­tét ad­ta ér­tünk.” (1Jn 3,16; LK) Fe­dez­zük fel, hogy a dió­héj-evan­gé­li­um­ban is (lásd Jn 3,16) ugyan­ezt hir­de­ti a sze­re­tet apos­to­la! Mi pe­dig ezért vall­hat­juk: az Úr Jé­zus az én jó pász­to­rom. „Lel­ke­met meg­vi­dá­mít­ja, az igaz­ság ös­vé­nyén ve­zet az ő ne­vé­ért.” (GyLK 683,2) Egy­kor a gö­rö­gök és az­óta so­kan Jé­zust sze­ret­nék lát­ni, meg akar­ják is­mer­ni. He­ti igé­vé lett vá­la­szát így in­do­kol­ja Urunk: „Aki sze­re­ti az éle­tét, el­vesz­ti; aki pe­dig gyű­lö­li az éle­tét e vi­lá­gon, örök élet­re őr­zi meg azt. Ha va­la­ki ne­kem szol­gál, en­gem kö­ves­sen…” (Jn 12,25–26) Örök örö­möt az em­ber­nek csak a vi­gasz­ta­lás Is­te­ne ad­hat, ám „Krisz­tus ál­tal olyan bő­sé­ges a mi vi­gasz­ta­lá­sunk”, mert „az Is­ten vi­gasz­tal min­ket”. Ad­junk ezért há­lát: „Ál­dott az Is­ten, (…) az ir­ga­lom Aty­ja…” (2Kor 1,5.4.3) Mó­zes hir­det­te, hogy Is­ten jó­sá­ga hű­ség­re kö­te­lez. Mi­kor man­ná­val, mennyei ele­del­lel táp­lál­ta a né­pet, „így ad­ta tud­tod­ra, hogy nem­csak ke­nyér­rel él az em­ber, ha­nem mind­az­zal él az em­ber, ami az Úr szá­já­ból szár­ma­zik.” (5Móz 8,3) Ne­künk az élet Ke­nye­ré­re van szük­sé­günk! Is­ten­nek min­dig iga­za van: „…tu­dom, hogy így van: hogy is le­het­ne iga­za az em­ber­nek Is­ten­nel szem­ben? (…) Mert ő nem em­ber, mint én (…). Nincs is köz­tünk dön­tő­bí­ró…” (Jób 9,2.32.33) Mi már tud­hat­juk: a Bí­ró, mi­előtt ítél­ne, el­jött meg­hal­ni ér­tünk, s aki őben­ne ma­rad, meg­ma­rad a sze­re­tet­ben. Urunk ezért ké­ri: „…ma­rad­ja­tok meg az én sze­re­te­tem­ben.” Csak így le­szünk ké­pe­sek ar­ra, hogy egy­mást krisz­tu­si sze­re­tet­tel sze­res­sük. „Eze­ket azért mon­dom nek­tek, hogy az én örö­möm le­gyen ben­ne­tek, és örö­mö­tök tel­jes­sé le­gyen.” (Jn 15,9.11) Lu­ther sze­rint az iga­zi öröm tit­ka: „Tart­sa ma­gát az em­ber tel­jes szív­vel az igé­hez, vi­gasz­tal­ván ma­gát Jé­zus Krisz­tus drá­ga ígé­re­té­vel, hogy ő az Atyá­val együtt ve­lünk ma­rad, s meg­ol­tal­maz, hogy sem­mi baj ne árt­son, ör­dög s vi­lág sem­mi ha­tal­ma el ne ti­por­jon, se tő­le el ne sza­kít­son.” Pál­lal együtt hisszük, tud­juk, „hogy aki fel­tá­masz­tot­ta az Úr Jé­zust, az Jé­zus­sal együtt min­ket is fel­tá­maszt, és ma­ga elé ál­lít…” (2Kor 4,14). Ezért di­cső­ít­sük Is­tent há­la­adás­sal a jó pász­to­rért – ő a Mes­si­ás! Ő bú­za­személe­tét ön­ként oda­ad­ta, az­után új­ra vissza­vet­te, mert „ezt a kül­de­tést kap­tam az én Atyám­tól”. Akik ké­tel­ked­ve ké­rik: „Ha te vagy a Krisz­tus, mondd meg ne­künk nyíl­tan!”, ezt a vá­laszt kap­ják: „…ti nem hisz­tek, mert nem az én ju­ha­im kö­zül va­lók vagy­tok.” (Jn 10,18.24.26) Ez az egyet­len meg­ol­dás: „…aki pe­dig sze­ret en­gem, (…) ki­je­len­tem ne­ki ma­ga­mat.” A ju­hai meg­lát­ják őt, „mert én élek, és ti is él­ni fog­tok. Azon a na­pon meg­tud­já­tok, hogy…” (a „tit­kot” lásd Jn 14,19–21) Ám hit­tel kér­jük: „Jé­zu­som, Krisz­tu­som, / Én sze­rel­me­sem! / (…) Eggyé len­ni kí­ván / A szí­vem ve­led, / (…) Hogy így mind­örök­ké / Te­ve­led le­gyek…” (EÉ 381)

Ga­rai And­rás